novella

Csajkovszky Krisztina: Vasárnap reggel

A vályog falain kócosan futnak a mészben az ecsetnyomok. Olyan iramban kuszálódnak, hogy Endre minden reggel beleszédül. Szereti ezt a hideg labirintust.

A fekete bicikliskesztyű már annyira büdös az izzadságtól, hogy Endre el-elfordítja a fejét. Unja már a saját testszagát, ahogy a softshell anyagon átpárolog. Igyekszik a köves lejtőkön is inkább zúdulni, mint gurulni, hogy a menetszél kisüvíthesse az orrából ezt a pofátlan önreflexiót.

Endre gyűlöli a szagokat. És a testhangokat. A cupákolás, a szörcsögés és garatban fröccsel öblítéskor kummogó nyál hangja a húszas éveiben örvénybe húzták. Az undor örvényébe. Először a családi asztaltól állt fel. Utána kilépett a házasságából. Majd elhagyta a várost és egy zsákfalu utolsó házában talált rá szagtalan csendjére.

Endre vasárnap reggel a jéghideg, fűtetlen szobában ébred, amikor a téli hajnal a leghalványabb árnyalatban fest jégvirágot a kisablakra. Ahogy Endre közel megy hozzá, a lehelete erősebben öleli meg a jégrajzot, mint amennyit annak olvadékony vonása elbír. Két cseppben lefolyik a párkányra, s azonnal odafagy.

Endre megfordul. A vályog falain kócosan futnak a mészben az ecsetnyomok. Olyan iramban kuszálódnak, hogy Endre minden reggel beleszédül. Szereti ezt a hideg labirintust. Ahogy Marika néni dunyháját is, amit most  – csakúgy mint tegnap, vagy tegnapelőtt ugyanilyenkor – megfog és mezítláb kivisz a kertbe. Átveti az öregasszony kedvenc diófájának alsó ágán. Ezt ígérte, mielőtt Marika néni még egyszer utoljára beletemette hófehér arcát a huzatot áttörő tollvégek édes karcolása közé. Minden reggel. Minden áldott pirkadatkor.

Nyikorog a kiskapu. Gusztáv nyikorgatja, aki minden vasárnap reggel nekitámasztja a kosarat, amit a felesége alaposan megpakolt. Júlia becsomagolja Endrének a nyarat, a savanyú málnalekvárból minden héten küld egy kétdecis üveggel. Tesz a kosárba egy hosszúkás kovászos cipót, amibe sütés előtt a legélesebb késével kanyarítja mélyre az E betűt. Vajat, csavaros üvegben. Egy palack cabernet. Amióta Endre átlépte az ötvenkettőt, azóta nem sauvignont, hanem franc-t, hogy a szikár testet ölelhesse belülről a cirkalmasabb bor. És egyetlen hófehér, keményített szalvétát, amelyet megcsókol, mielőtt a kosár mélyére hajt.

Gusztáv belöki a kaput.

Endre odakapja a fejét.

– Késtél! – böki oda Gusztávnak.

– Júlia vacakolt, töltögette még a kurva üvegeidet.

– Az más – nyújtja a kezét a kosárért Endre és megcsapja Júlia szappanillata. A fonott kosár minden vesszejét megsimíthatta a tenyerével. Endre belefeledkezik a látványba, ahogy odaképzeli Júlia apró kezét a kosár fülére. Fáj a gyomra, nem melegíti semmi odabent.

Három éve karácsonykor Júlia a hókifliket rendezgette Marika néni mázas kínálótálján, amikor a gyertya fénye fölött Endrére nézett. Endre borostája alatt megremegett az arccsont, ezt nem látta senki. Mégis úgy hasított át a vályogház konyháján a szenvedély, hogy lehetetlen volt nem belehalni az elérhetetlenségbe. Marika néni, a nemesgulácsi tanító néni, aki egyszerre fogadta be Endrét és Gusztávot, zavartan rezzent össze.

Mire Endre felnéz, Gusztáv már a konyhában a sparhelttel vacakol. Sosem tudott igazán tüzet rakni. Egyszerűen nem érti a szikra természetét. Nem tud lobbantani, nem tud rajongani, nem tud elégni. Erővel ezt nem lehet. Gusztáv tudja ezt, mégsem engedi, hogy Endre szikrát pattintson a kővel. Nem, ezt már nem. Elég az az őrláng, ami égeti a belsejét minden hazaérkezésnél, amikor visszaadja Júliának az üres kosarat.

Az öngyújtóval alágyújt. Becsukja a tűz ajtaját, pedig belül tudja, azt sosem szabad.

Víz forr. A két férfi nem beszél. Évek óta barátok, még a negyedik osztályban keveredtek egymás mellé, bringatúrán a Gulács mögött. Harminckilenc év alatt már mindent megbeszéltek, ami fontos volt, három éve pedig csak köszönnek. Aztán megtöltik együtt a vizes flaskájukat, nyáron hűs, télen forró teával, becsatolják a bukósisakot, és hallgatagon kitolják a biciklit a hegytetőre.

A hegytetőn megállnak. Elnyúlik a tekintetük a fák fölött, megcélozzák a Badacsony tetejét. A fekete sziklás szomorúságot, a tompa kövek érzéketlenségét. Endre szívében a szagtalan szerelemmel, Gusztáv gyomrában a fojtogató őrlánggal egyszerre indulnak a mélybe. Forog a kerék, hangtalanul pattan a gumi az ugratón.

A fekete bicikliskesztyű már annyira büdös az izzadtságtól, hogy Endre el-elfordítja a fejét. Unja már a saját testszagát, ahogy a softshell anyagon át párolog. Igyekszik a köves lejtőkön is inkább zúdulni, mint gurulni, hogy a menetszél kisüvíthesse az orrából ezt a pofátlan önreflexiót.

Gusztáv lemarad. Megint lemarad, megint hiába teker, hiába hajt. Ez az ő hegye is, az ő lejtője, az ő kövei. Az ő mocskosan elbaszott élete, amiben annyira rendben van minden, hogy már felidézhetetlen, mikor fulladt bele a díszletbe.

– Állj meg! Állj meg, Endre! – ordít fuldokolva és kitartja lábát a pedálon. Nem érdekes már. Nem érdekes, ki van előrébb, ki hova jutott, ki hol van egyedül. Ki hol ég, fagy, hallgat. Hol okád, hol tűr. Gusztáv behúzza a mellkasát a kormányhoz. Felfekszik a jeges szélre, sodorja magával a mélyedésekbe szorult tobozokat. – Állj meg végre, halottak vagyunk már! Halottak, nem érted? – csorog a szeméből a könny, húzza össze a szemhéját, hogy lásson még valamit az életből.

Endre nem felel. Széttépi a mellkasát a szerelem.

Mielőtt az utolsó kanyarra fordítaná magát a Badacsony lábánál, hátranéz Gusztávra. Hangtalanul lassít, leteszi a bal lábát, felegyenesedik a nyeregben. Gusztáv mellé ér. Zihál és köpni szeretne, de fogalma sincs, hogyan kell. Kilöki maga alól a biciklit, megáll mellette és engedi, hogy a pulzusa ritmusa legyen az egyetlen zenéje. A dübörgő dádámmok hosszú percek múlva rendeződnek csendes önmagukba.

– Töltsd meg a kosarat. Júlia várja, amíg él.

– Belehalsz, öregem! – ordítja Endre.

– Három éve pillanatonként együtt halunk bele. Gyújts otthon tüzet, engedd magadhoz végre.

– És te? – veti oda Gusztávnak.

– Jövök majd. Vasárnap reggel itt leszek.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: