kriminovella

Szlavicsek Judit: Halál a könyvtárszobában

Hajolok fölé, nyirkos öregszaga van, ahogy számat a penge ajkához szorítom, mély sóhaj szakad fel belőle, belezúdul a számba a műfogsor alól szivárgó áporodott szájszag. Meghalni fáj. Talán az infúzióba tett morfin kicsit enyhíti, talán az átkíséri, talán feloldozza.

1. Krusniczky Béla

– Azt hiszem el fogok ájulni – mondom és magam is meglepődöm, a hangom milyen erős és artikulált.

A mentőorvos nő fölém hajol, hosszú, melegbarna haja csiklandozza a fülemet, ha lenne erőm, örülnék neki, az özönvíz előtt csiklandozott már bárki is. Talán akkor sem.

Ahogy a feszült arcát figyelem, elszégyellem magam, amiért ilyeneken jár az eszem, elvégre épp életben próbál tartani és ahogy a tekintetünk egy pillanatra egymásba kapcsolódik, feltűnik, hogy retteg. Jobban retteg, mint én.

Egyébként meglepően jól fogadja a tudatom a tényt, hogy valószínűleg meg fogok halni.

Most fentről látom a jelenetet. Mintha a könyvszekrény felső polcára száműzött festmény mellől nézném magamat, a fiatal doktornőt és Katit.

– Nem használta a nitroglicerines szprét, mikor érezte, hogy jön a roham, Krusniczky bácsi? – kérdezi a mentőorvos, nekem meg már nincs erőm beszélni, csak a fejemet rázom meg egy kicsit: nem találtuk, a Kati is égre-földre kereste, majd belepusztult a rémületbe szegény. 

Dr. Tóth Anita – olvasom a nő kitűzőjén, bárcsak tudnád Anita, hogy már nincsen semmi baj.

Hirtelen újra a kanapén fekve látok mindent, hosszan szemlélem a beszürkült plafont a széles, visszapördült szélű repedésekkel és meglepve veszem tudomásul, hogy most egyáltalán nem vagyok dühös Katira, amiért még mindig nem intézte el, hogy kijöjjön a kőműves felmérni a javítást.

A dühöm a karomba csöpögő infúzióval egy ritmusban folyik ki belőlem, nézem Katit, ahogy a széles ajtónyílásban áll, az arca csupa feszült aggodalom. Arrébb tolta a helyéről a mélysárga brokáttal bevont támlás széket, ezért biztosan szólnék, mert így veszélyesen közel került a kisebbik Tiffany lámpához, a végén még le is veri, de nem most.

Most minden olyan lassú és távoli. Az előbb egy pillanatra oldódott kicsit a légszomj, de a szegycsontomat szétrobbantani igyekvő fájdalom nem ereszt.

A mellkasom égett bőrének és szőrének émelyítő szaga csapja meg az orromat, és érzem, hogy bevizeltem.

Megyek el és közben szégyellem magam. Bárcsak ne jutottunk volna el idáig Katikám.

2. Dr. Tóth Anita

Tudom, hogy el fogom veszíteni. Már akkor tudtam, amikor beléptem ebbe a nyomasztó szobába, ahol mintha egy fél évszázaddal ezelőtt megállt volna az idő.

Mikor megérkeztünk, egy vértelen ötvenes nő állt a kovácsoltvas kerítés előtt barna kardigánban, és a kezét tördelte. Hadarva mesélte, hogy a nagybátyja ebéd után ledőlt a kanapéra, aztán nem sokkal később arra lett figyelmes, hogy az öreg hörög és a mellkasát szorongatja. Azonnal hívta a mentőket.

Még mindig agyonnyom a felelősség: az életet itt tartani, ha menni akar, vajon tudom-e. Ma nem tudom, ma elkéstem, földhöz szögez a bizonyosság, ahogy a bácsi véreres, vízkék szeme az enyémbe kapcsolódik: látja rajtam a félelmet, látja rajtam a bizonyosságot, sose fogom megszokni ezt.

Hajolok fölé, nyirkos öregszaga van, ahogy számat a penge ajkához szorítom, mély sóhaj szakad fel belőle, belezúdul a számba a műfogsor alól szivárgó áporodott szájszag. Meghalni fáj. Talán az infúzióba tett morfin kicsit enyhíti, talán az átkíséri, talán feloldozza.

Kiütöm a defibrillátorral és felpillantok arra a furcsa festményre ott a könyvespolc tetején, amin egy fiatal férfi mosolyog erőltetetten.

Hátranézek. A kardigános nő is épp oda néz. Mereven bámulja a festményt, vagy csak a temérdek könyvet, vagy csak az életét, ami épp ebben a minutumban készül megváltozni: mereven bámul, az arca csupa feszült aggodalom.

A térdem alá beszivárog a bácsi vizelete, átáztatja a mentős nadrágom kemény, fehér vásznát, átáztatja és velem marad ma a szolgálat alatt végig. Vagy még azon is túl. Sose fogom megszokni ezt.  

3. Krusniczky Katalin

Épp most hugyozza le azt a gyönyörű perzsa szőnyeget. Ezt nem hiszem el. Mindent utálok ebben a kurva házban, egyedül talán ezt a szőnyeget szeretem. Ezt tényleg meg akartam tartani, ha ennek végre vége lesz.

Minden egyes kacskaringóját kívülről tudom. Tizenegy éves vagyok, térdelek a szőnyegen ebben a zsúfolt, levegőtlen szobában, lehajtom a fejem és ujjammal követem a sehovába vezető méregzöld indákat. Újra és újra végighúzom ugyanazon az útvonalon az ujjam, a bal térdemnél kapcsolódom rá a mintára és magamat körberajzolva mélyen hátranyúlok jobbra, magam mögé, kifeszülök, ahogy csak bírok.

– Apád, meg az a felelőtlen anyád itthagyott téged Katikám. Elfelejtettek hazajönni, na – mondja a nagybátyám alig leplezett utálattal a hangjában, és rásimít a hajamra.

Azt akarom, hogy azonnal hagyja abba, de csak annyit mormolok, hogy tudom. Előrementek, kimentek külföldre, de majd kivisznek magukhoz, ahogy odakint mindent elrendeztek, ahogy megígérték. De ezt neki nem kell tudnia. Csak addig kell kibírnom valahogy.

– Jól megleszünk mi itt ketten – mondja, aztán hozzáteszi: „Tudod Katikám, apád helyett apád leszek, ahogy szokták mondani”, engem meg még most is elkap a hányinger, ahogy rágondolok.

Az arcom csupa feszült aggodalom.

Apám fiatalkori portréját nézem a könyvesszekrény felső polcán. A nyakkendőt, amit egyébként sosem hordott, a decensen lenyalt választékot, ami a legkevésbé sem volt ő. Nézem a képmutatást, amiből ez a kép született, hogy kétségbeesetten próbáljon olyan lenni, amilyennek szánták, és ebben a pillanatban enyém apám minden lázadása, enyém apám minden gyűlölete.

Béla bácsi karótnyelt, kisujjeltartós felsőbbrendűsége, a jófiú, és a „bezzeg a te apád miért nem”.

Aztán megrázom a fejem. Ideje visszatérni a valóságba. Ahogy elmennek és elviszik őt végre innen, ki kell vennem azt a kurva szprét apám portréja mögül.

Mert most én vagyok apám gyűlölete. És én vagyok apám lázadása.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: