Az európai eszméken változások vízfodrai vonultak végig. A felvilágosodás meghatározó tudósai – képletesen – belenéztek Isten agyába, hogy megismerjék a teremtést, és kikövetkeztessék a végső igazat a való világról. Részletesen feltárták a kapcsolatot észlelésünk és életünk között. Newton a megfigyeléseit koherens összefüggések hálójába foglalta. Rendszerelvű gondolkodása azonban mit sem ért, mikor édesanyja elküldte a boltba. A bevásárlás földhözragadt tevékenysége helyett komoly szerkezet vázlatain dolgozott volna 2,5 pennys füzetében, amelyben iskolája, a Grantham városi gimnázium által megkövetelt tudáson túli dolgait vezette.
Kifejtette anyjának, hogy nem szeretne most elgyalogolni Woolsthorpe-ba a szatócshoz. Fejében millió gondolat cikázik, ég benne a kutatás vágya és a hit, mely szerint igenis meg lehet érteni a világot. Napórát tervez, és épít.
Édesanyja viszontválaszának tartalma utalt arra, hogy ha ebédelni akar azelőtt a rendkívül komoly délutáni elfoglaltság előtt, hogy ledöf egy botot egy napos helyre, akkor most azonnal elindul, amíg szépen mondja.
Tudta, hogy az anyai szigor ellen sem konoksága, sem a képletei nem érnek sokat, így ifjú Isaac Newton duzzogva fejet hajtott a diktátum előtt.
Elindult a birtoktól néhány mérföldre fekvő falucskába. Arra gondolt, hogy Kopernikusz és Galilei is nagy sétákat tettek a heliocentrikus világkép elméleteinek kidolgozása közben. Kepler… Kepler, nos ő annyira rövidlátó volt, hogy ki sem dugta az orrát a csillagvizsgálójából. Kepler negyedik törvénye: maradj otthon!
Házuktól poros ösvény futott a Woolsthorpe-ba vezető szélesebb szekérúthoz. Az út szélén gyümölcsfák sora állt, mögöttük kőkerítés védelmezte a veteményt a bármit befaló birkáktól. Sértődöttsége csakhamar feloldódott a gondtalan gyaloglás monotóniájában. Szőtte elképzeléseit a képleteiről, a napóráról, az égitestekről, így gondolataiba elmerülve nem vette észre maga előtt a komor kutyát. Csupán az agresszív acsargásra kapta fel a fejét.
Zömök, boglyas bundájú, támadó tartású négylábú állt előtte. Lassan lépdelt a döbbent és dermedt Isaac Newton fele, aki – birkáik nem lévén – nem volt juhászkutyák regulázásához szokva. Az errefelé szabadon tartott nyájőrzők habitusát a visszafogott angol konfliktuskerülés jellemezte: ha az ember valóban nem járt tilosban, és határozott kiállással, megnyugtató hanglejtéssel közeledett a világukat védő vérebekhez, akkor azok nem léptek fel támadólag, tisztes távolságtartással megelégedtek összecsapás helyett. Newton a Nap körül keringő planéták pályájáról több teóriát tudott, mint a kutyák kezeléséről. Rémületében azt tette, amit – teljesen hibásan – a legtöbben tesznek ebben a helyzetben. Lassan hátrálni kezdett. A kutya ezt vallomásnak vette, hangos csaholásba kezdett, tovább szorította vissza a feszélyezett fiatalembert, amíg annak már nem volt hova hátrálnia, az út szélén álló fák és kerítés elzárták előle a menekülés útját.
Háta a kőfalnak szorult, a közeli fa csenevésznek tűnt mászáshoz, a kutya közeledett, sorsa silány jövendőt jósolt. Valami tömörre tiport; a holmi hullott almának bizonyult. Félelmében felkapott egyet, a pásztorkutyához vágta, majd újabb és újabb kemény gyümölccsel dobta meg. A véreb visszavonulót fújt, ő az egyik, Newton a másik irányba szaladt, s amikor visszafordultak ellenőrizni egymást, mindketten megállapították, hogy kellően távol kerültek, ellenség elűzve, az affér fenntartása már nem volt elvárható.
Newton zavartalanul jutott el a woolsthorpe-i szatócshoz, átadta anyja listáját, takaros csomagban megkapta, amit kért, majd hazaindult. Felkészült, hátha visszafelé is meg kell küzdenie a juhászkutyával. A támadás helyszínén nem látta nyomát, ám hirtelen egy kemény ütés érte a fejét. Zavartan körbefordult, a találat helyét dörzsölgette, észrevette a lövedéket, a porban guruló almát a lába előtt.
Ő az út közepén állt, két oldalt az almafák.
“ Az alma mindig lefelé esik, sosem oldalra vagy felfelé. Kell lennie egy erőnek, ami húzza a föld középpontja felé, és egy másiknak is, amely miatt oldalirányba mozdul…”, idáig jutott a gondolatmenetben, mikor újabb találat érte, ezúttal az oldalán. Kivételes képességeivel könnyedén következtetett a környezete, valamint a repülő gyümölcsök közti összefüggésre, és azt a világba is kiáltotta:
– Ki az Isten dobál engem?!
A harmadik termés messze elhibázta. Gyereknevetés hallatszott a kerítés kőfalán túlról, majd meg is pillantotta a szántóföldön iszkoló parasztgyereket, nyomában a juhászkutyával. Felemelte és majdnem utánuk hajította az első almát, ám lendülő karja a mozdulat közben megdermedt, a gravitációelmélet gondolatainak fejében felvillanó vázlatos variánsa kiszorította az ösztönös reakciót.
Elgondolkodva egyik kezéből a másikba ejtette néhányszor a gyümölcsöt, majd megfordult, és gondolataiba merülve hazaballagott. Édesanyjával megebédelt. Délután ledöfött egy botot egy napos helyre, naplementéig figyelte és jegyzetelt füzetébe. Zsenialitása eközben koherens összefüggések hálójába fonta a hulló és elhajított almákkal kezdődő fizikai megfigyeléseit. Rendszerelvű gondolkodása megalkotta annak a tételnek az alapjait, amelyet ma univerzális gravitációs kölcsönhatásnak, tömegvonzásnak nevezünk.
Kikövetkeztette és lejegyezte az egyik végső igazságot a való világról.
Változások vízfodrai vonultak végig az eszméken.
Források: