Mikor először bántottál, féltem. A rettegésem együtt járt a szorongással, a szégyennel és a magam elől bujkálással.
Mikor bántottál, magamat elszégyellve temettem kezembe az arcomat. Én szégyelltem magam, helyetted.
Mikor bántottál, megaláztál. Akaratom ellenére kúszott a bőröm alá a szégyen. Nem tehettem ellene semmit.
Mikor bántottál, uraltad a testem. Minden egyes nap, mikor ez eszembe jutott, dühös lettem. Magamra. Aztán újra csak szégyenkezni kezdtem, mert nem voltam képes uralni a saját testemet. Nem voltam képes álljt parancsolni a kezednek.
Mikor bántottál, arra gondoltam, hogy legközelebb majd igyekszem egyre jobb és jobb lenni mindenben, amiben csak akarod, és akkor talán megszűnik az a hatalmas nyomás a testemen, amit te okoztál.
Mikor bántottál, elnyomtál. Én meg saját magamat, miattad. Minden más elé helyeztelek téged.
Aztán van egy pillanat.
Az, amikor már nincs erőd elnyomni saját magadat.
Mikor már nincs teljesíteni akarás, erőn felül, nincs már semmi.
Ebben a pillanatban hullik le az álca, amit azért húztál fel, mert mindentől és mindenkitől meg akartad védeni magadat. A kérdezősködéstől, a helló szia, hogy vagyoktól. Abban a pillanatban, mikor elhatározod, hogy beszélsz, ott állsz az álcád nélkül, csupaszon a világ előtt, és fogalmad sincs semmiről.
Abban a pillanatban minden új. A virágok nyílása, az ég színe, a lombok hullása, a szél ereje. Állsz a harmatos zöld rét közepén, és sírsz. Körbenézel, és senki nem érti, hogy mi történik. Miért nem mosolyogsz, vagy épp miért nem vagy kedves.
Miért fáj minden megtett lépés.
Miért lázad magad ellen a tested.
Miért érzed újra ugyanazt a szégyent, amiről már azt hitted, hogy réges-rég leküzdötted.
A következő pillanatban meg már csak azt hallod, hogy te vagy a hülye, ha ennyi idővel később előjössz egy ilyen történettel. Á, mondhattad volna előbb is, na! Mondhattad volna, de. És az a de tönkretesz mindent. Darabokban heversz megint a nyirkos padlón. Azt mondják, túlérzékeny vagy. Meg azt is, hogy túlzol.
És mit csinál közben ő? Ezen jár az eszed.
Mindenkinek azt mondja, hogy hülye vagy.
Tiszta őrült ez a gyerek.
Gyenge.
Kevés.
Ferde hajlamú, hát a lányok is tetszenek neki.
Zsibbadás.
Fáj minden mozdulat.
Szégyen.
Sz é gy e n.
S z é g y e n.
Ez az újjászületés fájdalma.
* Gondolatok Kovács Bálint Puszild meg című könyve nyomán
(Fotó: Carolina Heza, kép forrása: Unsplash)