novella

Lovass Adél: A félelem molljai

Két hete, mióta tart ez az őrület, alig alszol, mesélted zokogástól elcsukló hangon, amiben az volt a legkülönösebb, hogy könnyek nélküli öklendezésnek tűnt. A könnyek elfogynak egy idő után – mondtad és én szinte szégyelltem, hogy férfi létemre épp azokat szárítottam fel arcomról a papírzsebkendővel. De nem lehetett ép ésszel, sírás nélkül kibírni ezt a tébolyt.