Üdvözöljük Tiszavasvárin! Olvasom a táblát, és az jut eszembe, vajon eltölt-e bárkit is bármiféle jóleső érzéssel az, ha hazaérkezvén átlépi ezt a városhatárt. A főútról letérve már lassabban haladunk a taxival, az ablakon át figyelem a külvilágot. Hiányos öltözetű, mezítlábas kisgyerekek futkároznak az út szélén és egy málladozó bőrlabdát rugdosnak. A kietlen utakon szembejön egy-két szakadt kóborkutya. A buszmegállóban áll egy kislány, akinek a korát lehetetlen megsaccolni. Cigarettájáról ráesik a hamu mélyen dekoltált felsőjére, ami a terhes hasán feszül.
Szorongással vegyes izgalommal várom, mit hoz a mai nap. Ez az első ügyem a nagynevű ügyész, Dr. Thurnóczy oldalán.
Már bő tíz perce rázkódunk az egyenetlen földúton, mire kiszúrjuk a nyomozók autóját, olyan száz méter távolságra. Miután megérkezünk, a három rendőrnyomozó sorban üdvözli Thurnóczyt, fejüket mélyen meghajtják, miközben kezet fognak vele. Elkapom a legfiatalabbik tekintetét, és szinte hallom a gondolatait: Hú öcskös, kösd fel a gatyát, ez aztán nem semmi, amivel mindjárt szembesültök!
Csak most veszem észre azt a tákolmányt, amely alig nagyobb a nyomozók autójánál, ami mögött áll, félig takarásban. A kék-fehér rendőrségi szalag úgy keríti szorosan körbe, mintha az lenne a rendeltetése, hogy egyben tartsa az agyagból és kartonpapírból készült omladozó falait.
Az épületnek nem nevezhető romok hátuljában a szemem egy földön fekvő kis kupacra téved. Két tégla, hosszanti oldalukon felállítva, rajtuk egy fémlap, amely alatt a földbe mélyített kis lyukban még piroslik a parázs. A fémlapon némi nyesedékhús maradéka.
– Dongó hogy örülne ennek az őrsön! – Hallom magam mellől az egyik rendőr hangját. A gyomrom görcsbe rándul, ahogy elképzelem a szép németjuhászt, amint felfalja az ételt, amit itt nyilvánvalóan az embereknek szántak.
Egy nagyméretű, törött, kormos üvegre téved a szemem, amely egykor ablak gyanánt lehetett az agyagos falba illesztve. Az üveg egy repedésén keresztül egy drót kúszik be a viskó sötét belsejébe a pár méterre lévő villanypóznáról, amely mint egy infúziós cső, köti össze ezt a lyukat a külvilággal. A levegőben rothadó hús és égett műanyag szaga keveredik. Testem minden porcikája irtózik attól, hogy belépjek.
* * *
– Anyja, gyere má’ ide, itt a Báró! – kiált fel az apa rémülten, mire az anya leteszi karonülő kisgyermekét a döngöltföld-padlóra, és tekintetével parancsol a másik háromnak, hogy figyeljenek rá. A tíz év körüli lány rögtön ölébe veszi a kistestvérét.
– Idenézz! Robika kincset hozott haza a tanodából – mutat rá a nővér egy energiaital összenyomott fémdobozára.
– Biztos külföldről van, vagy még az is lehet, hogy másik bolygóról. Nagyon drága lehet! – mondja a lány, mire Robika csak bólogat, és kezeit össze-összecsapva sikoltozik örömében. Csillogó szemei kifejezik mindazt, amire háromévesen még nincsenek szavai. A sötét szoba közepén, a pokrócon ülő négy gyermeket védelmezőn öleli körbe a nyomorban született, fénylő fantáziavilág.
– Csóró kutyák, ide a lóvét! – lép be a Báró az ólba nagy hanggal, majd egy fintorgó mozdulatot tesz, miközben vadiúj sportcipőjéről lerázza a sarat.
– Telefontöltés szokásos tarifa, egy töltés, egy ezres! – kezd neki a nagydarab férfi.
– Oszt elintéztem azt is, hogy ne fagyjatok szarrá, meg ne rohadjon rátok a moslék, amit esztek. Öt havi pótlék, a szokásoson felül. Vagy egy hónapra jön hozzám a kis lubnyi! Velem aztán lehet üzletelni! – mondja kacagva, s a legidősebb, tizennégy év körüli lány felé kacsint. Ő a többi gyerektől távolabbról figyel, egy szakadt függöny mögé bújva, amely elválasztja a beltér két, egyenként körülbelül öt négyzetméteres helyiségét. Hosszú, dús sötét haja félig eltakarja az arcát, de így is látszik a vastag fekete tussal ívelt szeme és vöröslő ajkai, amelyek hamis önbizalmat festenek rettegő arcára.
Robikát az eseménydús nap után az édesanyja alig tudja lefektetni. Ringatja, csitítgatja, de közben a szája sarka mosolyog. Szereti a kisfiát ilyen boldognak és izgatottnak látni.
– Kincs, kincs! – szajkózza a kisfiú, miközben egyik kezében az energiaitalos dobozt szorongatja, másikkal pedig a szoba új ékei felé mutogat. Nem tudja levenni tekintetét a Bárótól kapott villanyradiátorról és a parányi hűtőszekrényről, melyek oldalait ezüstcsillogással vonja be a hold fénye, a törött, kormos ablak résein át.
* * *
Veritas omnia vincit. Olvasom a cirádás feliratot a bíró széke felett. Elöl ülök, még nem telt meg a terem. Sosem éreztem még ilyen kényelmetlenül magamat a frissen tisztíttatott öltönyömben. Az első ügyem tiszteletére a kedvenc ingemet vettem fel, de úgy szorítja a nyakam, hogy kénytelen vagyok a felső gombokat kioldani a nyakkendőm alatt.
Beugrik egy emlék, ahogy Prof. Dr. Sárközy Endre, korábbi jogszociológia és büntetőjog professzorom magyaráz a nagy előadóteremben.
A leszakadó településeken, szegregátumokban semmilyen mértékben sem tolerálhatóak a nem jogszerű elemek, hiszen az integráció alapja a jogkövető magatartás.
Milyen egyértelműnek tűnt akkor ez a képlet. Tovább cikáznak a fejemben a gondolatok. A tárgyalás közben elkezdődött, de képtelen vagyok koncentrálni a teremben elhangzó mondatokra. A szavakat hallom, de az értelmük már nem jut el hozzám.
A szülők, bár tisztában voltak azzal, hogy illegálisan nem szabad elektromos áramot vételezni, de alacsony intellektusuk és beszámítási képességük korlátozottsága miatt nem tudták felmérni, hogy ez egy ember, ráadásul egy kiskorú gyermek halálát okozhatja.
Beugrik a kép a villanypóznáról lógó drótról. Aztán eszembe jut a tákolt kinti tűzhely képe is. Elmosolyodom magamban, ezen a kényszer szülte leleményességen. Mi a srácokkal mennyit szenvedtünk, mire a nyári pikniken összedobtunk valami hasonlót.
Az elmeorvos-szakértői és igazságügyi pszichológus vélemények alapján…pénzügyi tudatosság teljes hiánya…felelőtlen gondozói magatartás…gyermekek halmozottan hátrányos helyzete…
Egy-egy szókapcsolat jut csak el a tudatomig.
Alultáplált…csecsemő fejlődéslélektani hátránya….földön kúszás higiéniai feltételei nem adottak…mozgásfejlődési és neurológiai deficit…visszamaradott kognitív funkciók…
Tudom, hogy ezután a végső döntés kihirdetése következik.
Mindezek értelmében, a fellebbviteli főügyészség visszavonja a fellebbezést. Az elsőfokú ítélet így jogerőre emelkedik, a Nyíregyházi Törvényszék felmenti a két vádlottat a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól.
– Büdös suttyók! – hangzik el a két szó Dr. Thurnóczy szájából, ahogy elhagyjuk a termet, s ez hirtelen kijózanít addigi merengésemből.
– Nagy mákja van ennek a pár szerencsétlennek. De mind ugyanolyan. Úgyis itt lesznek újra pár hónap múlva – nyugtázza a napunk az öreg. Én válaszolni nem merek, sőt, nem tudok, így elköszönök és hazafelé veszem az irányt.
A buszon csak úgy hömpölyögnek a fejemben az emlékképek és gondolatok. Feloldhatatlannak tűnő ellentétek párbaja zajlik bennem, amibe minden kanyarnál beleszédülök. Mire hazaérek, tisztul a kép, és egyetlen nyers felismeréssé áll össze bennem az addigi káosz: azt hiszem, a szegénységet nem lehet törvényesen túlélni.
(Fotó: Yasin Hoşgör, kép forrása: Unsplash )