Répási a kezében lévő jelentést lapozgatta.
– Nem válaszolt az előbb. Hol tartják fogva azt a gyilkost? – kérdezte. – Szeretném megnézni.
– Hova gondol, kérem – válaszolta a tárgyalóasztal túloldalán ülő férfi –, itt Pestújhelyen mi nem tartunk köztörvényeseket!
Répási előredőlt székében, teste az asztallapra nehezedett.
– Nem a beosztottja vagyok, intézményvezető, a Minisztertanácsot ne nézze hülyének.
A férfi szólásra nyitotta száját, de egy hang félbeszakította.
– A Téglás-féle hős gyilkosokat el kell tüntetni, elvtársak. Nem ez a poliklinika volna az első, ahol megtörténik. Térjünk a tárgyra. Kérem azt a jelentést Répási elvtárs.
Répási felállt, és a piros titkosított pecséttel ellátott jelentést az asztalfőn ülő Kormoshoz vitte.
– Kár azokért a tapolcai honvédekért – folytatta Répási a helyére visszaülve –, nem gondolja Kormos elvtárs?
– Szerencsére kevesen tudnak róla – felelte a jelentést érdektelenül lapozgatva Kormos.
– Hallotta, hogy a Téglás Magyar Szabadság Érdemrendet kapott ‘56-ért?
– Nem, csak azt, hogy puszta kézzel lemészárolta az ügyeletes tisztet és az őrséget, de ez most nem érdekes. Mit kell tudni erről a Demikhovról?
Répási és az intézményvezető lassan Kormos mögé pillantottak. Rokotov nekik háttal, egy drótokkal, huzalokkal, és fém eszközökkel megrakott acél asztal előtt állt. A falak mentén kapcsolótáblák, orvosi műszerek, és gyógyszeresszekrények sorakoztak. Valami szerkezetet szerelt. Enyhe akcentussal válaszolt.
– Demikhov, hah, hol van már 1954?
– Nem volt az olyan régen Rokotov. Tényleg megcsinálta azt a kétfejű kutyát? – kérdezte Kormos.
Rokotov letette a kezében lévő eszközt és megfordult.
– Megcsinálta. Egy teljesen kifejlődött kutya fejét hozzávarrta egy másik kutya felsőtestéhez.
– És tényleg kommunikáltak egymással azok a fejek?
– Reagáltak egymásra, igen. Pár napig, ameddig el nem pusztultak. A Kollie-tervet viszont nem sikerült végrehajtania. Én tovább jutok.
Kormos Répásira nézett, összecsukta a jelentést, és a vékony mappa mellé az asztalra dobta.
– Maga szerint támogatnunk kellene ezt a kísérletet?
Répási felvette a papírokat, és belelapozott.
– Kollie, a III. Világháború harcmezőin legyőzhetetlen kiborg-katona. Valami autoreaktort próbáltak a fejhez építeni. Támogatnám a fejlesztést, ha volna értelme.
– Kiborg-katona? Mit képzelnek magukról? – pattant fel hirtelen Kormos a székéből, amire az intézményvezető megugrott a sajátjában. – Ez valami vicc, elvtársak? A mai világban erre pénzt költeni! Ilyen imperialista retorikával nem teszünk előterjesztést a Miniszertanács elé – közölte és megindult a kijárat felé. – Nekem mennem kell, ennek a megbeszélésnek nincs további értelme. Jöjjön Répási!
– Autoejektor – hörögte Rokotov, és a szemével követte Kormost. – És én továbbfejlesztettem. Ha nem hagyják jóvá, jelenteni fogom Moszkvának!
Kormos megállt.
– Hogy mit csinál maga? – kérdezte.
– Demikhov leszerepelt – folytatta Rokotov. – A Pumi másfél hete van velünk, a technika fejlődőképes.
– Milyen Pumi? – kérdezte Kormos. – Miről beszélnek maguk?
Az intézményvezető felpattant és a szoba túloldalán lévő rejtekajtóhoz sietett. A falon megnyomott egy gombot, és a gomb alá felszerelt mikrofondobozhoz hajolt.
– Engedjék be kérem!
Az ajtó jobbra elhúzódott, és egy felálló fülű, göndör szőrű, puliszerű kutya sétált be rajta. A krómozott acélhenger-test lábai fémesen kopogtak a márványpadlón.
Rokotov büszkén szemlélte teremtményét.
– A robot testet egy – még a fej leválasztása előtt beidomított – kutya agya irányítja, végtagjainak mechanizmusait pneumatikus és hidraulikus munkahengerek mozgatják. A kiborg képes akár 500 kilogrammnyi terhet felemelni, vagy bármilyen terepviszonyok mellett 200 kilogramm fegyverzettel háromnegyed óra alatt öt kilométeres távolságot megtenni.
Kormos elképedve fordult az intézményvezető felé.
– Mi a fene ez?
– Hunicum, kérem – válaszolta az a vállát vonogatva.
– Mi az, hogy Hunicum?
– H, mint Hungária, u, mint Unicum. Hunicum. Mi így hívjuk, bár nincs neve.
– Az alkatrészek Angliából és Amerikából vannak – szólt közbe Rokotov –, saját technikájukkal győzzük le az imperialista férgeket!
Rokotov ekkor maga mögé mutatott és oroszul szólt a kutyához, mire az megindult Kormos felé. Kormos a kezét nyújtva automatikusan leguggolt, hogy megsimogassa a lábához érő kutyát.
– Rohadék! – kiáltott fel. – Megharapott.
– Igen – jelentette ki Rokotov –, mert azt mondtam neki. Tökéletesen végrehajtja a parancsot.
– Rohadt dög! – üvöltött Kormos, aztán belerúgott a teremtmény oldalába, és a fájdalomtól ismét ordítani kezdett. – Nem írunk alá semmilyen költségvetési jóváhagyást maguknak.
A lény fémes hangokat kiadva bizonytalan léptekkel eltávolodott Kormostól, majd hosszan sisteregve arccal előredőlt. A földön koppanó kutyafej vinnyogva szűkölni kezdett. Rokotov a haldokló teremtményhez rohant.
– Imperialista összeesküvés – dünnyögte az intézményvezető maga elé döbbenten.
– A Minisztertanács egy döglött robotra nem ad költségvetést – sóhajtott Répási és leült.
Rokotov felállt a kutya mellől, és Répásira nézett.
– Indok kell az aláíráshoz? – szegezte neki a kérdést. – Megkaphatják. Amúgy is találkozni akart valakivel, nem, Répási elvtárs?
Ezúttal Rokotov ment a rejtekajtóhoz. Megnyomta a falra szerelt gombot, és oroszul szólt a mikrofondobozba. Az ajtó elhúzódott. Ismét oroszul szólt, és maga mögé mutatott. A rejtekajtó mögül egy két méter magas, emberfejű kiborg lépett be. Ormótlan acéltestének lábai döndülve értek földet. Egy rettegett istenként magasodott föléjük. Répási remegve állt fel az asztaltól. Az intézményvezető a helyiség legtávolabbi sarkába húzódott. Az emberfejű gép kattogó, pöfékelő hanggal a még mindig dermedten álló, kezét szorongató Kormoshoz lépett. A hidraulikus munkahengerek mozgatta karok Kormos felé nyúltak, és acélos szorítással megragadták a vállát. Kormos dermedten nézett fel végzetére. A kiborg egy hirtelen mozdulattal letépte a férfi fejét, és a földre hajította.
Az intézményvezető a sarokban motyogva sírni kezdett. Amikor a gejzírként spriccelő artériás vér beterítette Répásit, csak akkor vette észre, hogy a kiborg feje furcsán ismerős.
– Téglás – nyögte maga elé.
– Még csak prototípus – közölte Rokotov –, mint a Pumi, csak kicsit erősebb.
Rokotov Répásihoz lépett. Felvette az asztalon heverő, vértől tocsogó mappát, és kinyitva felé nyújtotta.
– Itt írja alá!
(Fotó: Possessed Photography, kép forrása: Unsplash)