novella

Berill Shero: Új év

A létrán állva a ruhásszekrény felső polcán kotorászott, mert a százötven centijével máshogy esélye se volt elérni, amit keresett, mikor a polc megadta magát. A rajta lévő ruhák úgy záporoztak alá, mint a hirtelen jött tavaszi eső.

Fogadalmat tett minden óévbúcsúztatón. Szentül hitte, az új év új reményeket tartogat.

A legutóbbit különlegesnek gondolta. Több időt szán magára és kedvesebb lesz az emberekkel. Nem nagy célok, betarthatóak. Ezzel a tudattal aludta át magát az új esztendőbe. És most megint itt a számvetés ideje.

Emlékeimben megjelent az év első munkanapja. Hiába fogadkozott korábban, hogy háromig számol, mielőtt kimondja, amit gondol, a teória már az első félórában megdőlt. Abban a pillanatban borult minden elmélet, amikor a nagyképű Marci kedvesnek nem nevezhető mosollyal megállt az asztala előtt és megkérdezte, hogy valaki végre megdugta-e Szilveszterkor, vagy már pókhálós ott lent is, nem csak a fejében. Olyan pulykaméreg futotta el, hogy semmire nem emlékezett a történtekből, csak arra, hogy a többiek igyekeznek minél messzebbre húzni a felrepedt szájú Marcitól. Amíg a főnök litániáit hallgatta, hogyan kéne egy munkahelyen viselkedni, gondolataiban egészen máshol járt. Arra összpontosított, hogy még véletlenül se szóljon közbe. Elégedetten jött ki a hodályszerű, lélektelen vezetői irodából –sikerült megállnia, hogy visszaszóljon.

Másnap előre engedett a boltban egy nőt, aki az esernyőjével addig hadonászott, míg végül kiszakította a vadiúj harisnyáját. Optimistán még akkor is azt gondolta, lehet ez egy jó év, de minden áldott nap tartogatott valami meglepetést. Egy hónap után úgy érezte, az egész világ összeesküdött ellene. Egyre kedvetlenebb lett, kerülte az embereket. Hitte, ha nem találkozik velük, nem érheti baj. Legalább a fogadalma első felét meg tudja tartani. A könyvtár és a könyvesbolt törzshellyé léptek elő, minden héten újabb adag könyvet cipelt haza. Voltak köztük szépirodalmi és roppant szórakoztató olvasmányok is, de némelyiket dühöngve vágta a sarokba. Vagy a történetvezetésben talált hibát, vagy rossz volt a fordítás, időnként pedig a szerkesztők slendriánságát érte tetten. Egyre kevésbé hozott megnyugvást az olvasás.

Lassan tavaszodott, azt tervezte, ruhatárat cserél, az önmagára fordított idő így nyert újabb értelmet. Egy szép áprilisi napon történt. A létrán állva a ruhásszekrény felső polcán kotorászott, mert a százötven centijével máshogy esélye se volt elérni, amit keresett, mikor a polc megadta magát. A rajta lévő ruhák úgy záporoztak alá, mint a hirtelen jött tavaszi eső. A felsők között megbújt egy régi levélnehezék is. Azért tette oda, mert el akarta felejteni azt, akitől kapta. A férfin kívül idővel ez a tény is feledésbe merült. Most viszont elemi erővel verte fejbe. Leszédült a létráról. Egy jó nagy pukli lett a homlokán és csak a keze tört el. Az viszont szilánkosra. Műtét és hat hét gipsz következett, majd gyógytorna. Próbálta a jó oldalát nézni, azzal vigasztalta magát, hogy új embereket ismer meg a tornán, segíthet az elesettebbeken. Ehelyett már az első foglalkozáson méla undora lett. A hetven pluszos bácsi a háta mögött lekövértehenezte, holott az öregúr se volt vékony. A mellette ülő, fiatalabb nőnek meg olyan szájszaga volt, hogy átjött az FFP maszkon. A csaj, ahelyett, hogy befogta volna a száját és a gyakorlatokra koncentrált volna, egyfolytában magyarázott. Ez így ment mind a tíz alkalommal.  Utána azzal engedték útjára, hogy otthon tornáztassa magának a kezét és dolgozni is visszamehet.

Az irodában nem fogadták kitörő örömmel. Marci nem köszönt neki, a többiek meg egykedvűen püfölték a billentyűzetet, fel se néztek, mikor közölte, hogy sütit hozott.

A nyaralást le kellett mondania, a keze nem javult, ezért az adriai búvárkodással egybekötött vitorlástúrára nem tudott menni. A júliusi szabadsága alatt végig esett az eső. Előtte és utána bezzeg ragyogó napsütésben ülhetett a jégveremmé hűtött irodában. Az megtette a hatását. Augusztusban úgy megfázott, hogy két hétig nyomta az ágyat. Volt ideje gondolkodni. Ekkor ugrott be neki, hogy talán mindennek az újévi fogadalma az oka. Túl görcsösen akarta, hogy jó legyen.

Szeptember elején bejelentkezett egy látóhoz. Kérte, erősítse meg, jó az út, amin jár, az év hátralévő része pozitívan telik majd. A férfinak nagy, bánatosbarna kutyaszeme volt, a kifizetett időn túl további fél órát szentelt neki és azt javasolta, tegyen rendet a lelkében. Ne fogadkozzon, élje meg a pillanatot. Búcsúzóul a férfi megszorította a kezét és sokáig nézett utána. Felkavarták a férfi szavai, azon gondolkodott, hogy tudná megélni a pillanatot, mitől lesz jobb, ha nem tűz ki célokat, nem fogadkozik, csak a jelenben marad.

Hideg, esős október jött. Rengeteget sírt, ha valami nem sikerült úgy, ahogy elképzelte. Próbált a jó dolgokra koncentrálni. Például arra, hogy lefogyott. Nem tudta, mikor, vagy mitől, de egyszer csak két számmal kisebb ruhára volt szüksége. A hónap végén új frizurát csináltatott, meg műkörmöket és a munkanapokon kisminkelte magát. Ezek az apróságok megacélozták korábban megkopott önbizalmát. Nem akarta észrevenni, hogy az emberek összesúgnak a háta mögött.

Halottak napján a temetőben hangosan kimondta nagyszülei sírja előtt, hogy jövőre nem tesz fogadalmakat. Felesleges. Összegezni kell, a számvetés fontos. A következő év az övé lesz.

A december enerváltan érte. Betudta az év eleji sokknak, a rengeteg túlórának, annak, hogy elfáradt a végére. Úgy képzelte, az új esztendő sallangoktól mentes, lélekben ünneplőbe öltöztetett lesz. Elhitte, minden rajta múlik majd. Azon, hogy nem fogad meg semmit.

Megsütötte az karácsonyi süteményeket, elkészült a menü, áthívta két közeli barátját, csendesen ünnepeltek. Büszke volt magára, már a tinédzserkori ruhái is rájöttek. A tükörben azt látta, amit látni szeretett volna. Csillogó szemeket, telt ajkakat és egy gyönyörű nőt a fekete miniruhában. A valóság gyászosabb volt. Beesett arc, megfakult bőr, mintha nem harmincöt, inkább hatvanéves lett volna. A barátok dermedten figyelték, de hiába próbálták szóba hozni a fogyást, legyintett, jól érzi magát a bőrében.

Eljött az idei Szilveszter. Hitte, hogy az új év új reményeket tartogat. Megint itt a számvetés ideje, fogadalmak nélkül. Fáradtnak érezte magát, lemondta az utcabált, elküldött néhány üzenetet, majd lefeküdt, hogy egy szebb, új évbe aludja át magát…


(Fotó: JESHOOTS.COM, kép forrása: Unsplash)

Leave a Reply

%d bloggers like this: