vers

Lovass Adél: Feltört emlék, elevenembe vágott

Szívem gyomra melegedre vágyott, lágyan szürcsöltem volna a mézes és habos

melange-t, de lelked nedvének minden kortya csupán torkomra csúszott véres, nagymagos

grapefuit volt. Sosem karolt, sosem ringatott két karod édes-dallamos

muzsikaként. Muzsik! Akként viselkedtél velem, ha biztosat kértem. Mint egy rémes-vagylagos

üzenet, tartottál markodban, szorítva, olykor meg-megrázva, s veled végtelen, lapos

szekérút volt a múlt. Hülyén hittem benned, én, a naiv. Szavaid kénes-balzsamos

szaggal kábítottak szépen, míg e télen reccsenőn tört el bennem – fémes, fagycsapos,

rozsdás kerti cső – a bizalom, s rájöttem, érted nem éri meg bármi alom, bármi hajcihő.

2016. január

(Brigitte Tohm fotója a Pexels oldaláról)

Leave a Reply

%d bloggers like this: