Azt a leborult kutya úristenit neki, de éhes vagyok! Napok óta nem találok semmi ehetőt, nyomorult ír ősz. Tavaly itt volt az unokatesóm Brazíliából, repülővel jött, le volt sülve, tele volt a hasa, ahogy kell. Nem is értem, miért nem mentem vele, amikor elutazott. Mit is mondott, hová megy? Valami Malázia, vagy mi. Láz, az lesz itt is, ha nem találok hamar valami kaját. Ez a féreg ereszcsatorna! Minden van ebben, csak kaja nincs. Víz, az van. Meg levél. A tulaj kipucoltathatná néha, a sok törmelék felhalmozódik, én meg arra ébredek éjjel, hogy majd megfulladok, mert az eső nem tud elvezetődni abba a lyukba. Törődnek ezek velem, azt hiszed? Lópikulát. Mit nem adnék egy jó vérbő szúnyogért vagy légyért!
Az összes hálót átnéztem már, ez a hely lapos, le kell lépnem, kezd sötétedni, új hálót kell készítenem. Csak tudnám, hová. Ha egyszer valaki megsúgná nekem a frankót! Uncsitesónak könnyű volt ott abban a dzsungelben. Azt mondja, háromnaponta készít új hálót, de nem azért, mert elszárad vagy mert elmossa az eső, nem. Azért, mert megtelik. Telt háló! Egy háló, ami telis-tele van legyekkel, tücskökkel, más ugráló herkenytyűkkel, amiről nem is hallottam. Jaj, egy jó tücsök potroh, édesanyám! Na gyerünk, mielőtt ránk esteledik. Csá, te gagyi ereszcsatorna, csáó! Hopp, repül a pók! Hello, te nagy kék micsoda. Nézzenek oda, milyen fényes felülete van, lehet rajta csúszkálni. Hú, ez aztán kék, amíg a szemek ellátnak. Mi ez a kiálló vacak az oldalán? Némá, ott vagyok benne! Ja, láttam már ilyet a házban is, a csajszi ott állt előtte esténként, amikor ecsetelte az arcát azzal a porral.
Hát elég szarul nézek ki, az tény. Tisztára beesett az arcom, a lábaim is rozogák. Ennem kell. „Enni kell Enikő, vár a kaptár, ellibben a télidő, tele van már, subidubi”, ahogy a sláger szól. Ebbe a repedésbe az utánzó magam mögött pont beférek. Kényelmesen lehet ki-be közlekedni, van egy kis fény is, a hálót is ki lehet ide feszíteni, ki tudja, talán eszem is valamit hamarosan. El kellett volna mennem Maláziába, az már biztos. Na, egy-kettő, munkára. Egyik sarok, másik, hopp. Banyek, majdnem leestem! Nincs nekem ehhez most kedvem, marhára nincs. Napsütést akarok! Enni akarok! Pihenni akarok! Nem akarok vizes helyeket, milyen ország ez?!Nehéz a fejem, a lábaim alig bírnak el. Csak nem kering bennem valami nyavalya? Az kéne még! Hú, hirtelen rámtört ez a nehéz gondolat; mi lesz, ha éhen halok? Ha nem téved erre egy árva légy sem? Át kell gondolnom, mitévő leszek, ha ez még sokáig így megy. Kell egy stratégia. Az bizony, stratégia kell ide, jó nagy. Nem, nem jut eszembe semmi. A gondolkodáshoz erő kell. Erő pedig miből van?
Hát ja. Légyből. Mindig ugyanoda lyukadok ki, akármerről közelítem is meg a problémát. Nincs légy, nincs élet, nincs én. Én pedig akarok lenni, tehát kell szereznem legyet, ugye. Azt hiszem, erre alszom egyet, éjjel úgyse történik semmi ezen a környéken. Ide szépen bekuckózom, egyik lábam a hálón, arra az esetre….csitt, ki ne mondd, te mamlasz, elijeszted a szerencsédet! Hogy volt az a dolog, amit mindig hallgatott a poros gádzsi? Feküdj a hátadra, vegyél egy nagy levegőt. Négyre be, egy, kettő, három négy, négyig tartsd, kettő, három, négy, hatra ki. És megint. Érezd, ahogy elernyednek a lábujjaid. Nem tudom, mik azok, de jól hangzik. Elenegeded a bokád. Azt se tudom, mi, de én elengedem, ha kell. Zsibbadok. Hú, de hosszú nap volt ez kaja nélkül. Hú, de hosszú nap lesz a holnap. Jaj, de nehéz a fejem. Nem tudom mozgatni a lábaim. Egy, kettő, három, négy. Álom, édes álom.
Azt a leborult kutya úristenit ennek a szélnek, hát már egy eldugott zugban sem lehet nyugta a póknak? Jesszus, micsoda vihar ez!? Pedig nem áll esőre, mi lehet ez? És mi ez a bődületes, szűnni nem akaró zaj? Meglesem már. Hú, nem egyszerű egyenesen haladni ilyen szélben, roppant kényelmetlen. Mi van itt? Úristen, repülök vagy mi! Eldobták a kuckómat és még a levegőben vagyok. Kiugorjak? Ja, nem, csak haladunk. Ki ez a pasi ? Este még nem volt itt. Nagyon jókedve van, énekelget. Hé, Pavarotti, állj meg, le akarok szállni! Hékás, nem mondtam, hogy menjünk valahova. Na várj csak, bemászom hozzád este, láttam az arcod. Szétmarlak! Lassíts már le. Hopp, egy légy! Hé, ne pánikolj, haver. Hihi, befújta a szél, végre! Azaz, próbálj csak kikecmeregni innen, arra, arra, jó lesz az. Neeeeee, ne arra. Ha lelassítana ez a barom végre, be tudnám zárni a kijáratot. Lassíts le, hékás! Ha nem eszem, meg fogok halni, nagyon nem lesz ez így jó, meghalni nem jó. Rávessem magam? Jaj, nehogy kirepülj, Béla! Aha, az lesz az, arra kell, baszd…..! Az Isten verjen meg! Az! Verjen meg a Buddha és Allah és az összes római Istenségek hozzák rád a rontást! Elment. Elrepült. Végem van. Nincs remény. Most állsz meg, te büdös lábú bunkó? Ilyenkor állsz meg, amikor már elrepült a kajám? Remélem, most boldog vagy, hogy megöltél! A te lelkeden szárad a halálom. Jól látok? Az egy… egy… tényleg egy szúnyog, ami idefelé tart? Gyere te drága, gyere szúnyi! Imádlak, gyere, repülj ide hozzám. Igen, szépen, lassan, ne kapkodj, manőverezz, kicsit jobbra, és touchdown! Igen! Édes szívem, végállomás. Kaja tálalva. Ne félj, nem fog fájni, már alszol is, látod? Kis szúrás és jön a nedű. Jaj, de finom. Jaj, de édes! Úristen, de közel voltam a halálhoz. Egyszer lent, egyszer fent. Mi ez a zaj már megint, hadd nézzem! Hé, mi ez a bazi nagy piros doboz, amelyik felénk száguld? Hé, állj meg! Hékás! Jesszus, mi ez a rettenetes, fültépő csikorgás? Hé, állj már me….