I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Láttam egy férfit, aki Isten nevében embereket ölt, kereszteslovagnak képzelte magát. Máglyán égett.
II. Isten nevét hiába ne vedd!
Láttam egy lányt egy tízemeletes ház árnyékában a füvön térdepelni. Karjában egy véres tetemet tartott. Baszd meg, Isten! – üvöltötte, miközben halott gyermekét szorította magához, aki kiugrott a tizedikről.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Láttam egy lányt, aki vasárnap kora hajnalban vasalta az apukája ingét. A kávét már lefőzte, a reggeli előkészítve. Szerette, ha sokáig alszik vasárnap az apukája, mert akkor mise előtt csak a gyűrött ingért és kihűlt kávéért kap büntetést, de nem kell megérintenie, csak majd éjszaka.
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
Láttam egy fiút, aki nem beszélt senkivel, esténként rettegve ment aludni, mert nem tudta, mikor ébreszti az apja tömzsi ujja a takaró alatt. Azt tudta csak, hogy az anyja közben sorozatot néz a nappaliban, hallotta.
V. Ne ölj!
Láttam egy lányt, ahogy földet szór egy gödörbe, melyben kismacskák tetemét dobálta. Az apja nem engedett több állatot a házba.
VI. Ne paráználkodj!
Láttam egy lányt, rövid szoknyában, neon topban álldogált a sötét park melletti sarkon. Egy fiúval érkezett a fővárosba, aki azt ígérte, énekesnő lesz. Mikor először törte el a bordáját, hogy szopásra kényszerítse, már nem akart énekesnő lenni, csak halott. A remény erősebb volt.
VII. Ne lopj!
Láttam egy fiút délután, kisiskolás, kiflit dugott a kabátja zsebébe a boltban, amit a kistestvérének adott. Aznap még nem ettek.
VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
Láttam egy fiút, aki egy országot irányított. Azt mondta, minden jó lesz. Nem lett, de már senki nem mert szólni.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
Láttam egy testvérpárt, a báty féltette a feleségét, így otthon tartotta, a húg a karriert helyezte férje elé. Együtt éltek, hiányuk alatt az otthonmaradottak új szerelemre leltek egymással.
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Láttam egy férfit a bagdadi piacon, a Halál csodálkozva megbökte csontos ujjával a vállát. A férfi, hogy mentse a bőrét, lélekszakadva menekült Szamarrába. A Halálnak este ott volt dolga. Újratalálkoztak, most már utoljára.
(Kép forrása: Abby Chung fotója a Pexels oldaláról)