novella

Balogh-Kunst Nóra: Hamis gulyás

Látom, hogy tétovázik. „De annak akkor nem lesz más íze, ha nincs benne hús? Azért szeretném vele rendesen megismertetni a magyar ízvilágot.” Elvörösödik. Lehet, hogy véletlenül szólta el magát, de nekem inkább úgy tűnik, kikívánkozott belőle, hogy kinek főz.

Hív a lányom, bár most nem nagyon érek rá. Mindegy, elslattyogok a nappaliba, közben mondom a telefonnak, hogy ne sipítozzon, jövök, csak szemüveg nélkül nem látok semmit.

Felveszem, és a lányom lelkesen csörömpöl a vonal másik végén. Lehet, hogy főz?

„Anyuci”, mondja, teli szájjal. „Kellene nekem a mami gulyásleves receptje, de egyszerűen.”

Elmosolyodom. „Na nézd már, csak nem vagy beteg? Vagy netalán hiányzik az otthoni íz?”

„Ha-ha, vicces vagy”, válaszol. „Nem látlak, nem kapcsolod be a kamerát?”

Elveszem a fülemtől a készüléket, de nekem fekete a kijelző, nem nagyon értem, mire gondol.

„Nyomj rá a videófelkérésre, és akkor bekapcsol a kamera”, hangzik a foszlányos instrukciója a telefonból. Elhúzom az ujjam egy párszor a képernyőn, és előbb-utóbb megjelenik az arca, aztán a sarokban a sajátom is. Berakja a hosszú szőke haját a füle mögé, miközben kinyújtja rám a nyelvét. Mindig zavarban van, ha nézik, pedig milyen szép gyerek.

Felteszem a szemüvegem, és visszaindulok a konyhába, közben sorolom az első lépéseket. „Dinsztelj meg hagymát, de ne olívaolajon, inkább vajon, aztán mehet rá bőven pirospaprika, bőven, nem kell félni tőle…”

Rögtön közbevág. „Várjál, várjál, ne ilyen gyorsan!” Eltűnik a feje a képernyőről, hallom a csoszogását, majd egy pillanatra elhomályosodik a kép. Helyet változtatunk, lerak az asztalára. A háta mögött, a kinyitható ágyon hatalmas kupac mosatlan kukucskál be a képbe. Megállom, hogy szóljak miatta.

„Na, itt vagyok. Mi kell ehhez akkor, hagyma?”, kérdezi, és közben bőszen jegyzetel.

„Igen. Meg fokhagyma. Megdinszteled…”

„Hogy mit csinálok?”

Leveszem a receptkönyvem a szekrényről, és visszafordulok a kamerához.

Megdinszteled. Tudod, megpárolod, olyan üvegesre, hogy elfonnyadjon. De vigyázz, ne égjen le. És vajon csináld, ne olívaolajon, annak nem jó a hőfoka főzéshez. A hagymára mehet rá pirospaprika, köménymag meg egy babérlevél, aztán egy kis víz, de ne sok. És akkor, ha ez lefőtt, mehet rá a hús. Neked elég fél kiló, próbálj meg marhafelsálat venni, ne csülköt…”

„Hogy mit?”, riadtan felnéz a jegyzetelésből.

Felsálat. Az ilyen szép, sovány hús. Ha így kéred, hogy felsál, tudni fogják.”

„Anyu, mégis kitől kérjek…” Ránéz a jegyzeteire. „…felsálat? A Tescóban? Arról nem is beszélve, hogy fogalmam nincs, azt hogy kell mondani angolul. Nem rakhatok bele valami mást?”

„Hát, van, aki lábszárból meg lapockából csinálja, de az nekem mindig rágós lesz…”

Forgatja a szemét. Pedig azt hittem, azt a tinédzserkorban hagytuk.

„Nem mehetne bele csirkemell, például?”, kérdezi. Istenem, erre a gyerekre tényleg nem ragadt semmi, mielőtt kiköltözött?

„Az semmiképp. Akkor inkább csinálj hamis gulyást, abban nincs hús, csak krumpli. Az eleje ugyanaz, csak a marha helyett a felkockázott krumplit dobod rá az alapra.”

Látom, hogy tétovázik. „De annak akkor nem lesz más íze, ha nincs benne hús? Azért szeretném vele rendesen megismertetni a magyar ízvilágot.” Elvörösödik. Lehet, hogy véletlenül szólta el magát, de nekem inkább úgy tűnik, kikívánkozott belőle, hogy kinek főz.

„Kinek főzöl?”

„Van egy lány, Amy. Egy hónapja ismerem, most jön át hozzám először, és megígértem, hogy főzök neki valami magyarosat.” Nagyon hadar, és közben felköti a haját a feje tetejére, egy halomba.

„Ja értem.” Nem tudom, mit mondjak ezután. A túlzott lelkesedés nem jó, de az sem, ha semleges vagyok, mind a kettővel zsákutcába jutottam már. Utána aztán több hétbe telik, mire újból hajlandó beszélni velem, addig csak az apjával kommunikál. Pedig az se feltétlen nyitottabb nálam, ő is sokszor belefut abba, hogy rosszat mond, csak neki valamennyivel jobb a beszélőkéje. Neki se mindig, most épp pont vele nem beszél.

„Na, és mi van a krumpli után?”, kérdezi. „Akkor készen vagyok, fanfár és ünneplés?”

Nevetek. „Dehogyis. Először főzöd úgy húsz percig a krumplit, aztán mehet bele a többi zöldség, répa, fehérrépa, zeller, ilyesmi. Tehetsz bele egy kis paradicsomot is, csak akkor sózzad arányosan. Miután ez mind összeugrott egy picit, félrerakod főni. Ekkor jön a csipetke, az a legfontosabb, anélkül nincs semmi textúrája.”

Ezen hangosan elröhögi magát. „Mindenképp, anyuci, nehogy kihagyjuk a csipetkét.”

„Hát, fiam, ha igazán meggyőző levest akarsz produkálni ennek a kislánynak… Hogy hívják, Amy?” Nézem az arcát, de nem változik rajta semmi, úgyhogy folytatom. „Szóval, ha már hamis gulyás, legalább csipetke legyen benne. Vagy galuska, az is jó. Van galuskaszaggatód?” Nem jut eszembe, hogy azt vitt-e ki a múltkor, vagy csak anyám pogácsaszaggatóját adtam oda neki.

„Nem tudom, majd megnézem. És akkor miből mennyi kell?”, kérdezi, miközben a toll végét rágcsálja. Ezt is megállom szó nélkül. Látom, hogy maga elé húzza a laptopját, de folytatom.

„Krumpli mehet egy kiló. Leveszöldségből mindig csak így egybe szokott adni a zöldséges, úgyhogy azt nem tudom. A piacon biztos tudni fogják, ha mondod, hogy mihez kell.”

Felnéz a laptopjából, röhög. „A piacra. Hogyne. Anyuci, épp, hogy megtanultam, hogy melyik közeli Tescóba érdemes járni. Nem gondolod, hogy itt rittyentek neked egy termelői piacot?” Sose kedveltem az angolokat, és az elmesélése alapján London sem nekem való. Abba már bele se kezdek, hogy miért a Tescóban vásárol, és nem valami helyi boltosnál.

Közben lecsapja a laptop tetejét. „Hát úgy tűnik, nincs külön angol szó arra, hogy leveszöldség, szóval majd veszek répát, aztán csókolom. Nálatok minden oké?”

„Persze, minden rendben. Apád is puszil. Mondjam neki, hogy hívtál?”, kérdezem óvatosan. Ezen gondolkodik egy pillanatig, majd megrántja a vállát. „Ahogy gondolod. Na leteszem, megyek a boltba. Kirakom Instára a végeredményt, majd nézd meg. Puszi!” Integet, és letesszük a telefont, én meg megkeresem a Google-ben, hogy hogy van angolul a zeller.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: