[novella zenével]

Zenék:

-Polo & Pan – Côme
-Vivaldi – Gloria in excelsis Deo
-Alee: Mennyi idő

-John Williams: Carol of bells

– Mi lesz most karácsonykor? – kérdezte Veledy Farkas Anna.

– Huszonnegyedikén anyuéknál leszünk. A többi meg legyen, ahogy szeretnéd – válaszolta Veledy Kristóf.

– Múlt évben is ott voltunk. Most azt szeretném, ha anyáméknál karácsonyoznánk.

– Nyugodtan karácsonyozz ott. Én anyuéknál leszek. Aki jön, jön, aki nem, nem – lépett a gázra a fiú, és fejjel beledőlt a gyorsulásba.

Kristóf a 80-as táblánál 120-szal tért le egy benzinkúthoz. Hajnali sötét fél ötkor ezek a kutak gyűjtik össze a korán kezdő henteseket, kamionsofőröket meg a dugót előző befektetési bankárokat. A tankolás alatt fázva, mereven és némán állnak az autójuk mellett. Üveges szemük a múltban bogarászik, ahol éppen epret ettek, valakit vertek, vagy féltek egy CT-től.

Míg Kristóf tankolt, Anna már sorban állt. Egy hasonló ködös télen találkoztak először, két éve, egy esküvőn, ahová reményvesztetten érkeztek, és ahonnan együtt távoztak, amikor hajnali egy órakor a násznép belekezdett a vonatozásba, és egy másodperc alatt szavak nélkül kellett dönteni, hogy vonatozás, vagy menekülés egy ismeretlennel, akivel ugyanazt gondoljuk a lakótelepi pinpongasztalokról meg Polo & Pan-ről. Attól kezdve gyorsan és könnyen ment minden, mert ugyanazt akarták. Boldogságot, gyereket, és a Dunakanyarban kenuzni. Anna kinézett a sorból az üvegfalon át, hogy hányas a kút. Kristóf a bicepszét feszegette neki, és betűket rajzolt a levegőbe. P.L.P. vagyis “pofád lapos, puttána”. Anna a fejét csóválta és mosolygott. A második karácsony fontos dolog. Letelt egy teljes kör.

– Kösd be magad! – a fiú csikorogva elstartolt a BMW-vel, ami idősebb volt, mint ő maga.

Anna terhes volt, de csak ő tudta. Reggel pisilt a tesztre. Utána 10 percig csodálkozó fejjel ült a WC-n, mint aki látja saját jövőjét az összes elágazással. Nem félt. Ismerte már Kristófot annyira, hogy tudja, jó apa lesz. Majd elmondja neki, ha a nőgyógyász is megerősíti.

Az autópályáról felnézve egy landoló repülőt figyelt, ami olyan közel szállt el, hogy látni lehetett a ködön keresztül a hatalmas úszó testét és a jelzőfényeit. Arra gondolt, hogy a gépről úgy néz ki a benzinkutat elhagyó autójuk, mintha egy ingerület indulna a város egyik neuronjából. Gyorsan és akadálytalanul haladtak, de az út lassan fogyott.

– Most akkor megbeszéljük ezt a karácsonyt? – kérdezte Anna, miközben a fűtést a maximumra vette.

– Már megbeszéltük – vett vissza Kristóf a melegből

– Az én anyámék is szeretnének együtt karácsonyozni! – vetette meg lábát a lány ennél a gyönge érvnél. Pedig tudta, a fiú érzékeny pontja, hogy senki ne pofázzon bele kívülről az életükbe. Küzdött ő eleget a szabadságért a családjával, és nehezen adja ki a kezéből.

Kristóf itt már látta, hogy képes megnyerni ezt a csatát. Rövid gondolkodás alatt felmérte a legrövidebb utat ahhoz, hogy ezt a vitát rövidre zárja.

– Anyád állandóan bánt téged, és ha valamit segíteni kellene, akkor azonnal földre veti magát, hogy neki így nem jó, meg úgy nem jó. Szóval nem.

– Apa is szeretné.

–Nézd. 31 éve a szüleimmel és az öcsémmel karácsonyozok. Nem fogom ezt lecserélni egy olyan karácsonyra, ahol nem jó nekem. – Kristóf érezte, hogy ezt most nem gondolta át eléggé, és számos rést nyitott a védelmén. Nem baj, mindenre van megoldás, majd később visszajön a meccsbe.

– Ideje lenne elszakadnod a családodtól. Nem igazság, hogy majd mindig nálatok kell karácsonyozni – vetette oda Anna.

– Na, ebbe ne menjünk bele! Kurvára el vagyok szakadva. Nem értem, miért jutalmazod anyádat, amikor örökké panaszkodsz, hogy sose számíthattál rá, és tegnap is a véredet szívta. Én nem akarok ott karácsonyozni, nincs is nálatok ennek hagyománya. Te valamit vissza akarsz csinálni, ami sose volt. Értem, hogy te ehhez a szarhoz szoktál hozzá, de én sokkal jobbat adok neked.

– De ott vannak Ritáék is. Velük is együtt szeretnék lenni néha – más talán nem vette volna észre azt a finom hangerő-emelkedést, ami jelezte, hogy Anna a százas skálán a kettesre lépett idegességben, de a fiú kapcsolt.

– Én nagyon bírom a Ritáékat, és tudod, hogy apádat is szeretem. De tökre ellesznek nélkülünk. Amúgy huszonötödikén velük karácsonyozhatunk. Viszont idén huszonnegyedikén ott fogunk, ahol jobban várnak.

Ebben az idénben sok minden volt. Megvillantotta Kristóf kompromisszumkészségét, amit Anna úgy megszeretett benne. Egy ujjnyira lehúzta az ablakot, és kinézett a felüljáróról a parázsló városra. A nap még a horizont alatt volt, de a feketeségbe már világosság is keveredett. A füstbe és ködbe burkolózó tízemeletesek kezdtek kidőlni a ködből. Kristóf berakta Vivaldi Gloria in excelsis című darabját..

– Ez a zene magasabb rendű, mint amit a mai tetovált arcú rapperek csinálnak, és nem pusztán azért, mert zeneileg objektíve összetettebb és szebb, hanem mert a “Lil valami” nevű rapperek önmagukról énekelnek. Érted? – Anna értette. – Hogy például van egy Lamborghinijük, meg topmodell csajaik. Mindegy, a sztori ugyanaz. Hogy nem voltak mindig az élet császárai, mert ők már 21 évesek, és már sokat csalódtak, de túlélték, felálltak, és most már minden az övék. Pénz, pina, hatalom. Ez a hiúságok hiúsága. Tudod… Vanitatum vanitas, Kazinczy! – itt közben egy kicsit elbizonytalanodott, és megmozgatta a váltót, ellenőrizte, hogy jó helyen áll-e. Jó helyen állt.

– Kölcsey. És ezek szerintem nem összehasonlíthatók – Annát rosszullét kerülgette.

– Rá gondoltam – ráncolta szemöldökét Kristóf. Ezen kicsit összerötyögtek.

– Amúgy el tudnék viselni egy kicsit több pénzt – mondta Anna él nélkül, amikor a hányingere csillapodott.

– Szóval, ahogy már Kazinczy is megmondta – nézett Kristóf komiszul egy kis hallgatás után –, ez mind csak hiúság. Vivaldi Isten dicsőségére írta a dalát, ami egy sokkal magasabb rendű cél, mint az egyén. Ezért is lett halhatatlan. Csak ma senki sem halhatatlanságot akar, hanem a pillanatot. Amúgy igazad van, tényleg nem összehasonlíthatók. Vannak kurvajó rapperek. Ezt az Alee fiút hallgasd meg. Vegytiszta népművészet. És csak 16 éves.

– Ez jó – mondta Anna, és a fejét előre-hátra billegtette a ritmusra. A fiú mindig erre a mozgásra gondolt, ha valaki megkísértette.

– Nézd, megértem, hogy anyádékkal akarsz karácsonyozni, semmi bajom velük. De én úgy látom, hogy jobb nekünk, ha az én szüleimmel és testvéreimmel karácsonyozunk, mert ennek erősebb a hagyománya. Én most így döntöttem, ez a mi kettőnk hosszú távú érdeke. Lehet itt nekem patriarchális elnyomásról siránkozni, de egy család vezetésében nem fog működni a demokrácia. Ha mindenki egyenlő joggal akarja megmondani, merre haladjunk, akkor a végtelenségig vitatkozhatunk. Ez a széthúzás lenullázza a családunk közösen birtokolt energiáját, amíg mások meg elmennek mellettünk, mert egy irányba húznak. Persze tudom, hogy a férfi a fej, a nő a nyak, és a nyak oda fordítja a fejet, ahová akarja, blablabla! És ez rendben is van, ok. De ahhoz, hogy a családunk erős legyen, hovatovább a Veledy dinasztia erős legyen, ahhoz kellenek stabil alapkövek. És ez egy ilyen kő! – itt Kristóf már erősen hadonászott a kezével, hogy az érvekből épített ingatag Jenga tornyot gesztusokkal is megtámassza. Legtöbbször elég szokott lenni, ha gyorsan elég magasra építkezik, és a másiknak már nincs kedve kihúzni alulról semmit, mert fél, hogy az egész a fejére omlik.

– Te akarod vezetni ezt a családot? – kérdezte, de Anna nem válaszolt. Ő csak egy egészséges gyereket akart, és Kristófot, meg egy kis szeretetet a boltból, amit mindig kérni szokott, ha a fiú megkérdezte mit hozzon.

– Nekem viszont nincs más választásom – folytatta Kristóf a perdöntő beszédet. Vezetnem kell, mert én vagyok a férfi, ezt a sorsot, ezt az elvárást kaptam a társadalomtól, és én vállalom is a felelősséget a döntésekért, mert ennek a feladatnak az ellátására neveltek, mint minden férfit. Ezt ti nem értitek. Én nem fogok hetekig vitatkozni egy kérdésen, mint a hiperemancipált összehasonlító irodalomtudomány szakról szabadult barátnőid, akik mindenben férfielnyomást meg metoo-t látnak. Szarok a metoo-ra! Nekem egy családot kell egyenesben tartanom! – Kristóf úgy érezte, hogy ez már sok. A Reszkessetek betörők zenéje pont jókor úszott be a végső támadáshoz.

–Tisztellek, szeretlek, Anna, de most úgy döntöttem, hogy a családunk számára jobb lesz, ha huszonnegyedikén nálunk karácsonyozunk. Ez egy szilárdabb alapokon nyugvó hagyomány lesz, és talán a döntésem nem tökéletes, de legalább egy döntés, és egy irány! És az már több, mint a káosz – a szónoklat végével az igazságot markoló, ökölbe szorított kezét kinyitotta, és a lány ölébe fektette.

– Rendben – mondta Anna a tőlük egy méterre suhogó szalagkorlátra mosolyogva. Bal kezét Kristóf tarkóján nyugtatta, és most, hogy megtudta, mi a különbség káosz és rend között, finoman, szeretettel masszírozni kezdte a fiú nyakát.

(Szabolcs Toth fotója a Pexels oldaláról)