novella

Fokvári Dóra: Bűnbocsánat

Lady Josephine egy nagy sírhelyhez lépett és letérdelt. Mély lélegzetet vett, érezte a hideg verejtéket a tarkóján. Lelkében egyesült a félelem és a bosszú különös káosza.

A fehér fodrok – hiába voltak könnyű selyemből – mégis sértették Lady Josephine ujjait, ahogyan hozzáért a kis ruha gallérjához.

– Csukd le szemed kicsikém… aludj csak, anya mindig itt lesz veled – suttogta a bölcső fölé hajolva.

Kiegyenesedett és a kandalló felé fordult. Vadul táncoltak a lángok a tűztérben. Arcát perzselte a forróság, ahogyan egyre közelebb lépett. A szobát beborította az élénkvörös fény, mintha minden vérben ázna. Megbabonázva bámulta a lángnyelveket. Szíve szerint belépett volna közéjük, hogy égessék porrá testét és lelkét.

– Milady, kérem – nyitott be a szobalány – megjött Thomas atya, hogy elvigyék a… – csuklott el a hangja, ahogyan a falfehér és kisírt szemű asszonyt meglátta.

A csendet Lady Josephine szoknyája törte meg, ahogyan a padlót súrolva ismét odalépett a bölcsőhöz. Még egyszer megsimította az élettelen gyermek arcocskáját.

– Ne félj, kincsem, minden rendben lesz, vigyázni fogok rád örökké – sóhajtott, majd tompa puffanással csuklott össze.

Szürke, homályos fény derengett a szobában, amikor kinyitotta a szemét. Teste, mint súlyos malomkő az iszapban, süppedt bele a friss damaszt ágyneműbe.

– Hol van a férjem? – kérdezte, miután magához tért.

– Ne üljön fel, Úrnőm – lépett az ágyához sietve az orvos –, pihenésre van szüksége a baleset után!

Lady Josephine tudatába bevillant újra minden. Azt hitte, csak rémálom volt, és a pici babája mellette alszik, de a keserű fájdalom hirtelen visszatért mellkasába. Megint érezte whiskey szagú férjét, ahogyan részegen erőszakoskodik vele az emeleti könyvtár bejárati boltíve alatt. A csuklójára pillantott, ahol kék véraláfutások emlékeztették a férfi irtózatos erejére.

– Az Uraság elment Londonba tegnapelőtt, a tragédia után – válaszolta fontoskodva a szobalány.

– Milady, mikor megcsúszott és leesett a könyvtárban a lépcsőn, súlyosan beverte a fejét – folytatta az orvos –, ezért vesztette el az eszméletét.

– Cathy… – suttogta leheletvékony hangon a nő – egyetlen gyönyörűségem… A szoba némaságba burkolózott, csak a kakukkos óra ingája ütötte ritmikusan az üres másodperceket.

– Sajnálom, rajta nem lehetett segíteni… – törte meg a csendet a doktor – a hasfalat ért ütések beindították a szülést, de a baba tüdeje még nem volt kész az életre.

Lady Josephine felemelte bal kezét és intett, hogy mindenki hagyja el a szobáját. Egyedül akart maradni fájdalmával. Nem a szépen csiszolt parketta hibája volt, hogy egy emeleten keresztül törte-zúzta magát, az utolsó pofontól vesztette el az egyensúlyát. És ezt férje is tudta, aki most cserbenhagyta és elmenekült.

Órákig csak nézett ki az ablakon. A kastélykertben álló kopasz és fagyott fák ágait bámulta, amiket rendületlenül gyötört a decemberi jeges szél, amíg be nem sötétedett. Megállás nélkül könyörgött Istenhez, hogy büntesse meg a vétkest, vagy adjon neki erőt, hogy ő megtehesse.

Éjjel keserves gyereksírásra ébredt, görcsösen tépte le izzadt testéről a takarót, hogy minél előbb mellre rakhassa éhes kislányát. Tébolyában fel-alá járkált a hatalmas szobában, de sehol sem találta a hang forrását.

Másnap kora délután a pap látogatta meg, hogy segítse gyászában.

– Gyermekem, a Biblia azt írja, hogy Isten „bővelkedik a megbocsátásban” – mondta Thomas atya, és Lady Josephine felé nyújtott egy imakönyvet.

– Atyám, én képtelen vagyok rá, a bűnösöknek kárhozniuk kell – reagált ingerülten a nő az ágyában fekve.

– Az emberek „mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől” – válaszolta – imádkozz és te is megbékélésre, megbocsátásra találtatsz az Úr kegyéből.

Miután elment a pap, Lady Josephine üzent az istállómesternek, hogy alkonyatra nyergelje fel fekete kancáját. Felkelt az ágyból és lovagló ruhába öltözött. Magára zárta az ajtót és az embernagyságú tölgyfa szekrényéhez sietett. Gondosan arrébb tolta a fogason lógó abroncsos, fűzős ruháit, hogy elérje a bútor hátulját. A jobb mutatóujját egy kis nyílásba dugta, amire kipattant egy szépen faragott, titkos fadoboz a szekrény felső részéből. A fésülködő asztalára kezdte kipakolni a tartalmát. Formás kis olajos üvegek voltak benne, pontosan felcímkézve, és egy fekete bőrkötéses, kopott könyv. Ahogyan elkezdte lapozni a megsárgult, kézzel írt oldalakat, megcsapta orrát a dohos szag, ami az öreg lapokból áradt. Miután elolvasta, amit keresett, egy vászontáskába fekete gyertyát, sót, egy rúnákkal jelölt üvegcse olajat és egy feszületet tett, majd elindult a kocsiszínbe. Útközben megállt még a férje dolgozószobájánál és a zsebébe csúsztatta kedvenc levélbontó kését.

Aspersion vágtázó patái alatt remegett a deres breconi táj. A nap lassan bukott le a walesi dombok mögé. A vészjósló narancssárga és rózsaszín sugarak utoljára megcsillantak a fagyott fűszálakon. Mintha milliónyi apró gyémánt borította volna a talajt. Lady Josephine nagyot rúgott lovába, nehogy kiessen az erőltetett iramból. A völgybe érve óvatosan átügetett egy patakon, majd a darkforesti elhagyatott temető felé vette az irányt.

– Isten talán megbocsát, de én nem – ismételgette, ahogyan kikötötte az állatot a sírkert düledező vaskapujához.

A kopott, kőből faragott fejfák többszáz éve itt álltak gondozatlanul. A halottak neveit már vastagon belepte a moha. A túlvilág hangtalan magányát árasztotta magából ez az átkozott hely.

Lady Josephine egy nagy sírhelyhez lépett és letérdelt. Mély lélegzetet vett, érezte a hideg verejtéket a tarkóján. Lelkében egyesült a félelem és a bosszú különös káosza. Egy kis dobozból sót szórt köralakban a sír tetejére majd középre fektette a lopott levélbontó kést. A fekete gyertyára lassan nyugtalanságot idéző olajat csöpögtetett, majd ráállította a késre. Jobb kezében erősen markolta a feszületet és meggyújtotta a gyertyát.

Az égre nézett utoljára, hogy bátorságot gyűjtsön, mielőtt hangosan kimondta volna a sorokat, amivel el akarta szabadítani a poklot.

Rátette bal kezét a sír tetejére, és erősen koncentrálni kezdett az átokra.

Ó nyugtalan lélek,

Aki az Alvilág sötét bugyraiban vándorol, s nem éri el a napfényes mezőket,

Halld meg, halld hát meg.

Parancsolom, hogy ragadd meg Lord William Harkness öt érzékét,

Ne engedj neki békét, sem ülve, sem állva, sem ébren, se álmában.

Nyomd el és kínozd őt sötétséggel és kétségbeeséssel.

Megátkozlak Lord William Harkness,

Futni fogsz, míg meg nem halsz,

Ahogy a sötétség fut a fény elől.

Felélénkült a téli, dermesztő szél. A fák lombkoronái morajlani kezdtek a temető körül. Hirtelen egy nagyobb széllökés kioltotta a gyertyát. Lady Josephine erre a jelre azonnal összepakolt, minden kelléket beszórt a vászontáskába és egy üres sírgödörbe hajította. Eloldozta lovát, felkapaszkodott rá és kegyetlen vágtába kezdett a patak felé. Tudta, ha átmegy a vízen, a megidézett kísértet őt már nem tudja követni.

Londonban a St James’s Street késő este is forgalmas és zajos volt. Méregdrága lovakon és fogatokon érkeztek az arisztokrata férfiak a Brook’s Gentleman klubba kártyázni, inni és politizálni. Lord Harkness két napja minden idejét itt töltötte, mióta hátrahagyta vidéki birtokát. Ezen az estén is olyan részegre itta magát, hogy inasa támogatta be a szobájába, és csak csizmáját lehúzva fektette az ágyába. A bordélyból rendelt kisasszonyt is vissza kellett mondani, az uraság képtelen volt már a fizetett szerelemre.

Hajnalban, mikor valamennyire magához tért, arra ébredt, hogy fogcsikorgató hideg van a szobában. Látta, ahogyan a fagyos szellő szelíden megmozgatja függöny hullámait. Felkelt és az ablakhoz ment, hogy becsukja, de az már zárva volt. Visszafeküdt az ágyba, és magára húzta a takarót. Alighogy becsukta a szemét, keserves csecsemősírást hallott a sarokban álló szekrény mélyéről…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: