Bence és Kevin a bérelt lakás konyhájában falják a rántott húst, amit Bence anyja csomagolt. Tegnap elmaradt az utolsó előadásuk, beültek néhány sörre az egyetem melletti krimóba, aztán továbbmentek a Deák térre. Akadt valami ingyenes koncert, hűvös volt az éjszaka, a sör mellé fogyott az unicum is, végül úgy szétcsapták magukat, hogy Kevint a kollégiumba be sem engedték volna, így is alig tudták egymást hazahúzni, feltaszigálni Bence albérletébe. Már sokat józanodtak, de még mindig opálos kissé a tekintetük a szemüveg alatt.
– Elcsúszunk ma is valahová? – kérdezi Kevin.
– Nem lehet, tanulok. Anyám azt mondta, csak addig fizeti az albit, amíg költségtérítéses vagyok.
– Ne hagyd zsarolni magad, költözz be hozzánk a koleszba!
– Hülye vagy? A lepratelepre a külvárosba?
– Nem olyan rossz – védekezik Kevin –, vannak jó csajok.
– Akkor miért itt héderelsz minden buli után? Miért nem a csajodat dugod?
– Tudod, hogy le se szarnak. Hozzak még fel sört? Játszhatunk még egy partit – int fejével a sakktábla felé. Általánosban mindketten megyei bajnokok voltak, hobbiból még mindig játszanak.
– Maradnál, mi? De komolyan mondtam, hogy nem lehet, holnap zéhát írunk. Nem szabad lecsúsznom az alsó dekádba. Együnk, aztán húzz el, tanulni, kocsmába, bulizni, vagy ahová akarsz. Egy versenytárssal kevesebb.
– Jó lenne, mi? Ugyanolyan lúzer vagy, mint én. Még lúzerebb. Te még sosem kúrtál meg senkit.
Kevin bekapja az utolsó falat húst, vizet ereszt egy pohárba, leönti a torkán. Átmegy a szobába, megkeresni a pulóverét. Egy fotel alatt találja meg, kicsit leporolja, belebújik.
– Csörögj rám, ha meguntál eminens lenni! – mondja Bencének és beveti magát a lépcsőház félhomályába.
Igaza van, bazmeg, igaza van ennek a csórónak – gondolja keserűen nyelve Bence, és zuhanyozni indul. Huszonkét évesen még semmi. Irigyli Kevint, aki legalább százhetven centi. Igaz, kilóra sem lehet sokkal kevesebb. De én hiába gyúrok, a magasságomon nem tudok változtatni, százhatvan centi egy felsősnek is kevés – dühöng magában a tükör előtt szemlélve magát, még a könnye is kicsordul. Majd ha ott lesz a doktor a nevem előtt, akkor fürtökben csüngenek a nők – már a gondolatra is feláll a farka. Aztán le is lohad, amint eszébe jut, hogy ahhoz mennyit kell még gürizni.
A fal túloldalán, a szomszéd lakásban Angéla is a fürdőszobatükör előtt áll és egy nedves vattapamaccsal dörzsöli a szemkörnyéki finom, érzékeny bőrt. Ez olyan beavatkozás, amit egykor a kozmetikus szigorúan megtiltott. De mit tehetne mást? Nappalra kell a máz, éjszakára pedig le kell szedni a sminket. Vatta van, csapvíz van, micellás folyadék nincs, kozmetikusra pénz pláne nincs. Kivörösödik ugyan a bőre, de nem ez a legnagyobb baja. Mindennap karikás szemmel, elgyötört arccal kiállni a katedrára sokkal fájdalmasabb.
– Valami baj van? – hajolt hozzá bizalmasan az iskolatitkár Klári tegnap is.
– Miért? – kapta el a fejét. Nem bírta a túlzott közelséget.
– Nyúzott vagy. Mondd el bátran, mi van! – erősködött Klári.
– Nincs semmi, minden oké – hazudta Angéla évek óta.
Pontosan tudta, hogy Klári nem hisz neki, szimatolgat, találgat, pedig még sosem mondott neki semmit. Minek próbálkozik? Klárinál nagyobb pletykafészek nincs a kerületben sem, nemhogy az iskolában.
Látja a tükörben, hogy már hiába nyúzza az arcát, sem a színes foltokat, sem a fekete karikákat nem a festék okozza. Elvesz a polcról egy gyűrött tubust, kiprésel egy körömnyi krémet belőle, kettéosztja, a szeme alá keni. Nemcsak micellás víz, új krém is kéne. Meg őszi cipő. Meg felvágott a kenyérre hónap végén is. Nem hitte volna, hogy alulfizetett pedagógusként végzi.
– Túl szép vagy te tanítónak – cukkolták egykor a csoporttársai.
– Tudom – nevetett rájuk.
– Láttad, hogy néz rád a Csupor?
– Dehogy néz! – mondta, de elpirult. Nemcsak nézte.
– Figyeld meg, be fog próbálkozni!
– Dehogy fog!
De szinte minden tanszékről bepróbálkozott valaki. A neveléstudományin Csupor volt a tanszékvezető. Legalább negyvenötnek saccolta, és ahhoz képest igazán jól nézett ki. Vagány volt, örök kamasz, afféle virgonc mickjagger. Az összevont szigorlat előtt jöttek össze, amikor bement konzultálni. Jeles eredménnyel végzett. Az oklevélben még Kaposi Angélaként szerepel, de a tantestületbe már Csupornéként érkezett meg húsz éve. Régi bútordarab, így nevezi magát. A férjét köcsögnek. A férje őt egyszerűen semmirekellő büdös kurvának. A férj szerencsére nincs még otthon, valami bizottságban ül, vagy szakértői munkamegbeszélésen. Ha csütörtök van, akkor focizik az öregfiúkkal, ha szombat, akkor régi tanítványai hívták meg évfolyamtalálkozóra. Sok évfolyam végzett a keze alatt, minden szombatra jutott valami. Egyedül járt, kínos is lett volna Angélával menni, minden régebbi évfolyamban akadt néhány lány, akik aggódtak az összevont szigorlat előtt és támaszra szorultak.
Angéla leoltja a tükör fölötti lámpát, nem akarja többé élesen látni az arcát. A szennyestartóból undorodva húzza elő az áporodott szagú ruhát. Egykor imádta, ahogy Csupor rágyújtott a frissen sodorta cigarettára, sokszor egyszerre két szálat tartva a szájában, egyet magának, egyet neki.
– Szívjad, Angyalom! – mondta, és kacsintott hozzá. Akkor még gyakran becézte Angyalnak. És Angéla tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy a tanszékvezetőt a mennyekbe röpítse. Rohadt vén kujon voltál már akkor is! – gondolja Angéla most. Ideges mozdulatokkal berakja a mosógépet, mosószert és öblítőt is tölt, és beprogramozza reggel ötre, akkor reggel hét előtt lejár, lehet teregetni. Este kilenckor nem indíthatja be a gépet a negyediken, így is túl sok zaj megy ki tőlük. Nem ezt ígérted! – dühöng magában. Nem egy lepukkan, lakótelepi negyedik emeletet. Nem az iskolai zsivajt. Nem az élethossziglani taposómalmot. Nem a nemzőképtelenséget. Nem az örökös magányt.
Már zörren is a zár, hazatolta a képét az a köcsög. Angéla kióvakodik a fürdőszobából, iszkolna a hálóba, szívesen tenne úgy, mint aki már órák óta alszik, de Csupor benyit, ráncos képe torz vigyorba rándul.
– Tudom, hogy fent vagy még.
– Máris lefekszem, holnap hajnali ügyeletbe megyek.
– Előbb adj valamit ennem!
– Miért nem eszel is ott, ahol iszol? Nincs semmi.
– Mert tudom, hogy itthon van egy büdös kurva, akinek az a dolga, hogy gondoskodjon az uráról.
– Részeg vagy megint. Undorító vagy!
Csupor szeme megvillan, elindul Angéla felé. Angéla hátrál, de a beszorul a falhoz. Csupor fürgén mozog, bár tántorog. Kinyújtja a kezét, belemarkol Angéla mellébe. A nő ellöki a kezét.
– Hagyj békén!
– Kötelességed! – röhög Csupor. Fél kézzel tolja le a nadrágját, másik kezével Angélát próbálja térdre kényszeríteni a vállánál fogva. Még részegen is sokkal erősebb a feleségénél.
– Rendőrt hívok! – sikítja Angéla, mielőtt térdre esne. Bence a szomszéd lakásban egy percre felemeli a fejét a tankönyvből, sóhajt egy nagyot, hogy öt perc nyugalom sincs ebben a házban. Majd ha végzett jogász lesz, nem kell a prolitelepen élnie többé. De addig tanulnia kell. Felfirkálja egy kis cetlire, hogy legközelebb vegyen füldugót is, ha drogériában jár.
– Hívjál csak, kurva. Majd újra kijön a Tóni. Ismer téged! – vicsorog Csupor a feleségére.
Tóni nagy baklövése volt Angélának. Néhányszor megpróbálta otthagyni Csuport, de sosem jó irányba indult. Tóni volt az egyik menekülési kísérlete. Néhányszor lefeküdtek, mielőtt kiderült volna, hogy Tóni pontosan tudja, hogy kicsoda ő, és azt is, kicsoda Csupor, hiszen földiek és egyben alkalmi ivócimborák is voltak. Angéla próbál kiszabadulni Csupor markából, mielőtt megerőszakolná. Nem ez lenne az első eset. Csupor letépi a hálóingét és arcon vágja, hogy maradjon nyugton. Már nemcsak részeg, de nagyon dühös is. A nadrágját már letolta, de a mozdulatlanul csüngő nemiszerve világosan az értésére adja, hogy baszás ma nem lesz. Ennek is ez a lotyó az oka! Más nőkkel már nem próbálkozik, így legalább a régi hírneve megvan még. A nagy nőcsábász! A Don Huan. Újra megpofozza a földre tepert Angélát. Néha ez segít a merevedésen is. Néha direkt arra áll fel a farka, hogy Angéla könyörög, hogy ne bántsa. Csomóba fogja Angéla haját és felemeli az arcát maga felé. A nőnek könnyes az arca. Nem olyan fiatal már, mint ahogy szeretné, de így sírás közben olyan kis védtelen, ártatlannak látszó. Kicsit megmoccan valami odalent. Csupor egy pillanatra lehunyja a szemét. Angéla a pillanatnyi lazulást megérezve belemar Csupor ágyékába, aztán rohan kifelé. Csupor felüvölt, Angéla pedig kislisszol a nyitva maradt bejárati ajtón és dörömbölni kezd a szomszédnál.
Bence nem először hallja a dulakodást a szomszédból, nem ritkák az ütődések, puffanások késő éjszaka is, gyakori az ajtócsapkodás bármely időszakban. Látta már, hogy egy alkesz öregúr és a lánya élnek ott, egy negyvenes nő. Hátulról szép az alakja, csak az arca van mindig túlzottan kikenve. A dulakodást néha sikolyok is kísérik, és most még dörömbölés is. Ez újdonság. Az első gondolata az, hogy nem nyitja ki, őt hagyják békén, őt hagyják tanulni. Csakhogy a bántalmazás megállítása kötelessége is. Vajon ha meghal a szomszédból valaki az ő ajtaja előtt családon belüli erőszak következtében, akkor őt, mint szomszédot felelősségre vonhatják? Feláll, az ajtóhoz megy és résnyire kinyitja. Angéla belöki az ajtót és már bent is terem Bence előszobájában. Nem egyszer elképzelte már, hogy megismerkedik ezzel a cingár, okosnak tűnő, szelíd arcú fiúval. Bevágja maga után az ajtót és a láncot is beakasztja. Csupor későn ér oda. Bence nézi a lakásába menekült nőt. Egy szétszaggatott hálóing van csak rajta. Leakasztja a fogasról a dzsekijét, ráteríti. A nő zokogva kuporodik le a földre.
– Ilyen állatot! A férjem…
– Hívjunk rendőrt? – próbálkozik Bence. Ezek szerint nem a lánya – gondolja.
– Ne, nem kell. Majd lenyugszik.
– Biztos?
– Részeg. A körzeti megbízott meg ivópajti.
– Ez nem menti fel. Joghallgató vagyok.
– Majd abbahagyja az őrjöngést.
– Kér egy pohár vizet?
– Köszönöm.
Bence hoz egy pohár vizet és a szobából egy takarót is, a kabátot visszaakasztja a falra.
– Itt maradhatok? – kérdezi a takaróba csavart, remegő Angéla. – Itt biztonságban érzem magam, aztán majd később átmegyek. Nem zavarom?
– Tanulok éppen, jogelmélet. Nem túl érdekes, de a diplomához muszáj.
– Minden szakon vannak unalmas tárgyak. Nálunk például a neveléselmélet, didaktika…
– Tanár?
– Tanító vagyok. Holnap reggeli ügyeletbe kell mennem.
– Nem akar megfürdeni? Keresek egy pólót, amit felvehet addig is. Azt nem teszi hozzá, csak gondolja, hogy bár maradhatna éppen meztelenül is. Sosem volt még ilyen közel egy meztelen nőhöz.
– Köszönöm. Tegeződhetünk? Maga felnőtt fiatalember, nem vagyok még én sem olyan öreg.
– Jó… iszunk pertut? Maradt még egy kis unicumom. Bemennek a szobába, Bence széttölti az üveg alján maradt barna italt, az egyik poharat átnyújtja a nőnek, a másikat megemeli kissé.
– Akkor szia! Angéla vagyok. – A nő elmosolyodik. Egész szép így festék nélkül. Izgató, hogy csak a takaró van rajta.
– Szia. Bence.
– A pertuhoz puszi is jár – mondja Angéla, és választ sem várva szájon csókolja Bencét.
– Hát ez? – feszeng Bence, mert fél, hogy Angéla észreveszi dudorodó nadrágját.
– Ez a megmentőmnek jár.
Angéla pontosan tudja, hogy milyen hatást váltott ki a fiúból. Végigsimít az arcán, aztán a mellkasán is. Kölyök még ugyan, de leendő jogász. És ő épp középidőben van. Negyven felett egy minden idegszálával gyermekre vágyó nő nem szalaszt el ilyen lehetőséget. Talán az utolsót. Angéla az ágyhoz húzza Bencét. Az aktus nem tart tovább egy percnél. Bence földöntúli boldogságot él át.
– Angyal vagy! – suttogja, mielőtt álomba ájulna.
Angéla is elégedett. Bármi is lesz, ezzel a gyerekkel az erőviszonyok sosem alakulhatnak úgy, hogy ez a fiúcska megüthesse őt. Reméli, hogy megfogant és lánya lesz, akkor nem olyan nagy baj, ha alacsony és törékeny. Csak aztán jól kell párt választania. De ne szaladjunk ennyire előre, most még a jelenre kell koncentrálni. Betakarja Bencét, ő is mellé kucorodik. A szomszéd lakásból egyetlen nesz sem hallatszik. Mindhárman nyugodtan alszanak. Kevin a kollégiumban szobáról szobára vándorol két ízesített sörrel és egy zacskó chipsszel a kezében. Mindenhová bekopog, van-e valami kis összejövetel. Még sehová sem hívták be, de nem nyugtalankodik. Mégiscsak jobb itt, mint Bence albérletében, ahol esély sincs másra, mint a magányra – gondolja – és tovább próbálkozik.