Nagy Kriszta Léna: Húsvét

A két évvel ezelőtti karantén-húsvétkor a boltok szinte üresek voltak. Nemcsak WC-papírt és fertőtlenítőt nem lehetett kapni, de húst, lisztet, cukrot, kenyeret se. Döbbenetes és félelmetes volt. Torkomat szorongatja a tehetetlenség, miközben leadok egy újabb rendelést valamelyik menekülteket segítő alapítványnak. Krumplit, hagymát, gyümölcsöt és konzervet kérnek. Mert sok az éhes száj. Napról napra többen jönnek. Onnan, ahol üresek a boltok, a házak. Kutatok valami szép emlék után, mint a felnőtt Peter Pan, hogy újra repülni tudjon. Én is repülni akarok. Messze akarok lenni az emelkedő esetszámoktól, a háborútól, a félelemtől.

Az egyetlen boldog húsvét jut eszembe. A szüleimnek dolgozniuk kellett, ezért elküldtek a nagyihoz. Elképzelem, ahogy megint az apró, nádfedeles, fehérre meszelt házak között sétálok. A nap süti az arcomat. Az a sárga ruha van rajtam, amit imádok, de otthon sosem vehetem fel. Sárga, közönséges szín, mondja mindig anyám. Ötévesen nem tudom, mi az, hogy közönséges. Kérdezem a nagyit. Ő jót kacag és azt mondja, anyád néha kicsit ütődött. Azt a ruhádat veszed fel, amelyiket akarod. A sárga ruhát veszem fel. Minden nap. Este a nagyi kimossa, reggelre a szekrényen lóg a hófehér párnás kis fogason, kivasalva.

A sárga ruha van rajtam húsvétvasárnap is. Abban keresem a tojásokat a kertben. Pirosak, sárgák, kékek, zöldek, lilák és csokiból vannak. Félve kérdezem, hogy megehetem-e a csokit. Reggeli előtt csokit enni mámorító gondolatnak tűnik. Megehetem. Akár az összeset megehetem egyszerre, nevet rám a nagyi, de a szemében mintha könny csillanna. Csak a nap, mondja. Felkap, és pörög velem a fűben. A ruhám úgy fodrozódik körülöttünk, mint a gyermekláncfű szirmai a nyári szélben. Leülünk a fűbe, koszorút fonunk az apró virágokból. Nagyi sosem irtja ki a fű közül ezeket a színes kis pettyeket. Azt mondja, ők is Isten teremtményei, ha itt akarnak nőni, felőle nőjenek itt. Ülünk ezen a zabolátlanul szabad kis réten, rendezgetjük a tojásokat és a csokinyulakat. Aztán eszünk. Csokit. A fűben. Reggeli helyett. Szabadon.
(