Petőfi Sándor tiszteletére
Még langyos a tó vize, úsznak a récék,
és látod, a strandon a fű puha-zöld,
de nézd csak, a fecskék festik az estét,
csak én veszem észre, hogy őszül a föld?
Nézem a posztod a parti büfében,
délelőtt készült? Szép a szemed!
Légyszi, ne rakj fel fotókat rólam,
ezt nem szeretem, tudod, már kértelek.
Felfal, megemészt ez az ősz, a húsomba, jaj,
beletép, belemar, és szürkül a ködben a haj…
Tegnap a nevemet még odaírtad a képhez,
Most kitörölted?! Egyszerű képlet…
Hívj mégis! Mobilon, ha akarsz, ha kicsit még szeretsz.
Jegyben sose jártunk, csak ez lehetett
(de hát sose mondtad…) fájó a szívednek.
Végül másnak adod oda majd a kezed?
Írj még! Tudod, rossz itt. A part üres, néma,
cethal vagyok én, vergődő, ráncos agar.
Látom a fotódat, hát, egy kicsit léha,
de bolondod vagyok, aki téged akar.
A fészt teleszórtad. De csendes a csetfal
Ne hívj többé, nem kell már több üzenet!
Majd őrzöm a képed, ha szerelmed elhal,
én itt maradok, lesz, aki téged szeret!
(Ylanite Koppens fotója a Pexels oldaláról)