Eszter szinte hisztérikus állapotban száguldott ki az irodából. Most még az sem érdekelte, hogy a derekáig érő, fogát állandóan vicsorító házőrző odarohan-e hozzá, vagy sem. Egy dolog járt az eszében: minél hamarabb elmenekülni innen.
Remegő ujjával kétszer eltévesztette az önműködő ajtó gombját, így csak harmadik próbálkozásra sikerült a zárat feloldania. Három táskával megpakolva araszolt kifelé a résnyire nyitott ajtón. Az eddig visszatartott levegőt csak most merte kiengedni. Egyensúlyozó mozdulatokkal kihámozta a kabátja zsebéből az autó kulcsát, kinyitotta az ajtót és bedobálta a hátsó ülésre a cuccait. Ő pedig bevágódott a kormány mögé és elindította a kocsit.
Próbált néhány mély levegőt venni, hogy csillapítsa az őt kerülgető pánikot, de akaratereje most cserbenhagyta. Úgy érezte, a mellkasa mindjárt darabokra szakad az egyre erősebb szorítástól. Kitolatott a parkolóból, és elindult hazafelé. Az autóútra érve a jobb kezét a kormányra, a balt pedig szájára tapasztotta. Zihált. Az eddig összegyűlt könnycseppek kíméletlenül kezdtek lefolyni az arcán, elhomályosítva ezzel az amúgy sem csekély forgalmú utat. Szabad kezével zsebkendő után kutatott, és a táskája feneketlen mélységéből, végtelennek tűnő percek alatt elővarázsolt néhány fájdalmasan összegyűrt darabot. Ekkor már az orra is csöpögött. Zokogni kezdett, de kényszerítette magát, hogy lenyugodjon, mert nem akart még balesetet is okozni. Letörölgette az arcát, kifújta az orrát, már amennyire egy kézzel sikerült, és mereven maga elé bámulva előzni kezdte a vánszorgó autókat. Minél hamarabb haza akart érni.
A nyers szavak még most is visszhangoztak a fejében. Ott duruzsoltak, és nem hagyták nyugodni. Mint egy hangyaboly, ellepték agyát, és kíméletlenül csipkedték az ott keringő gondolatmorzsákat. És minden egyes csipkedés, mint egy jól bevitt jobbegyenes, gyúrta gyomrát egyre kisebbre.
Már nem is az utat látta, hanem egy kivetített filmet, ami az autó szélvédőjén keresztül, az előtte elterülő pusztaságban forgott.
– Mégis mit gondol, hogyan fogja eltartani a gyereket? – kérdezte dühtől izzó tekintettel Gábor, Eszter főnöke, miközben hanyag mozdulattal elővette az elektromos cigarettáját.
Eszter, mint egy jól nevelt kisdiák, ült az iroda mellett álló garázsban egy szakadt posztóval bevont széken, miközben a főnöke pöfékelve köpte ki a szavakat sárguló fogai között.
– Nem tudom, Gábor. Ha nincsen munkája, és nem jön a vállalkozásból pénz, fogalmam sincs, hogyan fogja megoldani. Az nem járható út, hogy mindenért hozzád rohangáljon.
– De nem ám! – horkant fel. – Ha ő úgy döntött, hogy elhagy, akkor oldja meg ezt a problémát is. Mégis mi a fenét gondolt, hogy megkapja a pesti állást egy kisgyerek mellett, úgy hogy napi pár órát tud csak dolgozni? És azért a pár óráért majd hétszázezret fizet neki a főnöke? Talán le is szopja érte!
Eszter alig láthatóan összerezzent. Megint kezdődik. A szopás. Minden egyes porcikája tiltakozott a beszélgetés ellen, de csak szemének enyhe rángása árulkodott a benne dúló viharról. Nem nézett a főnökére, abban bízott, hogyha nem létesít vele szemkontaktust, akkor nem fogja folytatni. Vagy legalább megmarad szimplán a felesége szidásánál.
– Eszter, szerinted mire megy segítség nélkül? – tette fel a kérdést. – Most mondd meg! Egyedül akar boldogulni, de mégis hogyan?
Eszter egy pillanatra becsukta szemét és mély lélegzetet vett. Ma nem járt szerencsével. Végül széttárta a karját és megrázta a fejét.
– Nem tudom.
– Eszter, legyünk teljesen reálisak! – kezdte.
Eszter gyomra egy méretet zsugorodott.
– Elváltál te is. Mi lett volna, ha nem találod meg Zalánt?
– Nem tudom, ezen nem gondolkoztam – felelte elhaló hangon.
Eszter a kezében szorongatott félliteres üvegről lecsavarta a kupakot, és nagyot kortyolt a vízből. Megköszörülte a torkát.
– Megmondom én! Semmi! Mit csinálnál, ha kiesne az ő fizetése?
– Nem tudom, Gábor, ezen tényleg nem gondolkoztam. Nehéz lenne. Ezt nem tagadom.
– Hát, megmondom én! Szerinted mit csinálnak azok az egyedülálló nők, akiknek el kell tartaniuk a gyereküket? Jobb esetben találnak egy olyan faszt, amit örömmel leszopnak, rosszabb esetben éveken keresztül szopnak egy olyat, amit rühellnek! Te is ezt tennéd, ha nem lenne pénzed!
Eszter lejjebb csúszott a széken. Lángolt az arca és könny égette szemét.
– Én nem lennék együtt csak azért valakivel, hogy eltartson – jegyezte meg magában, de a főnökének már nem merte kimondani. – Azért váltam el a férjemtől, mert nem szerettem. Ennyi erővel vele is maradhattam volna – suttogta.
Gábor, mielőtt rágyújtott volna a harmadik cigarettára, Eszterre emelte a tekintetét.
– Azt csinálnád – olvasott a gondolataiban. – Mert különben éhen halnának a gyerekeid.
Egy éles dudaszó zökkentette vissza Esztert az autó duruzsoló fülkéjébe, hirtelen mozdulattal visszarántotta a kormányt, és visszatért a saját sávjába. Éppen elkerülte a balesetet. Megrázta a fejét és letörölte patakokban csordogáló könnyeit. Az orrát a kézfejével intézte el, most nem akart zsebkendő után kotorászni. Tíz perc elteltével végül megérkezett lakásának belső udvarára. Leparkolta az autót, és szorító mellkassal felcaplatott az első emeletre. Lerúgta a cipőjét, kinyitotta az ajtót és ledobta a táskáit a bejárat mellé. Fekete harisnyában és színes ruhájában a nappaliba sétált. A férje éppen home office-ban tárgyalt, csak biccentett neki. Eszter a faliórára pillantott: legkésőbb fél óra múlva indulniuk kell Pestre, a könyvbemutatóra.
Dübörgő léptekkel végigrobogott a szűk folyosón, és a gyerekek kézlenyomataival díszített szatyorból előhúzta az újonnan vásárolt romantikus könyvet. Merev tekintettel a kanapéhoz sétált, és olvasni kezdett. Négyszer állt neki az első mondatnak, hogy felfogjon belőle valamit, de így sem jutott előrébb. Becsukta a könyvet, és ledobta a kanapéra. Felállt, karba tett kézzel járkált fel-alá, aztán megállt a férje előtt és az órájára mutatott.
– Negyed óra múlva indulnunk kell!
Zalán bólintott, lenémította a mikrofonját, és miközben a kollégái egy újabb irodaház kiépítésének terveit tárgyalták, ő öltözni kezdett. Ameddig a cipőjét kötötte, még ellátta őket némi instrukcióval, majd bontotta a vonalat.
– Indulhatunk – mondta.
Eszter mereven bámult ki az autó ablakán, miközben az irodában zajló események kattogtak a fejében. Újra a sírás kerülgette.
– Elmondanád, miért vagy ennyire ingerült és dühös rám? – szólalt meg Zalán, majd egy pillanatra Eszterre nézett, aztán vissza a forgalomra.
– Baleset történt a pályán – adta a kitérő választ Eszter, mikor látta a GPS figyelmeztető jelzését és a kerülőutat –, Fehérvár felé kell mennünk.
Újabb csend telepedett rájuk, amit egy kis szünet után Eszter tört meg, egy sóhaj kíséretében.
– Nem miattad vagyok feszült, hanem a Gáborral folytatott beszélgetés zaklatott fel.
Zalán állkapcsa megfeszült, és az arcán rángani kezdett egy ideg. A kormányt úgy szorította, hogy elfehéredtek az ujjai.
– Mit csinált veled? – kérdezte remegő hangon.
– Semmit nem csinált, nem bántott – Eszter szünetet tartott. – Fizikálisan.
Eszter elővette a táskájából a napszemüvegét, és az arcát jótékony takarásba burkolta. A szeme könnybe lábadt.
– Hát, megint az Annáról volt szó, meg arról, hogy nem kapta meg a munkát. És most, hogy elhagyta Gábort, nincs pénze. Nem tudja, miből fogja eltartani a lányukat. Az még hagyján, hogy az Annát szidja és olyan véleménnyel van a nőkről, ami… – elcsuklott a hangja – ami rám is lekezelően hat.
Eszter szipogni kezdett, és megremegett a szája.
– De amikor ezt direktben rám vonatkoztatva mondja, az nagyon rosszul esik.
– Mit mondott?
Eszter kifújta az orrát és nagy levegőt vett. A szorítás a mellkasában továbbra sem csökkent.
– Felvázolta azt a helyzetet, hogy mi lenne, ha te nem lennél… – újra megbicsaklott a hangja – akkor vajon hogyan tartanám el a gyerekeket? Vajon kit szopnék le azért?
Eszter elsírta magát.
– A jó büdös… – Zalán nem fejezte be a mondatot. – Már megint környékez? Ez egy elmebeteg.
– Mégis minek váltam el az exférjemtől, ha csak eltartatni szerettem volna magamat? Ennyi erővel maradhattam volna vele is. Mint ahogy anno a pszichológusa tanácsolta, mikor elmentem hozzá. Kvázi azt mondta, kurválkodjak még öt évig neki, míg akkorák nem lesznek a gyerekek, hogy tudjak mellettük normális munkát találni – folytatta Eszter.
– Igen, erre emlékszem, hogy mesélted. Nonszensz – mondta Zalán, és hevesen rázta a fejét. – És más is volt még?
Eszter hallgatott.
Zalán megszorította a kezét. A forgalom állt, így át is tudott hajolni hozzá, megölelte őt.
– Újra megkörnyékezett?
– Néha előfordul – suttogta Eszter –, de ma ment a legmesszebb.
– Ez mit jelent?
Eszter tátogott, de szó nem jött ki a száján. Kapkodta a levegőt, közben a ruhája szélét szorongatta.
– Mit mondott? – kérdezte újra Zalán, most már nyomatékosabban.
– Hát… azt mondta, hogy én olyan ember vagyok, akibe bele tudna szeretni.
Zalán felszisszent, és még erősebben markolta a kormányt.
– Ezt mondta? – kérdezett vissza, dühtől izzó tekintettel.
Eszter bólintott és halkan mesélni kezdett.
A dugóban ülve ismét megjelent előtte a film, ami ezúttal az irodát mutatta. Mindketten egy fekete forgószéken ültek, egymással szemben. Gábor hanyagul, félig lecsúszva terpeszkedett fekete farmerjában, míg Eszter illedelmesen, lábát keresztbe téve a radiátorra könyökölt és hallgatta őt.
– Tudod, jó pár hónappal ezelőtt, amikor többet cseteltünk, nagyon ott motoszkált ám a fejemben, hogy mit is kéne csinálni. Pontot tenni annak a bizonyos mondatnak a végére.
Eszter, mint egész addigi életében, hallgatott és nem mondott ellent. Belül minden porcikája tiltakozott. De arra nevelték, hogy mindent tűrjön, fogja be a száját és bólogasson. Most is ezt tette.
– Egyszer, amikor mutattam neked valamit a gépen, és odahajoltál, hogy megnézd – forgatta Gábor a szemét –, az félreérthetetlen jelzés volt számomra. De hát nem úgy volt ott a módja, hogy csináljak bármit is. De tudtam volna! – kiáltott fel.
– Gábor, én szeretem Zalánt. Nekem nem fér bele semmilyen kikacsintás.
Gábor eleresztette füle mellett a megjegyzést.
– Tudod, ismerek jó pár olyan házaspárt, akik között erős szövetség van – és hogy nyomatékosítsa a mondandóját, össze is kulcsolta a kezét –, de a szex már nem működik. Így mindkettő kikacsintgat. Csakis egyéjszakás kalandok, semmi több.
– Én erre nem vagyok alkalmas, és hajlandó sem.
– Csak azt gondolod – szólt közbe, és felemelte mutatóujját. – Az embernek egy élete van, Eszter. És nem szabad semmire nemet mondani, mert azt előbb-utóbb megbánjuk.
Eszter feje zúgott, lüktetett, és a könnycsatornáiban egyre feljebb és feljebb gyűrűzött a kitörni készülő zuhatag. A mellkasa fel-le szaladgált, és a körmeit is véresre piszkálta.
– Én annál érzelmesebb és régimódibb vagyok, minthogy ilyenbe belemenjek – válaszolta félénken.
Gábor félmosolyra húzta a száját. Már épp szólt volna, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és az aktuális feleségpótlék lépett be rajta.
– Indulhatunk ebédelni – mondta.
Zalán nagyot fékezett, amikor egy utánfutóval felszerelt autó hirtelen kikanyarodott eléjük. Eszter ijedten megmarkolta az ajtó feletti kapaszkodót. Ez visszarántotta a valóságba, ahol a férje biztos menedéket nyújtott neki.
– El fogunk késni. Még negyven percet ír a GPS, nekünk meg húsz perc múlva ott kellene lennünk – jegyezte meg Eszter.
– Sajnálom, hogy ezt el kellett viselned – utalt vissza a beszélgetésre Zalán. – Mi az oka, hogy ennyire megvisel, amit a gyerekek eltartásáról mondott? – kérdezte óvatosan.
Eszter a szemüvegén keresztül nézett megrökönyödve a férjére.
– Hát, hogy azt képzeli, képes lennék együtt élni valakivel csak azért, hogy eltartson engem és a gyerekeimet. Nem mondta ki, de akár ki is mondhatta volna, hogy a nők kurvák. Mert kvázi a pénzért cserébe teljesítik házastársi, vagy épp partneri kötelességüket.
– Nem megbántani akartalak a kérdéssel, elhiszem, hogy rosszul esett! – mondta Zalán, és megsimogatta Eszter arcát.
– Igazából nagyon csalódott vagyok, és bánt ez az egész.
– Ugye tudod, hogy ez így nem működik tovább?
Eszter nem válaszolt.
– Vagy beszélsz vele és leállítod, vagy én fogok.
– Ne, légy szíves, ne beszélj vele! – hadarta riadtan Eszter. – Majd holnap beszélek a pszichológusommal. Amúgy is terveztem. Megkérdezem Rékát, ő mit javasol, hogyan kezeljem ezt a helyzetet.
– Hát nagyon kíváncsi vagyok, mit fog mondani! – kiáltott fel Zalán, miközben egy előzési manőverbe kezdett.
Esztert égette belülről a csalódottság. Ő kezdettől a barátjának tekintette a főnökét, akit tíz éve ismer. Elmondhatatlanul hálás volt neki a sok segítségért, amit a válásakor kapott. A tanácsokért, hogy az ügyvédekkel mit beszéljen meg és az állandó rugalmasságért, amit a gyerekek betegsége miatti kimaradásokkor tapasztalt. Azért, hogy heteket volt karanténban, felváltva a gyerekekkel, és a főnöke mindezt szótlanul tűrte. De ennek ez lenne az ára? A hála, amit iránta érzett, most dühvel és a mélységes kiábrándultsággal keveredett.
– És természetesen szóba került az is, hogy én úgysem találnék máshol munkát, mert jelenleg sehol senki nem alkalmazna engem három gyerekkel – mesélte tovább Eszter, és lehajtotta a fejét.
– Édes, vedd észre, hogy ugyanazt hajtogatja, mint az exférjed: úgysem tudnád egyedül nevelni a gyerekeket, úgysem tudnád magad eltartani – sorolta az akkori érveket a különköltözés ellen.
– Igen, én is felfigyeltem erre – szünetet tartott, míg kortyolt egyet a vizéből. – És persze mindig megkérdezi, hogy őszinte legyen, vagy inkább szimpatikus? – imitálta főnöke hanghordozását. – Amire én mindig azt válaszolom, hogy őszinte. Na, akkor meg belekezd, hogy ha szimpatikus akarna lenni, mondhatná, hogy persze Eszter, biztosan megkapod a tudásod miatt ezt vagy azt a munkát, és egy cseppet sem számít az, hogy milyen jó a feneked – Eszter újra elsírta magát.
– Ez egy szexuális ragadozó! – csattant fel Zalán.
– És persze kifejtette, hogy mennyien beleragadnak abba, hogy viszonyt kezdenek a főnökkel, aki megduplázza a fizetésüket, aztán ha már beleuntak a viszonyba, akkor nem tudnak belőle kiszállni. Mert a pénz persze kell.
Zalán szinte folyamatosan a fejét rázta.
– És azért fáj ez annyira, mert én szeretek itt dolgozni! Szeretem a kollégáimat, és sokat köszönhetek Gábornak is. De így nem fogok tudni huzamosabb ideig a cégnél maradni – ismerte be.
– Hát, az biztos! Én nagyon féltelek! Mi lesz, ha következő alkalommal tettlegességig megy a dolog?
– Addig csak nem menne el! – rökönyödött meg Eszter.
– Hát, én kinézem belőle!
Eszter újra orrot fújt és megtörölgette a szemét.
– Pedig változtattam, mióta pár hónapja beszéltünk erről… hogy a közvetlen viselkedésemet félreérti. Az irodában is kifejezetten figyeltem arra, hogy hogyan beszélek vele.
– Igen, de most, hogy a felesége elhagyta, nagyobb figyelmet fordítottál rá – jegyezte meg Zalán.
– Igen, mert szar állapotban volt, és úgy gondoltam, hogy jól esne neki, ha valakivel beszélgethetne! Ilyen vagyok! – csattant fel Eszter – De egyszerűen hihetetlen, hogy nem lehet úgy egy férfi felé fordulni, hogy ne azt lássa bele, szabad a pálya.
– Egy ilyen egoista, fölényeskedő, mindenkit elnyomó embernél esélyed sincs erre. Mindent megmagyaráz és még a nemnél is szépen elmondja neked, hogy tulajdonképpen az miért igen.
Eszter a halántékát masszírozta és fújtatott.
– A GPS szerint már mindjárt ott vagyunk.
Közben Eszter bekapcsolta a telefonján az élő közvetítést a könyvbemutatóról.
–Legalább addig is tudjuk hallgatni – mondta, és Zalánra mosolygott.
Nem telt bele tíz perc, és sikeresen leparkoltak a könyvesbolt előtt, ahol már javában folyt a beszélgetés. Eszter magához vette a könyvet, és kiszállt az autóból. Zalán odalépett hozzá, és szorosan megölelte.
– Ne aggódj, meg fogjuk ezt oldani. Nagyon szeretlek! Én mindenben melletted állok, ebben biztos lehetsz! – suttogta a fülébe.
– Köszönöm, kedves vagy! – szipogott Eszter. – Én is nagyon szeretlek! – mondta, és megcsókolta a férjét.
Zalán kézen fogta Esztert és elindultak a könyvesbolt felé.
– Legalább a dedikálásra ideértünk – mondta Eszter és elmosolyodott.
– Így igaz – válaszolta Zalán, és puszit nyomott a felesége arcára, majd benyitottak a könyvesboltba. Eszter gyomra akaratlanul is újra görcsbe rándult, amikor beléptek a tömegbe, és Gábor sziluettjét vélte felfedezni maga előtt, aki féloldalas mosolyával tátogta felé: „Mit tennél meg, ha…?”
(Fotó: Vladyslav Tobolenko, kép forrása: Unsplash)