novella

Szép Csenge: Emlékszem

Emlékszem az openoffice kijózanító neonfényére, az üres poharak érintetlen halmára a hetediken. Emlékszem a női mosdó ajtaját díszítő táblára, az “árulkodó” nedves cseppeket kérem távolítsa el a wc deszkáról.

Emlékszem a hajsütővas csattogására, a gáztűzhely kékes lángjára, a vállamra omló loknik forró érintésére. Emlékszem a felhúzható zenedoboz behorpadt oldalára, a csorba dallamra, ahogy a Megváltó érkezését hirdeti. Emlékszem a csillagszórók cikázó táncára, az utánuk maradt nyurga füstre, a nappaliba bekúszó hidegre. Tibi, csukd má’ be az ablakot, megfagyunk! Emlékszem a sötétre, a dunna melegére, a szobám falára tapasztott világító csillagokra, szememmel a halványzöld fénybe kapaszkodom. Emlékszem a zuhanásra, a kamaszévek szalámi szagú igazságtalanságára, rossz belegondolni, hány padba gyömöszölt szendvics lett az idő martaléka. Emlékszem a habzó szappanra, ahogy a lány WC mosdókagylója fölé görnyedve elszántan sikálom kezemről a tintát. Emlékszem a boroskóla tetején felbukkanó gyöngyök sóhajára, az ajkamra tapadt vágy ízére. Emlékszem a combom alatt nedvesedő ülésre, a pillanatra, amikor a kocsi ablakából nézve ég és föld összeolvad. Emlékszem, fürdőruha híján egy szál rózsaszín bugyira vetkőzve gázolok át a hullámok között, ha lehunyom a szemem, hallom a szűnni nem akaró morajlást. Emlékszem, amint az énistéged hamuvá porlad a tábortűz oltárán. Emlékszem a véresre vakart csípésekre, a Fenistil gél átlátszó ígéretére. Elmúlik. Emlékszem a tű hegyére, ahogyan égeti a bőröm, a fekete tinta szépen lassan az alsóbb rétegekbe hatol. Emlékszem a holdra, elgurult az égről és a fülem mögé költözött, hátha meghallom az imáit. Emlékszem, hogy én Istenem, Jóistenem, lecsukódik már a szemem, de a részegségtől aludni nem tudok. Emlékszem az openoffice kijózanító neonfényére, az üres poharak érintetlen halmára a hetediken. Emlékszem a női mosdó ajtaját díszítő táblára, az “árulkodó” nedves cseppeket kérem távolítsa el a wc deszkáról. Emlékszem a céges karácsonyi bulik puccsos, akarom mondani, puncsos kohéziós erejére. Emlékszem a szélre, a hóra, a nekemeznemmegy villámcsapásszerű érzésére. Emlékszem önmagamra, dermedten állok, a házunk előtt nyugvó madártetemet figyelem. Négy hét alatt bomlott le. Emlékszem, hogy az ágyamban fekve semmit és mindent tudok. Emlékszem, amint kinyitom az ablakot, és könnyedén felpattanok a Kis Göncölre, a Nagy a csomagomat viszi. Emlékszem a lét elviselhetetlen könnyűségére, jó könyv, ha visszajövök, majd újra elolvasom. Emlékszem a zuhanásra, a csillagok fényébe kapaszkodom.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: