Vannak, akik úgy tartják, a születendő lélek kiválasztja a küldetését, a helyet, időt és a szüleit is. Amikor a gyermek elvégezte a feladatát – átadta a tanítást –, elhagyja a szülői házat, és megkezdi önálló életét, szabadon. Fruzsi nem volt meggyőződve arról, hogy jól választott. Gondolkodott az életfeladaton, amit nem sikerült több, mint 50 év alatt abszolválnia, a tanításon, amit szülei vonakodtak megtanulni.
Csak ült a díszes napló felett és rágta a ceruzája végét. Majd eszébe jutott, hogy anyja mindig intette, ne rágcsáljon.
– Ne legyen a fogad hód! Intés, mi?! Átok… – dünnyögte.
Fruzsi utálta az anyját, saját kiálló fogait, csúfolták is érte eleget gyerekkorában, kalapácsujját, anyjától örökölt minden génjét, a gyerek- és felnőttkorát, úgy ámblokk: az életét. Mintha az a fele, amit az apjától kapott, örök és gyűlölködő harcban állna az anyai résszel.
– Jóllakott hód – hergelte mindig az anyja. Így szólalt meg belülről Fruzsi Hódja 45 évvel ezelőtt. Néha évekig csendben volt, máskor napokon át mindenhez volt egy rossz szava.
Az évtervezés hatéves múltra visszatekintő szerkli volt, akkor kapta Krisztitől az első Évtervezőt. Január elején állt neki, amikor az alvilág december elején kitárt kapui már bezárultak, és igyekezett befejezni a hónap utolsó napjaira, hogy az év jó energiái felszállási engedélyt és kellő lendületet kaphassanak. Január 28-a után az évre már nem adtak ki engedélyt az égiek. Kihágásnak tűnt ez az Istent megkerülni próbáló fohászkodás a vágyak teljesüléséért, de nem tudta megállni, hogy ne tegye. A vágyak dörömbölve követelőztek a belsőjében.
A szinte vallásos rítus, főképpen az alvilág kapuinak nyitvatartási rendjére vonatkozó aktusa, fülsértő zenebonával ütközött Istenbe vetett hitével. A karácsonyi időszak a fény és a Fiú megszületéséről szólt, a gonosz szabad kiáramlása a nyitva hagyott kapukon bezavart az áhítatos képbe.
– Isten jó, megbocsátja nekem ezt a párhuzamos könyörgést is, hiszen szeret és én szeretem őt! – nyugtatta magát.
Vakon hitt benne, hogy a 17 évesen, kedvenc nagymamája segítségével meglelt istenhit jobb emberré, sőt, egyenesen jóvá tette, aki ráadásul valami különös, emberek feletti hatalommal is bír. Olyannyira átélte a jó ember szerepét, hogy majdnem tökéletesen alakította. Az egész világ egy színpad volt számára, a közönség imádhatta, csodálhatta őt. A színfalak mögé nem engedett senkinek bepillantást, még magának sem. Persze a Hód kényelmesen jött és ment az egész színházban.
Fruzsi buzgón járt templomba, imádkozott lépten-nyomon, hirdette hívő emberségét, babrálta a méretes keresztet a nyakláncán, édesdeden mosolygott a gyerekekre, már amikor nem az iskolában volt és tanított, vagy rántott húst sütött éjjel 11-kor a két neveletlen gyereknek, s főképpen magának, mert úgy megkívánta. A fedősztori persze az volt, hogy a mártír anya egy dolgos nap után a majdnem felnőtt lányainak készít másnapra ebédet, akik persze mindig sorozatot néztek, ha épp segíteni kellett volna. Figyelem nem sok jutott rájuk, így ők se nagyon törődtek másokkal. Szerinte Isten még azt is megbocsátotta, ha céda módjára viselkedett. Elvégre, ugye ott van Mária Magdolna. Khm.
Hitét egyfajta univerzális elixírként kezelte. Bármit tehetett – akár árthatott is –, egy bűvös ima, egy rózsafüzér, egy magára hányt kereszt. és már el is tűnt válláról a felelősség. Ahonnan ő nézte Istent, onnan az öregúr szemei közül az Adidas márkajelre emlékeztető ráncok egy kacsintásba vándoroltak minden imája után.
Felfokozott hangulatban fogott neki az évtervezés első feladatának, az okoskodó Hódot pedig megpróbálta egy vállrándítással lerázni. Felütötte a keménykötésű könyvecske borítóját, és az első feladathoz lapozott. Eldöntötte, hogy csak pozitív dolgokat fog papírra vetni, mert az írott szónak hatalma és utóélete van. Nem akart semmilyen bizonyítékot hagyni a legbelsőbb titkairól, ki tudja, kinek a kezébe kerül az Évtervező.
– Aszongyahogy aszondi. – idézte meg Nagyit, a szavajárásával.
Milyen terveid váltak valóra tavaly?
Lapozott még egyet, mielőtt nekiállt az első kérdés megválaszolásának. Mert ugye csak ellentmondások nélkül lehet szépen domborítani az erényeket, és emlékezett, hogy később az évtervező majd bekérdez, javítani, radírozni, elcsúfítani meg nem akarta a csodás lapokat.
Mi az, amiért hálás vagy az elmúlt esztendőben?
Na itt meg volt lőve. Ehhez képest kellenének akkor a tervek?! A Hód azonnal felfedezte a pillanatnyi hezitálást, hogy Isten vajon mennyire lesz elnéző a nem annyira magasztos tervek valóra váltásáért és a hálaérzet hőfokáért? Magas hangján azonnal berúgta a kioktatómotort.
– Egy haszonlesőbe oltott álszent életveszély vagy. Pompás …
– Nünüke?
– Nem, pompás gyilkos galóca. Isten minden gondolatodat ismeri, úgyhogy ne fogd vissza magad. Ereszd ki az örömet magadból, csak nyugodtan, szépen, ahogy a csillag megyen az égen! Írd egy lendülettel össze a tavalyi év szerzeményeit, a hálát meg felejtsd el! Az a képmutató éned főszerepe, a Hívő jóember, valld be, hogy imádod játszani! Pedig gyomorforgatóan nyomod… Soha nem éreztél hálát, egyetlen másodperc törtrészéig sem. Mert neked minden jár. Mert megérdemled. Mint engem is. Egy rendes emberrel biztos frankón együttműködnék, még kedves is lennék. De veled csak így lehet. Írjad szépen! Hátha magad is elhiszed.
– Ez a szabolcsi tájszólásban elkövetett cincogás nagyon vicces. Na, tipli van. Majd pont te fogod megmondani, mi?
Hála és kivitelezett tervek egyben, idén újítunk. A jóisten meg majd kiválogatja. Miatyánkkivagyamennyekben… És már rajzolódtak is a gyöngybetűk.
– Mindjárt hányok – kiabálta a Hód valahonnan messziről, egészen úgy hangzott, mintha egy székláb lenne a fogai között.
- A balatoni nyaraló kulcsa. Nyaralótulajdonos lettem, na, nem jogilag, szívességi használó. Kriszti barátnőm honorálta a kissé hebehurgya gyerekének nyújtott folyamatos segítségemet. A férjével kérték, na jó, könyörögtek, hogy tartsam magamnál a kulcsot, így akkor megyek és jövök, amikor csak akarok, ők úgysem járnak oda túl gyakran. – Na ja, van nekik egy nagyobb, kacsalábon forgó Tihanyban, ez a lerottyant bódé mindig is derogált nekik. – Minek állna kihasználatlanul. Én vigyázok ott hetekig a gazdag brancs összes gyerekére, akik egyfajta bázisként, alkotótáborként tekintenek a szántódi kis házra. –Balatoni nyaraló, pipa!
- A negyedikes osztályommal kiemelkedő tanulmányi eredményt értünk el, így én lettem tavaly az év tanítója. Érzem az erőmet, bármit teszek, tehetek, az ott van a szeren. Végre mások is felismerték. Kitüntettek, a fizetésemelésen és a rivaldafényen kívül megkaptam azokat az előjogokat is, amiket eddig érthetetlenül tartottak vissza. – És bármit megtehetek mostantól, felruházott, ja nem, rám ruházott hatalmamnál fogva, például már nem mondja meg nekem senki, hogy mit és mennyit fénymásolhatok az iskolában.
– Mindent hallok ám! Pont, mint Isten! Akkor is, ha csak gondolod! Sőt, még gondolnod sem kell, mert ismerlek! – figyelmeztette a Hód, belülről kocogtatva Fruzsi homlokcsontját. Fruzsi csak írt tovább.
- Kriszti hetente levitt anyámhoz Alcsútdobozra, az otthonba. Kriszti szerencsére ezt megteheti, de tényleg, hiszen van autója, pénze és ideje – az unatkozó pénzes háziasszonyok életét éli. Nekem meg végre lett autóm, sofőrrel. Pipa.
- Anyámat végül elvesztettük a nyáron, trombózis. Már nem volt élvezhető az élet számára az Alzheimerrel, nagy könnyebbség neki, hogy átcsusszanhatott a földi létből… – fogalmam sincs, mit is írjak, hogy hová is csusszant anyám, a pokol durván hangzik leírva. Anyám égjen a gyehenna tüzén, ott van a legjobb helyen, legalább átmelegszik a szíve helyén lévő kő – … az öröklétbe. – Ez jó lesz. – A temetésre Kriszti vitt el, az ügyintézés java részét is átvette tőlem. Látta mennyit cipelek a vállamon. –Ráér, nem? – Nagyon hálás vagyok Krisztinek. – Meg anyámnak is. Nagy terhet vett le a vállamról. Mintha egy idegent látogattam volna, csak undort éreztem, ha hozzá kellett érnem.
- Megtaláltam Marcsit. Nagy ajándék az élettől. Az egyik diákom anyja, masszőr meg akupunktúrás terapeuta. Minden héten megyek, féláron. – Mondjuk még így is aranyárban van, de hát megérdemlem. A kosztpénzből vagy a szabadkasszából csípem le. Ami viszont meglepő, hogy ilyen semmi kis munkával milyen jól lehet keresni. Képes elkérni a pénzt tőlem, pedig tudja, hogy a tanári kis fizetésből nehéz megfizetni.
A Hód nem volt rest, azonnal rámozdult az újabb kínálkozó alkalomra.
– Már megint más zsebében turkálsz? Fizessenek a gazdagok, mi? Az álszentségednél már csak az irigységed nagyobb.
– Bazdmeg! Pardon, my French – és írt tovább.
- Anyám rám hagyott, meg a Fricire egy budai romos lakást, amiből talán meg tudom oldani a továbblépést Káposztásmegyer-külsőről – ahová a válásom után, érdemeim el nem ismerése miatt kerültem. Na jó, én léptem félre lélekben, beleszerettem Tamásba és kiszerettem Zsoltból, amit nem vett jó néven. – Nagy megkönnyebbülés ez az esély, hála! Meg köszönöm Neked is, Istenem, ezt az ajándékot! –mondjuk Frici feleannyit látogatta anyámat, jogos lett volna, ha én öröklök. Na mindegy, majd lesz valami.
A Hód kenetteljesen sugdosni kezdett.
– Isten és a család szentsége ellen való bűn a tanár-diák kapcsolat.
– Takarodj! Molyos rágcsáló! Csak 32 év a korkülönbség. Mostanra már felnőtt. Az igaz szerelem kedves Istennek.
– Alig vártad, hogy anyád szeme örökre lecsukódjon…legalább már nem tudta szegény, hogy mit lát. Odaátról meg elképedve figyel.
Fruzsi a fülét ütögette mindkét kezével, hogy ne hallja a Hódot. Gyorsan lapozott.
A tavalyi év beteljesületlen álmai
– Ez remélem fájni fog. Talán pár pillanatig szarul érzed magad – ragadta meg az alkalmat azonnal a Hód a gonoszkodásra, elmélyítve a hangját, mert igen rosszul esett neki imént a cincogás emlegetése. A szabolcsi tájszólás határesetes volt.
- Az örökségemet nem tudom pénzzé tenni, mert Fricinek más tervei vannak. Összevesztünk, nem is kicsit, neszóljhozzám lett belőle, egy pofon is elszállt apám kezéből, én voltam a kedvezményezettje. Erről épp nem álmodtam, hogy őszinte is legyek, ez csak a ráadás volt. Apám Frici mellé állt, persze mindig ő volt a kedvence. Engem csak megtűrt, mély sebeket ejtve rajtam. Nagyi mindig is mondta, hogy ez a kivételezés nincsen jól, hát ő duplán szeretett engem a fia helyett. Anyám anyja meg magán kívül nem szeretett senkit, hát anyám se tanulta meg ezt a szeretet dolgot. Pedig a hitéből meríthetett volna. Az a minimum, hogy a mellőzöttségemért az én szavam többet nyomjon a latban. A lavina itt nem állt meg. Apám nem tűri az ellentmondást –egy pszichopata –, velem szemben már kimerítette az abúzus több formáját is, szeretetmegvonás, érzelmi zsarolás, sarokban térdeplés, verés, ordítozás. Hirtelen ‘csak’ ennyi jut eszembe. Mivel kifejeztem abbéli óhajomat, hogy adjuk el a lakást és inkább fizessék ki nekem a pénz a felét, megint eldurrant az agya. Ezen küzdöttünk még pár percig, majd apám lilára vált fejjel közölte, ha nem vagyok hajlandó együttműködni, akkor nem vagyok a lánya többé. Pedig neki semmi köze anyám lakásához, mert már 17 éve elváltak. Megcsalta anyámat, nem mintha nem érdemelte volna meg. Szóval most a családtagjaim száma két főre redukálódott, a lányaimra. Apám nyilván nem jogilag értette, mert ez nem elég alap a kitagadáshoz. Érzelmileg. De hát az elmúlt 50 évnél már ez se tud jobban fájni. Magad uram, ha szolgád nincsen.
–Szerencsém, hogy sok a jó ember – Isten kegyelméből –, sokan szolgálnak. Csak meg kell találni őket, ügyesen.
– Na ne röhögtess már! Ez az önsajnálat így tálalva annyira zsenánt… Pont azt kaptad, amit megérdemeltél. Évek óta ekézed apádnál a Fricit, anyádnál apádat, apádnál anyádat. Frici ápolta anyádat inkább, nem te. Próbálod manipulálgatni a családot, magad mellé édesgetni őket, kizsarolni a szeretetüket. Szép. Hogyan manipuláljon egy passzív-agresszív egy pszichopatát? Indíthatnál egy kurzust erről. Vagy esetleg megrendezhetnéd musicalnek, hogy valami szép is legyen benne. Mármint a zene. És te énekelhetnéd a Pszichopata I. főszerepét. Biztos nagyot szólna. Már, ha érted, mire gondolok. Nagyon tanulságos a díszpáholyból figyelni a csatát és a harcmodort. Szegény Frici, az meg lelkileg belereccsent ebbe a kis játszmába.
Fruzsi szája tátva maradt ettől a tirádától. Úgy érezte, menten két testre és lélekre szakad. Talán jó is lenne, megszabadulhatna a Hódtól, és élhetne szabadon anélkül, hogy bárki irányt mutasson neki a jó és rossz térképén. Így, állandóan kibillentve, soha az életben nem fogja megkapni az emberek csodálatát, a vágyott javakat, státuszt. Nem akar élete végéig tanítani. Hogy mit akar, azt nem tudta, de nem ezt. A nyomort. A küzdést. Inkább a piedesztált.
Odament a lejátszóhoz és betett egy Earth, Wind & Fire cédét, csutkára feltekerte a hangot. Muki, a lányok középuszkárja elbújt a konyhaszekrény alá. Nem szerette sem a hangerőt, sem az Earth, Wind & Fire-t, ráadásul reggel óta nem volt még kint, így határán volt a beltéri pisilésnek.
A Hód igen jól szórakozott, bár a kutyát sajnálta. Imádta a Septembert. Ahogy csak a torkán kifért, ordította iszonyú hamisan:
– Do you remember, 21st night of September? Love was changing the mind of pretenders!
– Le-szar-lak. Ba-du, ba-du, ba-du. –Vajon honnan tudja ez a dög, hogy mi történt tavaly szeptemberben? Akkor, ott, Szántódon kussolt.
- Azt hittem, a boldogság-gyakorlatok a suliban a gyerekekkel újabb sikert hoznak. Szépen fejlődtek, élvezték is, de hát igen melós volt fél évig minden nap csinálni, pláne az adminisztrációját. Egyszerűen nem fér bele a napjukba az a 15 perc, az enyémbe meg az a plusz fél óra. Ki fizeti ezt meg nekem? Senki! Ildi, az ötletgazda egy szemernyi megértést sem tanúsított, ennyit az érzelmi intelligenciájáról. Még ő beszél itt EQ-ról. Persze… Írt egy levelet, ilyen durván még soha nem sértettek meg. Apám ehhez képest matyóhímzés. Azt írta, megállapodtunk, hogy az amerikai egyetemi projektjében az osztályommal részt veszünk, és csináljuk a nyamvadt kis gyakorlatait. Merthogy ez a gyerekek javára válik. Hát lehet, hogy Amerikában ez működik, a gazdag tanároknak belefér, itt meg nem fér bele az oktatási rendszerbe. Meg az én életembe. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy ezzel dolgozni is kell majd. Én olyan frusztrált lettem a történésektől, hogy esténként már nem volt kedvem a kutyát levinni. Azt mondta az a kígyó, hogy soha többé nem akar rólam hallani, mert én becsaptam őt. Meg, hogy akinek ilyen barátai vannak, azoknak minek ellenség. Pedig a lelkem kiteszem másokért, Isten látja. –Velem így nem beszélhet egy rátarti, újraházasodott, feltörekvő picsa! Csak azért, mert jól ment férjhez és most térdig jár a pénzben? Karriert akar építeni az én hátamon? Learatni a dicsőséget? Most?! 50 évesen?! Hát, ez tök hülye!
Próbálta a mindentlátók figyelmét kijátszani, ezért eldobta a radírt, jó messzire. De nem lehetett ilyen egyszerűen megszabadulni a Hódtól, ha már egyszer szagot fogott.
– Kettő-null. Csak így tovább, idén lehet ez akár öt is! – harsogta a szokásosnál magasabb hangon a Hód, a radírt rágcsálva.
– Mi kettő-null?!
– Ne tettesd, hogy nem érted. Tavaly két ember képes volt benézni a szentséges álarcod mögé, és megszakította veled a kapcsolatot. Megérkeztünk a legalja.hu-ra, szóval meglesz az öt.
– Ó, hogy te mekkora egy állat vagy!
– Ekkora! – húzta ki magát a Hód. – Na, írjad! Van ott még bőven, ahonnét ezek jöttek! Do you remember?! Ba-du, ba-du, ba-du.
– Anyád jól van?!
– Az enyém igen. Szeretetteljes kapcsolatban vagyunk. Járok hozzá a Hódvárba. Szeretünk sztorizgatni és közben nézni a Kopaszi-gáton az embereket. Téged is szoktunk látni, hetente többször is, szereted élni a hájlájfot, nem mondom. Olyan viccesek vagytok. És szánalmasak, fogalmatok sincs arról, hogy milyen romboló hatással vagytok más emberekre. Meg magatokra. Mint te is. Sajnos neked sincs sok fogalmad arról, hogy ki vagy.
– Én egy jó ember vagyok!
– Mikor? Amikor bevörösborozol? Vagy előtte, amikor negédesen kábítod a gyanútlan ‘barátnőidet’, hogy sajnos te csak az ezerforintos bort tudod megvenni az Aldiban a kevéske tanári fizetésedből? És bejön a trükk, mert rendszerint meghívnak, akár egy komplett vacsorára is, borválogatással. Élni tudni kell, mindig mondom! Csak aztán nem kell meglepődni! Na írjad, ne kímélj! Ez jöjjön ki inkább, mint a körzeti orvos.
– Ba-du, ba-du, ba-du.
- Sajnos a szomszédokat még mindig nem sikerült jobb belátásra térítenem. Panaszkodnak, hogy a lépcsőházba piszkít a kutya, meg ugat is egész nap. Hát mit csináljon szerencsétlen kutya?! Nyávogjon?! Egyedül van, ha a lányok hazajönnek, tanulnak. –Költözzenek el, ha nem tetszik. Jogom van kutyát tartani.
- A lányok már egy éve kérik, hogy menjünk el Barcelonába. Nem tudunk, nem telik rá, sajnos. Élére állítok minden forintot, hogy kijöjjünk abból a kevéske tanári fizetésből. – Hát lopom én a pénzt?
– Ja. Lopod. Így is mondhatjuk azt, amikor a barátaidtól lejmolsz, hasbaakasztó dumákkal. Kaját, cigit, piát, utazást, nyaralót, figyelmet, dicsőséget.
– Nem hallom! Hangosabban!
- Volt osztálytársam, egy szájsebész ingyen elvállalta a gyökérkezelésem. Csak sajnos begyulladt. Egy hétig golflabda volt az állkapcsomon, meg szájzár. – Ez is jó volt valamire, nem kellett bemenni a suliba. Egyre kevésbé bírom a korai kelést és az elkényeztetett milliomosgyerekeket. Az enyémek nem ilyenek voltak.
- A volt férjem eljegyezte az Évát. Végre rendezte az életét. Minden jót kívánok nekik.
– Nem tudom, hogyan és mivel bűvölte el az a nő. Biztos a pénzével. Nem értem, hogy neki miért és hogy sikerült ilyen hamar révbe érnie. Egy teszetosza. Unalomhuszár.
- Gyomorfekélyem lett, annyit idegeskedtem másokért. A tükrözést egy volt osztálytársam csinálta egy magánklinikán, ingyen. Nagyon ügyes voltam, mondta is. Végig imádkoztam. Szerencsére gyógyszerrel kezelhető, nincs nagyobb baj, de már ez is épp elég. – Nem ihatok bort és figyelnem kell a kajára. Ekkora kibaszást! Majd fogom a Szentkirályit szopogatni, míg a többiek vedelik a pezsgőt?
– Elgondolkodtál már azon, és én kérek elnézést, hogy szóra nyitom a szám – sejpegte a Hód –, hogy mitől lesz valakinek ennyi baja? A rosszaság így jön ki? Esetleg?
Fruzsi megrázta a fejét, hogy elnémítsa a hangoskodót. Az anyja mondta mindig, hogy a rosszaság betegségeken keresztül mutatja meg magát. Ja, mint neki az Alzheimer.
Lapozott egyet. Nem számított a következő kérdésre, talán a tudatalattija radírozta ki az emlékeiből. Mintha egy ló rúgta volna gyomron.
Mit adtál tavaly másoknak? Miért fognak szeretettel gondolni Rád?
Megrendezni sem tudta volna teátrálisabban, ahogy az önsajnálat könnyei összecsepegték a szép papírt.
– Spori, ez már tavaly is nehéz kérdés volt, alig tudtál összeizzadni néhány igazszagú hazugságot. Ha megkérdeztük volna azokat a másokat, nem biztos, hogy a hála lett volna az első érzésük veled kapcsolatban. Hagyd ki idén ezt a kérdést. Mindketten jobban járunk. Ha lapozol még egyet, jönnek az idei tervek. Lesz módod szépíteni. Hátha – makogta a Hód elvékonyodott hangon, mert majdnem megsajnálta.
Fruzsi életében először, gondolkodás nélkül tette, amit a Hód mondott. Lapozott, pislogott, hogy eltüntesse a könnyeit, és szinte betűnként olvasta a kérdést, alaposan megrágva minden szót.
Mit szeretnél elérni az idei évben?
A Hód hangtalanul figyelt, érezte, hogy valami megváltozott.
Fruzsi becsukta a szemét, hogy összeterelhesse vágyait. Nem volt egyszerű, az elmúlt évek vágyai és tervei mind róla szóltak, első és utolsó helyen is. Vett néhány mély levegőt, és nagyon lassan írni kezdett. A grafithegy sercegve kapart a papíron, de meg sem hallotta, annyira figyelt a vágyakra. A hátsó gondolatok is elcsendesedtek, fura ünnepélyesség áradt szét a szobában.
- Idén elviszem a lányokat Barcelonába. A masszázsra, bulira, borra és cigire lecsípett pénzből talán szeptemberre összegyűlik rá.
- Leszokom a cigiről és a piáról. És addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér.
- Mukit ezentúl vetésforgóban sétáltatjuk, naponta négyszer. Nincs olyan, hogy valaki kihagyja. Drága Mukikám, sportkutya lesz belőled!
- Megkérdezem Fricitől, hogy mit tehetnék érte.
- Rendesen meggyászolom anyámat.
- Jó leszek. Megszolgálom az emberek bizalmát, nem akarom többet elrejteni Isten elől egyetlen gondolatomat, bűnömet sem.
– Szerintem végeztünk. Már ezektől remek évünk lesz. Ugye, Isten? – mondta a Hód és apró mancsát Fruzsi szívére tette.
Fruzsi letette a ceruzát, becsukta az Évtervezőt, és az éjjeliszekrényre állította, a családi fényképek közé. Felállt, átment a nappaliba, ahol a lányok megint valami sorozatot néztek. Leült közéjük, mindkettejük kezét ölébe vonta és megszorította.
– Mit nézünk?
– A Fiatal pápát. Jude Law-val a főszerepben.
Köszönöm Uram – gondolták a Hóddal a lehető legnagyobb egyetértésben.
(Fotó: Green Chameleon, kép forrása: Unsplash)