novella

Belső László: Visszapillantó

Így jár, aki nem mocskos cigányozik odahaza, aki nem cigánykodásnak hívja, ha úgy érzi, átverték a boltban két zsömle árával, ha valaki elfelejt felcímkézni ovistársakat.

– Apu! Kik azok a cigányok?

Nézem a tükörben a hatéves lányomat a piros lámpánál, ő meg kérdőn visszanéz rám göndör, barna fürtjei alól. A szemei nagyok, az arca komoly, látszik, hogy őszintén érdekli a válaszom és abból valamit nagyon meg akar tudni. Valami újat, valami fontosat a világról. Az óvodából tartunk hazafelé. Az autórádióban egy riportot hallgatok, amiben folyton visszatér a szó: cigánybűnözés. A bűnözés szót már tudja ezek szerint. Hat évesen. A cigányt nem. A két szó összekapcsolása titkos izgalmakat sejtet számára.

Zavarba jövök a kérdéstől. Felidéződik bennem, mit tudtam én a cigányokról ennyi idősen. Eszembe jut Murmuc, aki akkoriban a legjobb barátom volt a kis faluban, ahol éltünk. Ő volt a legügyesebb focista, mindenkinél fürgébben szedte a lábait a remizben rögtönzött pályán. Ő tanított meg biciklizni rozoga, sárhányó nélküli, rúdfékes vackán a salakon a suli udvarán. Vele vadásztunk szöcskét dunsztosüvegbe. Tudtam, hogy ők cigányok és éreztem, hogy a cigányok mások. De ez a másság nekem akkor nagyjából azt jelentette, hogy nehezebb sorúak. Düledező házban laktak, az udvaruk sem a takarosabbak közül való volt. Rossz szót rájuk soha nem hallottam. Tény volt, de nem téma, hogy ők a cigányok a faluban. Nemsokára elköltöztünk. Nem búcsúzkodtam: a tízévesek nem szoktak. Vajon mi lehet most vele?

Zavarba jövök, ahogy rádöbbenek, hogy ez a kislány ennyi idősen még nem találkozott ezzel a szóval. Vagy találkozott, de elsiklott felette, nem emelte ki az őt érő ezernyi ingerből, hogy megvizsgálja alaposabban. Szülőként elmulasztottam valamit, egyfajta felvilágosítást a témában? Hát akkor most eljött az ideje! Itt és most, az autóban. Egy gyerekülésbe kötözött agy, amit az én lányomba drótoztak, választ vár. Így jár, aki nem mocskos cigányozik odahaza, aki nem cigánykodásnak hívja, ha úgy érzi, átverték a boltban két zsömle árával, ha valaki elfelejt felcímkézni ovistársakat. Egy rádióműsor kell hozzá, és a bűn izgalma, hogy beszüremkedjen az életébe ez az új fogalom és aztán rögtön definiálásra is kerüljön a mindenható – az autót is hogy eljuttatja mindig ából bébe – mindenkinél erősebb és mindent tudó Apu agya által.

– A cigányok… a cigányok olyan emberek, akiknek barnább a bőre, mint a miénk.

Ennyit tudtam összerakni neki hirtelen. Nem sok.

– Akkor olyanok, mint Karamella a Minimaxon az Eperkében? – kérdezi és látom rajta a reményt hogy sikerült a saját világában megnyugtatóan elhelyezni őket.

– Igen Picur! Olyanok mint Karamella! – válaszolok és megkönnyebbülten mosolygok, ahogy büszkén és szeretettel nézek vissza rá a tükörben.

A lámpa zöldre vált, elindulunk. Kikapcsolom a rádiót. Inkább beszélgessünk.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: