novella

Fischer Paula: Reggeli

Láttam az arcán az elszántságot, kócos haját hátrasimította, amint felszállt az első ajtón és kaján vigyorral leült az ülésre. Egy pillanatra sem engedte el a kezemet.

Olyan forró az éjszaka, hogy a lepedőm érintése is perzseli a bőrömet. Márk békésen szuszog mellettem, homlokán gyöngyözik a verejték, ő mégsem ébred fel. Halkan kicsoszogok az előszobába, a sötétben tapogatózva előkeresem a papucsomat, ajtót nyitok és kiülök a gangra, hirtelen megcsap a szellő, a forróság végre enyhülni kezd a testemben.

Rágyújtanék, de már évek óta nem tartok itthon cigit. Csak akkor gyújtok rá, fogadtam meg magamnak, ha megkínál valaki egy buliban. Mégis késztetést érzek – azt tanácsolják, ha az ember nem tud aludni, inkább csináljon valami mást, ahelyett, hogy az ágyban forgolódna. Hátha van a környéken nyitva dohánybolt. Be se csukom magam mögött az ajtót, csak végig slattyogok a körfolyosón.

A kapun kilépve két részeges csitribe botlom. Félreugranak ijedtükben, majd ismét önfeledt viháncolásba kezdenek. Csillogó ruhájuk már hiába villan a fényben, kora esti ragyogásuk mostanra ködös emlékké szállt. Elindulok a buszmegálló felé, eszembe jut az a bizonyos hajnal.  A nővérem keltett, vasárnap ötkor.

– Csináljunk anyának meglepetés reggelit – suttogta a fülembe, majd lerántotta rólam a paplant és a papucsomat az ágyam mellé dobta. Félálomban, pislogva botorkáltam ki mögötte az ajtón.

Elsétáltunk az utca végén található bolthoz, zárva. A távolban feltűnt az első busz pislákoló fénye. Eszti karon ragadott, gyere menjünk. Láttam az arcán az elszántságot, kócos haját hátrasimította, amint felszállt az első ajtón és kaján vigyorral leült az ülésre. Egy pillanatra sem engedte el a kezemet. Fogalmam sem volt, hogy mire készül, de tudtam, hogy követni akarom. Mindig mindenben követni akartam a nővérkémet. Úgy akartam öltözni, mozogni, mosolyogni, olyan szélesen és élettel tele, mint ő. De mindig csak csendben pislogtam mögötte. Három-négy megálló után felpattant és az ajtóhoz sietett.

– Itt az ovi, ugye Lilla?

Biztosan – bólogattam szerényen.

– Hátha az ovi konyhája nyitva van már, és szerezhetünk anyának vajas kiflit – rebegte – és olyan fürgén mászott fel az óvoda zárt kerítésének tetejére, hogy egy macska is megirigyelte volna. Libabőrös lettem, még sose másztam át kerítésen, és Eszti most ebbe is beavat. Én nem voltam olyan fürge, a papucsom leesett, meztelen lábammal igyekeztem megtalálni a kerítésen a megfelelő réseket, hogy stabilan mászhassak át rajta. A kerítés éle nyomta a talpamat, de nem érdekelt, Eszti már a túloldalon várt, türelmesen.

A játszótér felé vettük az irányt, Eszti felkapott és a körhintára emelt, megpörgetett, önfeledten kacagtunk. Sose feledem azt a reggelt. Egy pillanatra megszűnt minden más, a mi varázslatos világunk létezett csupán.

Anyukám dél fele talált ránk, tajtékzott a dühtől. Kisírt szemekkel rontott be az óvodánk kapuján, karon ragadta Esztit és a föld fele taszigálta. Rátérdepelt, két-három hatalmas pofont kevert le neki.

– Mit képzeltél mégis?! – üvöltötte. Eszti meg se szólalt, kezeit arca elé tartva próbált védekezni, levegő után kapkodott.

– Tudtam én! – üvöltötte anyám. – Csak a vészt hozod ránk! Nagy szerencséd, hogy bajotok nem lett! – majd arcát a kezébe temetve zokogni kezdett és leszállt Esztiről. Feltápászkodott a porból, felém indult, átkarolt és a kapu felé vette az irányt.

– Eszti, ha hazamegyünk, pakold össze a cuccaidat! Mától apádnál alszol.

Még mindig emlékszem a rémületre, amit akkor éreztem. Könyörögve néztem anyámra, de meg se mertem szólalni. Apámat egy éve nem láttam, ha Eszti hozzá megy, ki tudja, őt mikor fogom legközelebb.

Észre se vettem, hogy már a buszmegállót is elhagytam, a körúton sétálok egy ideje. Vajon mi lehet Esztivel, a városban lakik még egyáltalán? Kulcsok fordulnak a zárban, rolók ereszkednek fel és le, a kocsmák zárnak, a pékségek nyitnak. Nem kell a cigi kesernyés íze. Betérek az első pékségbe. A tisztaság, az áruk rendezettsége és az eladó búgó hangja nyugalmat csempész a zaklatott hajnalba. Vajas kiflit veszek Márknak, és tojást is viszek hozzá. Mire felébred, lágytojást készítek, ropogós zöldségekkel. Nem akarom elveszíteni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: