Jelentkeztem űrhajósnak. Ami igazán meglepő, hogy fel is vettek. A hónap végén kezdődik Floridában a kiképzőtábor.
Anyám a plafonon volt, amikor a vasárnapi ebéd fölött elmondtam neki. Kilötyögött a húsleves a kanalából. Nem gondolta, hogy az orvosi egyetem után kiújulhat a gyógyultnak hitt elmebaj: egyetlen lánya asztronautának szegődne. Pechére, kifejezetten friss diplomás medikusokat kerestek. Ez egy átverés, tört ki belőle, az űrben nem operálnak! Ugye nem fizettél be semmit? Olyan szép kis vagyont segítettünk összeszedni, már több mint két milliót! Nehogy szétszórd erre a marhaságra! Becsapnak! Szünet nélkül dőlt belőle az indulat, hiába ráztam a fejem, hogy a tábor ingyenes. Makacsságom láttán a pénteki műtétjét vágta a fejemhez. Három órán át leszek kiterítve, döfte felém a villáját egy kis kocka rántott hússal a végén, a köldökömig felvágnak, akár vérre is szükségem lehet! Ilyenkor hagysz cserben? Míg bekapta a falatot, igyekeztem megnyugtatni, a jövő héten még az országban leszek, apa pedig azután is ápolni fogja, nem marad egyedül. Mintha meg se hallotta volna. Ezért járattalak orvosi egyetemre!? Eltoltam a tányért magam elől. Ideje volt hazaindulnom. Könyörgő szemekkel szaladt utánam az előtérbe. Egyetlen pillanatig haboztam, a következőben már egy szelet almás lepény előtt ültem. A nagymama receptje, tett elém készségesen egy újabb adagot. Alig bírtam nyelni, gombóc feszítette a torkomat.
Saci első kérdése az volt, miért pont engem akarnának az űrhajóra. A mozi vége óta kerestem az alkalmat, hogy elmesélhessem neki a hírt. Sci-fit néztünk, azt hittem, míg hazakísérem, könnyedén előhozakodom vele, ám már a kapujukban toporogtunk, mire kiböktem, hamarosan asztronauta leszek. Lélegzetvisszafojtva vártam, mit fog reagálni, elnémítja a döbbenet, netalán megpróbál visszatartani, ezért készületlenül ért ez az egyébként jogos felvetés. Intett, folytassuk a sétát. Nem tudtam, mit válaszoljak, addig hallgattam, hogy végül megint ő szólalt meg. Nincsen szakvizsgád, se elegendő gyakorlatod, a nyelvtudásodról pedig jobb, ha nem beszélünk. Nem szeretném elvenni a kedved, fűzte hozzá mosolyogva, csak ne lovald bele magad. Nyilván várhatóak pszichológiai tesztek. A pillantása az alkaromra siklott. Lesütöttem a szemem, a kezemet a nadrágom farzsebébe süllyesztettem. Hallgattunk egy fél utcányit. Saci talpa izzadtan csattogott a szandálban. Forró széllökések söpörtek végig a házak között, mázsás súllyal nehezedett ránk az idei első kánikula.
Vett két gombóc fagyit a Palánkban. Engem is meghívott, de elhárítottam, egy falat se ment volna le a torkomon. Leültünk a Roosevelt téren a nagy platán árnyékába. Fényfoltok táncoltak a bőrén, ahogy a szél fújta a leveleket. A füle mögé igazított egy tincset. Imádtam azokat a hosszú, nyúlánk ujjakat, az első perctől beléjük szerettem. Elkapta a tekintetem, rám mosolygott. Mindig attól féltem, hogy ő költözik el hamarabb. Akkoriban, amikor járni kezdtünk, Kanadáról ábrándozott. Nem jössz te is űrhajósnak?, bukott ki belőlem. Felkacagott, apró ráncok gyűrődtek a szeme sarkába. Nem őrültem meg, nevetett, de a felhívást elküldheted.
Azért sem küldtem el neki, a repülőjegyeket böngésztem át. Közvetlen járatot persze nem találtam Floridába, egy, kettő, vagy három átszállás közül választhattam. Rányomtam a legolcsóbbra, meg se néztem, mik a köztes állomások. Előkotortam a személyimet, beírtam az adatokat, Tátrai Judit, Szeged, Római körút 12. Továbbléptem a poggyász menüpontra. Egyértelmű volt a döntés, nem kellett mérlegelni: elsőbbségi jegy, utastérben vitt csomaggal. A választást akartam véglegesíteni, mikor felvisított a mobil a táskám zsebében. Anyám keresett. Egyetlen pillanatra zökkentett ki, azonnal ugrottam, hogy elnémítsam a készüléket, ám mire visszaültem a laptop elé, egy metsző gondolat fészkelte be magát a fejembe. A fedélzetre nem vihetek pengéket. A feladott poggyászba berejthetném őket, azt nem vizsgálják át annyira, már ha cserébe vállalom a kockázatot, hogy a bugyijaim esetleg a Seychelle-szigeteken landolnak.
A vívódásra anyám újabb hívása tett pontot. Megadtam magam. Bezártam a böngészőt, hiába sivalkodott a függőben maradt jegyek miatt, majd lecsuktam a gépet és a kanapéra rogytam. Sírás reccsent a fülembe, alig értettem a szavakat. Csodálkozva vettem észre, hogy odakint besötétedett. Éjfélre járt, noha világosban kezdtem a jegyvásárlást. Ugye nem halok meg a műtét alatt? Ugye láthatom még az arcodat? A szúnyogháló előtt egy kövér moly verdesett. Lekapcsoltam a lámpát, a neszezés kisvártatva abbamaradt. Anyám szintén hallgatott. Gyűszűnyire szűkült a gyomrom. Megsértődött volna, amiért egyszer sem válaszoltam? Ugye nem hagysz egyedül, zokogott fel hirtelen. Fellélegeztem, engedett a szorítás a hasamban.
Az íróasztalon, az éjjeliszekrény fiókjában és a hátizsákomban is tartottam néhány pengét. Mindig kéznél volt egy, kivéve, ha anyáékhoz indulva a szülinapi táskát kaptam a vállamra vagy, ha Sacival rögtönöztünk egy-egy rövid találkozót. Ennek ellenére a legtöbbször este használtam őket, a magány óráiban. Már az érintésük megnyugtatott, de ennyivel sosem értem be. Tiszteletlenség lett volna dolgavégezetlenül visszarakni őket a helyükre. A zsebkendőket megőriztem és a lecsöppent vért sem töröltem fel. Néha azért közbejött valami. Akkor este például Saci üzenete. Nevető fejecskéktől hemzsegtek a sorai. Megkérdezte, milyen volt az estém, mire beszámoltam neki a hívásról. Anyád bolond, jött a velős felelet. Beleröhögtem a párnába, melegség áradt szét a testemben. Megkönnyebbülve gondoltam a törlődött repülőjegyre. Megbeszéltük Sacival, a jövő hétvégén trambulinparkba megyünk.
A város szélén volt a pálya, felajánlottam, hogy kiviszem. Csillogó szemmel ült be mellém a Mazdába. Alig fordítottam el a kulcsot, figyelmeztettem, ne számítson sok jóra, rendkívül béna leszek. Ne aggódj, ismerem a képességeidet, nyugtázta nevetve, mégis dühösen nézett le rám a gumiakadály tetejéről, amikor harmadjára sem sikerült felkapaszkodnom. Lenyúzódott a bőr a könyökömről, a térdeim vörösen lüktettek, de újból nekirugaszkodtam. Hiába küzdöttem, mint egy nagy bogár, visszazuhantam a hátamra. Míg a szivacson fekve józanodtam, egy nyugdíjasforma, szikár öregúr az akadályra hágott és határozott, gyors mozdulatokkal átdobta magát rajta. Egy másik, pocakos bácsi is követte őt. Vigyorogni próbáltam, Saci a szemét forgatta. Továbbindult nélkülem.
Pillanatokon belül egy meg-meglibbenő hajfonattá távolodott. Néha egészen közel kerültünk, a fülemben csengett a nevetése, de mire beérhettem volna, eltűnt előlem. A csúszda alján végre megvárt. Nagyjából félúton jártam, mikor gyanút fogtam, nem, ez az ácsorgás nem nekem szól. Saci egy igényesen vágott, fekete körszakállhoz beszélt. A szakáll sűrűjében hófehér fogak villogtak, fölötte pedig egy barna szempár pásztázta mohón, amit Saci falatnyi trikója látni engedett. Nem vették észre, amikor mögöttük landoltam, hiába csattantam nagyot. Emlékek peregtek a szemem előtt, borosták, barkók, waxolt sérók, szinte vakon támolyogtam le a pálya szélére. Onnan a parkolóba, a Mazda kormánykereke mögé menekültem. Szédültem, zúgott a fülem. Egy órát vártam. Elhajtani nem bírtam, még azt is végignéztem, ahogy Saci meg a körszakáll a trambulinpark bejárata előtt számot cseréltek. A kezem újra és újra a táska oldalzsebében lapuló pengékre vándorolt. Mikor Saci beszállt, kerülte a tekintetem. Egy darabig csendben utaztunk, majd egyszer csak anyám műtétjéről érdeklődött. Nem tudtam nem válaszolni egy kurta félmondatot. Már lábadozik, kutya baja. És az utazás? Javában szervezem. A kormány gumiborításába vájtam az ujjaimat. Alig csukódott be mögötte az ajtó, az ölembe rántottam a hátizsákot. Feltéptem a cipzárt és előkapartam a mobilt a motyók alól. A megállni tilos jelzés kellős közepén megvásároltam a Floridába szóló repülőjegyet. Elsőbbségit, fedélzetre vihető poggyásszal.
Másnap én is felutaztam anyához a kórházba. A hátát nagy, felpolcolt párnáknak vetve pudingot kanalazott. Apa pont kiugrott ebédelni, egy rozzant hokedli árválkodott a helyén, az ágy mellett. Nem bírtam kivárni, míg visszajön. Mielőtt a mosoly túlságosan anya ajkához ragadt volna, elhadartam neki, hogy tíz nap múlva repülök. Néma csöndben, a szobatársak tekintetének kereszttüzében vonultak át rajta az érzelmek. Az elképedést felháborodás követte, majd harag rendezte át a vonásait. Utolsónak a kétségbeesés maradt. Elsápadt. Remegett a szája széle. Attól féltem, agyvérzést kapott. Mikor végre megszólalt, erőtlen hangjában beletörődés rezgett. Mindent megveszünk apáddal, amire szükséged lehet a táborban, csak gyere vissza hozzám, kicsi asztronautám. Elmosolyodott, két könnycsepp gördült le az arcán. Igyekeztem nem nézni rá, a torkomban gombóc lüktetett. Nagy levegőt vettem, pattanásig feszült a mellkasom. Csak az a büdös Saci veled ne menjen! Ugye nem árultad el neki? Sóhajtottam, kifújtam a levegőt. Nem, nem mondtam Sacinak.
A bőröndöt pakoltam be, mikor megérkezett a fizetési felszólítás. Kereken két milliót kértek, de azt ígérték, visszautalják a kiképzés végén, ha alkalmas leszek. Nem azonnal szakadt rám a letargia, megkönnyebbülést is éreztem egy darabig. Szinte hallottam anyám repeső hangját a telefonban: látod, kislányom, én mondtam, hogy a pénzedre utaznak! Gyorsan intézkedj, hátha vissza lehet még váltani a jegyet! Feküdtem az ágyon és egy pengét forgattam az ujjaim között. Sacira gondoltam, egész héten nem keresett. Írhatnék neki, talán átjönne, vigasztalna. Ha épp nem a körszakállal szórakozik.
Csengetés rázott fel. Apám állt az ajtóban, nyúzottan, szürkén, karikás szemekkel. Döbbenten meredtem rá, évek óta nem töltöttünk időt kettesben. Pénzt akart, hogy anyához utazhasson, kiapadt a keret, amit a kórházba vonulás előtt kapott. Tudod, a múltkor elkobozta a bankkártyámat. Nem tudtam és nem is faggatóztam, a kezébe nyomtam egy tízezrest. Zavartan gyűrögette a pénzt. Tényleg elmész? Sokáig nem válaszoltam. Azt hiszem, már nem volt ott, mikor végül megszólaltam. Igen, a Marsra költözök.