Könnyedén sepreget a reggeli napsütésben a fodrászüzlet előtt. A csendet most váltja fel a kirakat előtti négysávoson felzúgó motorok többszólamú hangja. Az út fölött a távolban a magasodó hegyek profilja az ördög hegyes füleire emlékezteti. Mosolyog egyet. Az ég szinte vakítóan kék, pehelypaplan felhő úszik a horizonton. Talán nyúl, de inkább bohócfej forma. Mint hangyaboly nyüzsög az egész Kereskedők köze. A pék szemközt már javában kiszolgál, a virágos a rózsái mögül integet, sürög-forog a pincér a kávézó teraszán. Idős házaspár a kirakatot nézi, a biciklis csendesen suhan el, kabátjának elülső részei, mint hártyás denevérszárnyak buzgón követik mindenhová. A fodrászüzletbe két ablakon keresztül szűrődik be a ragyogó napfény, vízszintes oszlopokat vetítve a szemközti falra. A szobányi helyiségbe két kisebb lépcsőfok vezet lefelé, jobb oldalon a fogasok és a székek szabályos rendje sorakozik, bal oldalon csak a kellékes asztalok állnak egymás mellett, felettük az egész falat hosszanti irányban tükör borítja.
A másiknak az jut az eszébe, hogy a tükörrel szemközti fal képeit le kellene cserélni már. Rémesen rondán festenek. A 80-as években voltak divatban a dauerolt hajú, vastag szemöldökű modellek. De majd az új üzletben! A tükör persze mázgás, két nagy sóhajjal meg lehet szabadítani a rárakódott légypiszoktól. Kicsit talán kevésbé jól fésült ez a frizura ma. Mintha a szem alatti karikák is mélyebbek lennének újabban, véget nem érően hosszúak az éjszakák. Amióta az ügynök megkörnyékezte. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de azért mégiscsak jó lenne egy luxusüzlet, gazdag vendégekkel. Végre őbelőle is lehetne valaki. Az apja is híres fodrász volt, sőt már a nagyapja is. Csak bele kellene menni, hogy ledózerolhassák az egész Kereskedők közét. De végtére is a döntés az ő kezében van, hiszen a terület tulajdonjoga az övé. Időtlen idők óta a családja birtokolta, a többiek, a virágos, a kávéházas, a sarki csemegés is csak ideiglenes bérlők itt. Az ügynök szavai körmönfontan tekeredtek teste köré és vonták be áthatolhatatlan burokkal, ahonnan szabadulni többet nem tudott. A háború elkezdődött, de legalább a hadviselés csendes volt egyelőre. Gondolatai egyre csak a fényűző fodrászkellékes kirakatok körül jártak, milyen szép lesz majd az új helyiség. Elméjében társastáncot jártak a ropogós papírpénzek, amelyek a jó nevű vendégek bukszájából szökkennek majd szépen sorban az aranyozott kassza titokzatos belseje felé. Régen minden jobb volt, de majd az új üzlet visszahozza a letűnt kor csillogását.
A másik észreveszi, hogy a lágy hajpermet illata becsalogat egy tűzlepkét, amely most a tükör fénylő felszínére száll. Ez egy Mithras-fajta lenne? Nemrég hallott róla valahol. Mithrász. Izgatottan várja a vendéget. A tükörben megpillantja az üzlet lassan nyíló ajtaját. Nehéz fürtű, középkorú hölgy lép be, szemeire árnyékot vet a puha szalmakalap. De így is látni lehet bal szemének duzzanatát, az erős ütés vérvörös csíkjainak nyomai jól kivehetők. Tekintetét egy hirtelen fordulattal kapja el a tükörtől, fejét leszegve áll a fogas előtt, mint egy sarokba állított kisgyerek. Kapkodva veszi le kabátját, a szék pereméről hirtelen ugrik fejest a táskája a makulátlanul tiszta padlóra. Új vendég. Csak egy egyszerű vágásra és szárításra jött. A műveletek jórészt csendben zajlanak, a kócos haj rengeteg gondos ápolása mégis lassanként a lágy odaadás légkörével vonja be a szoba egészét. Fél órával később a nehéz, rakoncátlan fürtök helyén helyreigazítva sorakoznak az illatos tincsek. A következő pillanatban azonban rendezetlenül ütköznek egymásnak, mert a hölgy zavartan kotorászni kezd a táskájában. A pénztárca nincs benne. Nincs semmi baj, előfordul. A vendég most valóban vendég.
Kire is várunk? A tükörre pillantva az izgatottság tüzei égnek a másiknak a szemében. Valamilyen ismeretlen eredetű szorongás telepedett rá és folyamatos nyughatatlanság tartja fogva egy jó ideje már. Persze, hogy belemegy. Csak egy aláírás és jöhet az új világ. A virágos a múlt héten amúgy is az autójának tolatott és az utolsó, kéthavi bérleti díjat se adta még oda. A pék állítólag csődbe fog menni, csak a látszatra ad, mind-mind a színjátékhoz tartoznak a múlt heti vásárlásai is, a pékség díszletének új paravánjai, függönyei. Csak a rendező még nem tudja, hogy az előadás nem várt esemény miatt hamarabb véget fog érni. A pincér napok óta őróla pletykál, visszahallott ezt-azt a virágos férjének a szeretőjétől. A múlt éjjel átlapozta az összes papírt, már csak szignózni kell. Előkelően elnyújtva kanyarítja a kacifántos betűket. A látszólagos elégedettségét azonban egyre inkább maga alá temeti nyomasztó szomorúsága. Önmaga sem érti eredetét. De hiszen minden összeáll. A bolt. A luxus. A tengerparti nyaralások. A pezsgő. A partik. Az egész fodrászdinasztia. A nagypapa határozottan markáns arcéle a kandalló fölötti festményen. És persze ő. Önmaga.
Neki jut eszébe a zsámoly, már tegnap ki akarta hozni a raktárból. A kötelet a biztonság kedvéért a nagyobbik lámpa kampóján húzza át. Készen is van. A piros rúzst választja, az feltűnőbb. Most először remeg meg a keze, de azért egyenletesen formálja a betűket. Ezek már nem kacifántosak, mintha egy kisiskolás bizonytalan ujjai formálnák. Túl sokat nem akar írni, már nem fontos amúgy sem. Még közelebb húzódik a tükörhöz, most először rácsodálkozik a szája ívére, mintha sohasem látta volna még azelőtt. Csak rövid csókot lehel, de a hol erőteljesebb, hol halványabb rúzsminta így is feltűnő a fénylő tükörfelület közepén. Csend van. Fellép a zsámolyra, csak egy perc az egész. Egyedül.