Isten a szakállát simogatta, miközben a Kézikönyv emberekhez Hibaelhárítás fejezetét böngészte. Minden hétfőn ezzel kezdett. Keze ügyében egy bögre tejeskávé gőzölgött, néha belekortyolt. Arra próbált rájönni még így, reggeli előtt, hogy a programban mi akadhatott össze mivel. Néha olybá tűnt, hogy nincs az a játék, amit az emberek ne tudnának elrontani, vagy csalni benne. Mintha szándékosan szabotálnák a világ normális működését.
Az emberek néhány éve, de lehet, hogy régebb óta, ezt a jóisten sem tudná megmondani, elkezdtek furcsa viselkedésmintákat követni. Szisztematikusan fittyet hánytak a szabályokra. Egy nagyon szűk kisebbség örök vasárnapokat élt, a többség pedig a végtelen hétfőket próbálta túlélni, néha három műszakban.
Isten úgy képzelte, ő tervez, az ember pedig végez, ahogy a programba írta. De nem! Minden programozók legjobbikának főnöke nem szerette, ha a számításaiba hiba csúszott, és most csúszott, de nem a programozó lelkén száradt a dolog; ezt az Öreg is tudta. Talán túlkomponálta az emberi jellemeket, de az is lehet, hogy túl sok eszközt kaptak a férfiak és nők, ez vezette rossz útra őket.
A munkahelyen férfiakra vadászgató nők megregulázása tűnt ma reggel a könnyebben megoldható problémának. Meg kellett állítani őket, mielőtt emberi kakukként mások családjába fészkelik magukat, aztán gyerekek és nők életét teszik tönkre. A sajátjukról és a kiszemelt férfiéról nem is beszélve. Kellenek a tabuk, épp ezért ezek a játékszabályokban is külön fejezetet kaptak. Sőt, a nyolcosztályos felkészítő tréning szerves részévé tették az üzemeltetők.
A nagyobb problémát a nagyratörő terveikbe, szeretet nélküli gyerekkorukba, impotenciájukba, saját nagyszerűségük fitogtatásába, elhitt hazugságaikba belecsavarodott, magukat Istennek képzelő diktátorok jelentették. Ez legalább annyira káros viselkedés volt, mint a kakukk-nőké – a diktátorok, bár kevesebben voltak, több ember életét pusztították. Néha még országhatárokon, földrészeken is átnyúlt gyilkos erejük. Kétségtelenül a háborúzás volt a legrosszabb, amit ezek a szörnyek tehettek. Képzeletbeli háború fantom-ellenségek ellen, vagy tényleges hadviselés kitalált okokból, ártatlanok ellen. Még Isten számára is reménytelennek tűnt, hogy egyszer jó útra térjenek.
Ez a két hibakód az utóbbi hetekben többször is jelzett, valamit lépni kellett, nem lehetett tovább halogatni. Már azért sem, mert Isten nem akarta végignézni, hogy főművét, amire oly büszke volt, mindenféle sátáni erők tönkretegyék. Igen, a suszter cipője lyukas, Isten sem tökéletes. Benézett ezt-azt, amiből baj lett!
Az Öreg nem volt híján az önkritikának, sőt az öniróniának sem, és jó rendszergondolkodóként sejtette, hogy a két hiba összefügg. Valahogyan. De hogyan?
‘Olvassa be a hibakódot, majd keresse meg a programleírásban a hiba elhárításának lépéseit!’
– Rejtély, hogy miért magáztam magam – mormogta. – Így nevetségesen hivatalosnak hat, pedig rajtam kívül senki nem olvassa a kézikönyvet.
– Most meg magamban beszélek.
– Szóltál? Nem értem! – kiabált egy energikus női hang a távolból.
– Nem, csak magamban beszélek! – kontrázott Isten, szájához emelt kézzel, éktelen edénycsörgés érkezett válaszul.
Jegyzetfüzetébe felírta: barátságosabb szöveg! – és elgondolkodott.
A közvetlenség és kedvesség a cégkultúránk egyik értéke, ezt domborítsuk. A cégkultúra dolgot is javítani kell. A Hübris HR már szinte egész fiction szekciót hozott létre, hogy tettessenek valamiféle ‘kultúrát’, ami voltaképp nem is létezik. Mondanak egy s mást, de a szívük mást érez.
Félretette a jegyzetfüzetet és felemelte a Kézikönyvet.
Lássuk csak! – dünnyögte.
Orrnyergére eresztette szemüvegét – esedékes volt a bifokális okuláré átvétele, de a karantén miatt ezt halogatta – és felette leste a szuperszámítógép monitorát. A képernyőn több dolog is futott egyszerre, akár focimeccset is nézhetett volna – kép a képben –, miközben szemmel tartja nyáját.
De Isten nem szerette a focit, és közelebbi tervei között szerepelt, hogy a FIFA-val is kezd valamit. Ők akkor borították ki a bilit, amikor a járvány alatt képtelenek voltak önmérsékletet gyakorolni, és a ‘kenyeret és cirkuszt’ jegyében a cirkuszt nyomták. Teltházas meccsek kolera idején?! Jó, nem kolera, csak majdnem. Nem kenyérre éheztek, hanem pénzre. Isten nem szerette a mohóságot sem, bár mostanra már nem tudta volna megmondani, miért tetette a programba ezt a jellemvonások közé. Világosabb lett a Napnál, hogy a mohóság miatt sokan meghasalnak. Az arányokon majd állítani kell, mert domináns lett és mindent csúnyán kitakar. A gondolatfolyamokban rendszeressé vált a ‘mert megérdemlem’ és az ‘akarom’.
A programot a játéktervező – Isten kreatív útmutatásai alapján – telepakolta ‘kihívásokkal’. A játékosok kaptak a 10 legfontosabb játékszabály mellé mindenfélét a kezdőkészletbe, motivációt, képességet, ezeket kemény munkával tanulni, fejleszteni, változtatni, elhagyni lehetett. A játékban szerzett pontokért sem megvenni, sem elhagyni nem tudtak egy képességet vagy tulajdonságot a játékosok. 2022 elején már a program 42.0-ás verzója futott. Utoljára a 2008-as gazdasági válságnál nyúltak hozzá, de 2020 elejétől megszaporodtak a hibaüzenetek, így mostanra naponta több zavart is jelzett a rendszer. Covid, világégés, özönvíz, vulkánkitörés, kisebb-nagyobb összecsapások, menekültek, aszály, éhínség, népirtás, oligarchák, bűnözés, politikusok, klímaváltozás. Mintha az egész program elszabadult volna, annak ellenére, hogy milliónyi coachot és tanácsadót eresztettek a rendszerre. Azok is kezelhetetlenné váltak, álcoach és tanácsadó regiment gyötörte sok pénzért azt a kevés fókát. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Nem jött be ez a coach dolog.
A képernyő jobb oldalán az éppen aktuális katasztrófák képei váltották egymást. Bal oldalon – amolyan ‘mátrixosan’ – egyesek és nullák folytak lefelé, néha a mintát megtörte egy-egy eltérő karakter. Isten kifejezetten szerette ezt a lassan csordogáló adathalmazt figyelni. Megnyugtatta. Erre a hűsítő érzésre felettébb nagy szüksége volt, mert a képernyő jobb oldala egyre gyakrabban felzaklatta, mintha az egész játék a végkifejlet felé haladna, ahonnan már nincs az a programozó, aki vissza tudja fordítani a folyamatot vagy életben tudja tartani a nyájat.
A képernyő alján, egy piros keretes ablakban villogott az éppen aktuális hibakód:
42♀︎2♥︎55♂︎T♀︎☹︎♥︎⚡︎.
A szemüveg visszakerült az orrnyeregre, és Isten, vaskos mutatóujját használva sorvezetőként, kereste a 42-t. Megvan!
42 – A játék 42-es verziója.
És a cím alatt sorokban további karakterek következtek. A mutatóujj lefelé vándorolt, míg Isten észbe nem kapott, hogy most hagyta el a ♀︎jelet.
♀︎: Nő, nők, női nem.
Hát persze. Mi más?! Tudhattam volna – kortyolt nagyot a bögréből. – De mi jöhet még?
2♥︎: Kapcsolat. Stimmel. Egészen logikus. Ügyes ez a programozó gyerek! A ‘megdicsérni’ a jegyzetfüzetbe került.
Az ujj folytatta útját az ötösig.
5: instabilitás, radikális változás. Kétszer! A kis bajkeverők, hát persze! A következő karaktert meg se kellett volna néznie, mert azt is sejtette. De maximalizmusa nem engedte még hátradőlni.
♂︎: Férfi, férfiak, a férfi nem.
Összeolvasva: Jön a nő, a házasság megrogyik, a férfi el. Na mi van még?
T: Idő. ☹︎: Szomorúság. ⚡︎: Szakadék.
Mint egy titkosírás. Nagyon érdekes. A nő nem áll meg, viszi a férfit, viszi a szívét és a maradókról teljesen leválasztja. Hm. Hogy is van ez? A hibakódra klikkelve belenézett néhány videójegyzetbe. Nőket látott veszekedni, férfiakkal üvöltözni, erősen gesztikulálva. A hangot sem kellett ráadnia, jól olvasott szájról.
Egy alacsony termetű, festett szőke, ijesztő tetovált szemöldökkel – látszott rajta, hogy Beának hívják –, csapnivaló sorozatszínészként gesztikulált. Istennek ismerős volt ez a Bea, több videójegyeztben feltűnt már, vérprofi kakukk volt. Családok romjai kísérték az útját. Most éppen egy cégvezető elhagyott családjában ugrált, mert revansot akart saját elrontott életéért. Mert Bea nem volt boldog, de nem ám! És soha nem is lesz az.
– Ha ‘ezeket’ még egyszer idehozod, elhagylak!
– De Édesem! A gyerekeim!
– Ne édesemezz! Nem hatsz meg. Nem volt arról szó, hogy két neveletlen gyereket kell megszelídítenem. Pláne nem nevelnem! Az anyjuk gyűlöl engem, bebeszélte a gyerekeknek is.
– Ne bántsd szegényt. Van elég baja. És Te sem voltál velük a jóság mintaképe.
– Még véded őket?! Véded?! Azt mondtad, hogy a nő egy hárpia volt! Kibírhatatlan! Hogy nem szeretett! Hát, vedd tudomásul, hogy vége! Én nem ezt érdemlem. Két gonosz gyereket.
– De… – mentegetőzne még a férfi, de a nő ordítva-sírva elviharzik. A férfi kezébe temeti arcát. Se gyerek, se nő, se feleség. Itt szakad a part.
Most légy okos, Kézikönyv!– morogta Isten, bajszának szálait rágcsálva.
Minden 42♀︎hibakód megoldásának kulcsa a ♂︎újraprogramozása. Hívja a programozót!
Na ez érdekes. De milyen új programot szeretnék látni?! És mik az új szabályok? Ezek a Polgári törvénykönyvből kivették a házastársi hűséget, annak ellenére, hogy a kezdő 10 szabályban benne van. Mintha szándékosan szembemennének vele.
A férfiak kisegítő programjának aktiválnia kellene egy vészféket félrelépés veszélye esetén. A hibakód mögötti adattár 1.217.111.985 esetének 86%-a a férfi elmagányosodásához, elzülléséhez, alkoholizmusához vezetett. És ezek csak az elmúlt 50 év adatai, a többi már törlődött a háttértárról.
A férfi egyedül marad, vagy az új kapcsolaton belül, vagy azon kívül. Az új családok nem bizonyulnak boldognak és tartósnak, még akkor sem, ha gyerek is születik. Ettől csak még több boldogtalan gyerek él a világon, akik felnőttként képtelenek kiheverni korábbi sérüléseiket. Boldogtalan felnőttek boldogtalan gyerekeket nevelnek. Akik azért, mert anyjuk nem védte meg őket apjuk, vagy az élet, vagy a világ brutalitásától, felnőve bosszút állnak mindenkin. Erős ambícióval. A kis gyűrött lelkek nagy pusztítókká válhatnak. Igen, az adatbázis ilyen mintákat mutatott, és gyakoriságuk egyre nőtt. Isten kicsit szégyellte magát.
Itt valamit tenni kell, rossz az irány! A nőkön is állítani kell!
Az ajtón kopogás hallatszott, ami meglepte Istent, mert az felhőből állt, így mondhatni lehetetlen volt rajta kopogni. Valakinek mégis sikerült. Kíváncsian fürkészte a nyíló ajtót, ami mögül egy inas, szakállas fiatal férfi lépett elő, hóna alatt egy Mac-et szorítva. Szép arcán egy félmosollyal érkezett. A Programozók programozója. A legjobb.
– Á, Fiam! Gyere csak! Éppen most jutottam el az első probléma végéhez. Nézd csak!
– Látom. Feltűnt-e Neked, Apa, hogy ez az átprogramozás hosszú távon megoldhatja a másik gyakori hibát is?
– Mire gondolsz, Fiam?
– Ha a férfiak maradnak a családban, és sikerül őket jó viselkedésre motiválni, akkor kevesebb lesz a sérült gyerek, később felnőtt, így nem kell azon aggódnunk, hogy a jövő diktátorai megnyomják-e a piros gombot, vagy előbb valaki megkönyörül rajtuk, és fejbeveri őket egy szívlapáttal, a szeretet jegyében.
– Logikus. Készítenél akkor egy intézkedési tervet erre? De a nőkön is javítsunk! Minden férfit anya szül.
– Persze – vágta rá J, mert fél szavakból is értették egymást. – A puttók holnapra megírják. Igazad van, Apa, a női programokba is bele kell nyúlnunk, mert ők mozgatják a férfiakat.
– De Fiam! Anyád meg ne hallja!
– Én kérek elnézést!
– …
– Na megyek, viszem a gyereket az oviba. Ma én vagyok a soros. Délután jelentkezem, hogy állok.
A két szakállas összeölelkezett. Lapogatták egymást, a paskolások tompán puffogtak a hátakon. Egy égszínkék, mosolygós szempár figyelte őket az ajtó mögül. Isten talán egy huncut, kunkori ősz tincset is látott, de ebben nem volt biztos. Mindenesetre a szobába kúszó fokhagymás pirítós illata azt üzente, hogy a világ szépsége még nem veszett el teljesen a piros gombok, gyűrött lelkek és megszegett szabályok ellenére sem.