novella

Kocsis Gergely: Bryan úr

Mit képzelnek ezek! A szomszédból valami ütemesen csapkodni kezdte a kabinja falát, mintha megint dulakodtak volna. Bryan úr undorodva értette meg, hogy most nem erről van szó, hanem az üzekedés semmivel nem összetéveszthető hangjait hallja.

Bryan úr nem volt elégedett. Magában szidta a cégét, hogy erre a nyomorúságos kabinra kárhoztatta. Átkozott mindenkit az utazási osztályról, aki csak eszébe jutott. A két matróz lihegve húzta be a súlyos hajósládáját, amelyre ősi, kacskaringós jelek voltak pingálva, és nagy nyögések kíséretében a kabin sarkába tolták. Az utas megnézte, hogy mennyire illeszkedik a kabin falához, nem tetszett neki, amit látott, egy kézzel, játszi könnyedséggel tolta beljebb.

A matrózok kikerekedett szemmel nézték az előbbi jelenetet, de úgy döntöttek nem az ő dolguk, majd az utas felé fordultak, a rangidős még a markát is nyújtotta. Bryan úr észlelni vélte a mozdulatot, de inkább elfordította a fejét, őt aztán senki nem fogja megpumpolni. A matrózok bosszúsan távoztak. Bryan úr egy apró csata megnyerésének örömével húzta be maga után szerény kabinja ajtaját. Hogy még jobb legyen a kedve, elkezdett kipakolni.

Krokodilbőr bőröndjeiből precízen hajtogatta a szekrénybe a ruháit. Elvágólag. Biztos, ami biztos, elővette zsebvonalzóját, és akkurátusan hozzáigazította a ruhákat. Rend a lelke mindennek! Az éjjeliszekrényhez fordult, majd egy jádezöld, rettentő agyarú állatistent ábrázoló szobrot rakott ki, nagy gonddal. Utána házikabátot öltött, és egy déli nótát fütyülve kinyitotta a bálnabőr-kereskedők évkönyvét. Kedvtelve lapozta fel a vaskos kötetet, és azonnal elmélyült a rengeteg hasznos és érdekfeszítő téma között.

Egy jó órán keresztül feszült figyelemmel olvasta, majd a könyvet becsukva üldögélt még egy kicsit a nem túl kényelmes, kopott kárpitú, királykék karosszékben. Az olvasottakon morfondírozott. Úgy érezte, ezek a japán konkurens bálnavadászok az életére törnek. Gyűlölte a japánokat, meg az összes ferdeszeműt, igazából, ha jól belegondol, minden embert az ázsiai kontinensen. Ezzel a gondolattal szépen meg is nyugtatta magát.

Úgy döntött, ideje pihenőre térnie. Átöltözött, ropogós fehér hálóinget, bojtos hálósapkát öltött. Elővette kis utazótükrét, majd simára fésülte bajuszát és őszülő barkóját. Csak nem fekhet le az ember rendezetlenül, mint a vadak!

Már a szemtakarót is a magára öltötte, amikor oltári kiabálás és csapkodás ütötte meg a fülét. Egy férfi és egy nő perlekedett egymással, vélhetően az egyik szomszédos kabinban. Bryan úr bosszúsan konstatálta, hogy ezen az osztályon a kabinban nincsen személyzethívó csengő. Nehezen feltápászkodott az ágyról: gyűlölt kikelni lefekvés után. Szellemkosztümjében kirikkantott a folyosóra:

– Személyzet! – hallatszott éles, vakkantásszerű hangja, majd egy perc elteltével újra: – Személyzet!

De nem jött senki, viszont a zaj mintha alábbhagyott volna. Bryan úr elégedetten nyugtázta, hogy ezt a helyzetet is megoldotta. Visszafeküdt. Szemére igazította a szemtakarót, és a végtelen tengerekre gondolt, ahogy a vadászhajók ringatózva, zsákmánnyal megrakva közelednek a part felé. A megnyugtató gondolatok éppen álomba ringatták volna, amikor ismét felharsant a veszekedés a szomszédban, sőt valami neki is csattant a másik oldaláról az ágya melletti falnak. Bryan úr úgy pattant fel a fekhelyéről, mintha áram ütötte volna meg.

– Hallatlan, mik történnek ezen a turistaosztályon! – csattant fel bosszúsan.

Nem volt más hátra, személyesen kellett utánajárnia a történteknek.

Már házikabátjában, de még a sikkes sapkájában dörömbölt be a szomszéd ajtón:

– Nyissák ki! Azonnal nyissák ki!

Egy borostás, latinos arc kukucskált ki a résnyire nyitott ajtón. Bryan úr undorodva állapította meg, hogy pecsétes fehér trikójából valóságos szőrerdő burjánzik ki.

– Mi a gáz, hapsikám? – gurgulázott mély hangon a férfi, olasz akcentussal.

Bryan úr összerezzent, csak olaszokat ne!

– Hogy mi a probléma, kérem?! Én egy utasszállító hajóra váltottam jegyet, jobban mondva a cégem, hogy legyenek átkozottak, mert ha én vettem volna, biztosan nem a turistaosztályon lennék most. De hol is tartottam? Igen, szóval egy utasszállítóra vettem jegyet, nem egy kikötői csehóba.

Az ajtóban megjelent az olasz kézfogásra nyújtott, piszkos körmű lapátkeze.

– Giancarlo, Giancarlo Giannini.

Bryan úr úgy méregette a kézfejet, mint ahogy a halakat szokták a piacon. Eszében sem volt megfogni. De aztán ráébredt a helyzet fonákjára, és óvatosan megrázta az ujjak végét. Legszívesebben azonnal kezet mosott volna.

– Theodor Bryan, hajóskapitány, szolgálatára.

– Nem jön át? Van jófajta cacciatorini kolbászunk, na meg egy kis limoncellónk, kártyázhatnánk is egy jót. Carla is örülne.

Az ajtóban Giancarlo válla felett megjelent a felesége, egy vékony, markáns arcú lány. Bryan úr azon morfondírozott, hogy miként lehet ennek a szörnyetegnek ilyen bájos felesége.

– Jöjjék csak az úr, addig se a nőket hajkurássza ez a pernahajder! – A nő szeme szikrát szórt a féltékenységtől.

– Csend legyen már, Carla, mert megint kapsz egyet! – A szőrös férfi fenyegetően megemelte lapostányérnyi tenyerét.

– A világért sem avatkoznék bele a családi ügyeikbe, de ha megkérhetem, mindezt halkabban tegyék. A meghívást köszönöm, de éppen nyugovóra tértem, talán majd máskor. Későre jár, hosszú lesz még az út, esetleg a dulakodásokat, kérem, osszák el egyenlő mértékben a napok között, nem kell azt mindjárt az első nap elpazarolni. Kérem alássan, és nyugodalmas jó éjszakát!

Ezzel, mint Isten, aki megteremtette a világot, visszalépett a kabinjába, magára hagyva a felháborodott, éppen megszólalni készülő párt.

A jótékony csendben Bryan úr jól megérdemelt álomba szenderült.

Bosszúsan pattintotta fel a zsebóráját: fél tizenkettő volt, állapította meg a kabinablakon besütő holdfényben. Mit képzelnek ezek! A szomszédból valami ütemesen csapkodni kezdte a kabinja falát, mintha megint dulakodtak volna. Bryan úr undorodva értette meg, hogy most nem erről van szó, hanem az üzekedés semmivel nem összetéveszthető hangjait hallja. Állatok ezek! Nem hiába olaszok, azt mondják, a Teremtő nem a saját, hanem egy majom képére alkotta őket. Ő a maga részről valami sokkal ősibb istenségben hitt, de ezt nem kötötte senkinek az orrára.

Felült, a szőnyeg szélével derékszöget bezáró kockás szövetpapucsába bújtatta lábát. Érezte, hogy az indulat egyre nagyobb hullámokban önti el, pedig azt hosszú élete során már megtanulta, hogy a harag rossz tanácsadó. A szomszédból állati hörgéshez hasonló hangok kezdtek átszűrődni. Bryan urat megdermesztette az iszonyat. Erőt vett magán, kilépett a folyosóra és ismét bedörömbölt a szomszéd ajtón.

Az ajtóban kisvártatva megjelent Giancarlo. Bryan úr nem tudta nem észrevenni, hogy az olasz igazából teljesen meztelen, csak egy lepedőt tekert magára.

– Bocsánat, hapsikám, de most nem fog menni a zsuga. – Sokat sejtetően mosolyogva még hozzátette: – Más dolgom van.

Bryan úr csak hápogott, nem hitt a fülének, amikor a szoba mélyéről megszólalt Carla:

– Gyüjjél már csődöröm, fázom!

–Na, majd holnap, ciao – kacsintott az olasz, és becsapta az ajtót.

Bryan úr leforrázva állt az ajtó előtt. Próbált napirendre térni a történtek felett, de nem tudott. A zárt kabinban ismét egymásnak feszültek a vadak. Feldúlva visszaballagott a kabinjába, leült az ágyára, és tisztán érezte, hogy valami fortyog benne.

Attól lehetett tartani, hogy az üzekedők mindjárt átütik a kabin falát. Egy újabb rohamnál leesett az éjjeliszekrényről az állatistent ábrázoló agyagszobor, és összetört. Ahogy a szilánkjai szétszóródtak a szőnyegen, úgy hunyt ki derengő, zöldes fénye. Bryan úr elvesztette a fejét.

Valami elkezdődött. Már nem is Bryan úrnak hívták, sokkal régebbi nevekre hallgatott. Átváltozott, valami sokkal ősibbé, szavakkal megfogalmazhatatlan iszonyattá. Alig fért el a szűk kabinban. Egyedül az izzó harag maradt meg a korábbi alakjából. Nem hiába hívták a harag, és a bosszú istenének a legtöbb ősi mitológiában.

A kreatúra vért akart, megtorolni az emberiség gyarló bűneit. Odalépett a hajósládához, karmait végighúzta a nehéz vaspántokon. Azok egyszerre felpattantak, a fedél nyikorogva, lassan nyílni kezdett, és vakító fény ömlött a kabinba…

A vöröslő nap hirtelen pattant fel a felhőtlen égboltra. Amerre a szem ellátott, a végtelen, zöldeskék óceán hullámzott. A nagy semmi közepén a parti őrség járőrhajója ringatózott, körülötte, mint dolgos méhek, apró gumicsónakok köröztek. Az egyik éppen visszatért a hajóhoz.

Miután egész éjjel folyt a keresés, Jablonsky sorhajókapitány kétrét görnyedt és kibújt a vezetőállásból. Napcserzett bőre körülölelte hidegkék szemét, amely most szigorúan, de mégis elcsigázottan nézte a kikötő csónakot.

– Jelentést kérek, tizedes!

– Uram, átkutattuk a hajó utolsó ismert helyzetének húsz négyzetmérföldes körzetét, eredmény nélkül. Búvárjaink lemerültek, ameddig az lehetséges, de itt lehet vagy három-négy mérföld mélyen az óceánfenék – jelentett a kopasz tizedes. – Szerintem odavesztek, mindahányan voltak, Isten nyugosztalja őket. Én még ilyen esetet sosem láttam, de az óceán mindig éhes.

– Köszönöm a jelentést, tizedes! Hagyjuk ezt a babonaságot! Akármi is történt ezzel az átkozott hajóval, nem leszünk okosabbak, ha továbbra is itt vesztegelünk. Hívja vissza a többi keresőhajót is. Itt már nem tehetünk semmit, lehet, hogy elsodródtak. De az már nem a mi bajunk, megyünk haza.

A legénység hamar felkészítette a fregattot az indulásra. Jablonsky arra utasította a kormányost, hogy tegyen még egy nagyobb félkört, és úgy induljon vissza a bázisra.

Huszonöt perce hajóztak, mikor az elülső őrszem belefújt a sípjába, meglátott valamit. A vízen egy nagy, különös festésű hajósládán egy fehér hálóruhás, ösztövér alak ringatózott.

Láthatóan nagyon bosszús volt, hogy ennyi időbe telt, mire megtalálták…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: