novella

Szalontai Erika: Mesterem

Minden látogatásomkor kitett néhány apró üvegpoharat az asztalra, a fehér csipketerítőre. Tojáslikőrrel koccintottunk. A szájához emelte, ízlelgette, aztán csettintett a nyelvével.

Fiatal voltam, huszonéves. Tele világot megváltó tervekkel, álmokkal. Nyitott szívvel mindenre, ami a világból érkezik hozzám, legyen az a zene vagy a színpadi szereplés. És akkoriban még megérintett a múlt.

Gyakran eljártam az akkori Felszab térhez, a Duna utcába egy zsidó nénihez. Mária volt a neve. Ebédet hordtam neki a közeli hivatalból, pénze kevés, a magánya annál nagyobb. A férjét megölték a háború idején.

– Auschwitz – suttogta, amikor először kérdeztem, és lehajtotta a fejét. – Szürke napok fekete gyászszegéllyel hímezve.

Amikor megérkeztem hozzá, kinyitotta az ajtaján a keskeny kémlelőnyílást, és megnézett magának. Tetőtől talpig. Nem nyílt ki másnak az a kis ablak, csak a postásnak és nekem. Gyanakodott mindenkire, nem bízott senkiben. Mennyi fájdalmat őrizhet hangtalanul, csak erre gondoltam.

Egyetlen szoba, és egy beugró a falban, konyhának sem merném nevezni, a falba épített polcon porceláncsészék, aranyszegélyű tányérok sorakoztak.

Minden látogatásomkor kitett néhány apró üvegpoharat az asztalra, a fehér csipketerítőre. Tojáslikőrrel koccintottunk. A szájához emelte, ízlelgette, aztán csettintett a nyelvével.

– Mindig csak veled iszom, lányom, a postással nem lehet. Még félreértené – nevetett fel hangosan.

Ezüstös tincsekre emlékszem, a kézfeje hófehér, vékony, kék erek futottak rajta. Nyolcvan évesen is hetente eljárt egy közeli fodrászhoz, berakatta a haját. Hullámosra kérte, mint amilyen fiatal korában volt. A háború előtt.

– Nem állt meg az élet, lelkem – mondta egy nap –, gyűröm magam alá a sorsot, kijátszom, becsapom az éveket. Eddig még sikerült.

Akkoriban hosszú, barna hajam volt, a fenekemig ért. Felfogtam lófarokba, vagy kontyba tekertem a fejtetőmön. Egy nap az ujjai közé fogott egy fürtöt, közel emelte a szeméhez, hunyorogva nézte.

– Szép a hajad, vastag, sűrű. Miért dugdosod?  – nézett rám szemrehányóan. – Mutasd meg a világnak! Hadd ragyogjon a napfényben, kapjon bele a szél, kócolja csak össze! Anyámnak a térdéig ért, nem szégyellte.

A szobájában őrizgette a relikviákat, amelyek a férje után megmaradtak. Egyszer megmutatta nekem. Az apró rézkulcs fordult a zárban, megreccsent a sötétbarna szekrény ajtaja. Erősen húzni kellett kifelé, évek óta nem nyithatták ki. A polcokon, több rétegben egymás fölött, régi rádióalkatrészek hevertek, kopottak voltak.

– Ez volt a munkája – suttogta, mintha féltve őrzött titkot árulna el. – Érdekelte minden zörgős vacak, apró, fényes darabka. Ha összerakta végül, mintha varázslat lenne, megszólalt benne a világ. Hallgattuk a zenét, táncoltunk rá itt, a szobában.

Leporoltuk őket. Egyenként rakosgattunk vissza mindent a szekrénybe, aztán kulcsra zártam. Emlékek. Meg ne szökjenek!

Hetente takarítottam nála. Ha nem pontosan a helyére tettem vissza valamit, az apró poharakat, a porcelán nippeket, odalépett mellém, finoman igazította meg a millimétereket.

– A dolgoknak helye van az életünkben, drágám! Jól érzik magukat ott, ahol vannak. Nem szabad őket hosszú időre elmozdítani.

A szobája falán cirkalmasan díszített, aranykeretbe foglalt festmények lógtak. Megfeketedett réteg rakódott rájuk, néha alig volt kivehető a szín.

– Mózes a kőtáblákkal – mondta –, az meg ott Ráhel, fia született. Nekünk nem volt gyerekünk. – A képeken összekuszálódtak az ecsetnyomok. Én nem láttam semmilyen alakot, ő viszont tudta, hogy ott vannak.

Mária néni. Minden szavát, mondatát őrzöm. Az utolsókat is. Ott csengenek a fülemben, segítettek túlélni.

– Győztes vagyok, drágám! Én visszajöttem.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: