novella

Mármarosi András: Hommage á T. Bödőcs

Zalaszentsárkányon minden péntek ünnep volt. Az itt élő emberek nagyon szerettek dolgozni, de még jobban szerettek nem dolgozni. Az ünneplést pedig még annál is jobban szerették.

Zalaszentsárkány különleges falu volt. Valamikor a XVII. században elvarázsolták. Akkoriban még éltek boszorkányok, de hogy miért pontosan ezt a falut varázsolták el, azt hitelt érdemlően senki sem tudta megmondani. Persze keringtek mindenféle mendemondák, hogy valami szerelmi ügy, vagy gyermekrablás lehetett a dolog hátterében, sőt, egyesek szerint a postamester lánya volt a tettes, mert látták őt kecskén lovagolni. Az persze nem zavart senkit, hogy szegény Luca akkor még csak tízéves volt, és mint köztudott, a lányok csak a menstruációjuk után válnak boszorkánnyá. Mindenesetre tény, hogy Zalaszentsárkányt elvarázsolták, s a varázslat eredményeképpen a falut lehetetlen volt megtalálni. Bárki, aki megpróbálta térképen feltüntetni, kudarcot vallott. Egyszerűen eltűnt, sem a kézzel rajzolt, sem a nyomtatott térképeken nem sikerült megörökíteni, még a Google Maps-et és a katonai műholdfelvételeket is kicselezte. Nyilván lehetne amellett érvelni, hogy ami nincs a térképen, az valójában nincs is, de ez jelen esetben nem állná meg a helyét.

Zalaszentsárkány kétségkívül létezett. A faluba három út vezetett, de míg kifelé mindig ugyanazokra a településekre jutott az utazó, a visszatérés bizonytalan volt. Épp ezért a falusiak kétszer is meggondolták, hogy elhagyják-e a települést, mert nem tudhatták, hogy hazatalálnak-e, és ha igen, mikor. A nyugati úton Zalaszentgyörgyre, az északin Sárvárra – régies nevén Sárkányvár –, délkelet felé pedig Sarkadkeresztúrra (Sárkánykeresztútra, azok kedvéért, akiket érdekel, hogy alakult a települések elnevezése az elmúlt több mint háromszáz év során) juthatott, aki elindult. A valóságban ezek között a falvak között a távolság több tucattól a többszáz kilométerig terjedt, de hát ezért volt Zalaszentsárkány elvarázsolt falu. 

A bűbáj révén a helybéliekbe beépült valamiféle misztikus iránytű is. Nem volt még olyan zalaszentsárkányi, aki egy éven belül ne ért volna haza, ha mondjuk átugrott a szomszéd falu kocsmájába. Hosszú évszázadok alatt a helyiek rájöttek, hogy mi a titok nyitja. Ha valaki elég sokat ivott és este részegen elindult egy úton, akkor – bárhol lehetett az országban,– mindig Zalaszentsárkányra ért. Ugyanakkor – csak azok kedvéért, akik nem jártasak a bűbájosságban – meg kell említeni, hogy a magyar boszorkányok varázsereje az anyaföldre korlátozódott, így egy elszármazott zalaszentsárkányi, bármennyit is ivott mondjuk Pozsonyban, nem biztos, hogy hazajutott. Mert ugye attól is függött, hogy mikor ivott szegény barátunk Pozsonyban, mondjuk ha 1914-ben rúgott be, mint a csacsi, akkor hazatalált, de ha pechére 1924-ben vagy ’84-ben, akkor bizony még a határon is át kellett szöknie, hogy Magyarországra jusson, nem is beszélve Zalaszentsárkányról.

Egy szónak is száz a vége: a zalaszentsárkányiaknak kalandos életük volt.  A közösségi élet központja a falu főterén álló pub volt, közvetlenül a templom szomszédságában. Hogy miért hívták pubnak, amit minden becsületes helyen kocsmának hívnak, na, arról is van egy külön történet. A fehérhegyi csatában, a Protestáns Unió seregében harcolt egy skót zsoldos katona, nevezetesen a Kilmarnockból származó Johnny Walker. A csehek számára vesztes csata után (mert bezzeg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem lekéste a csatát), Habsburg fogságba esett, majd miután megszökött, a magyar királyság felé menekült és bújában, szomorúságában csúnyán berúgott. Szegény Johnny nem szokta a magyar pálinkát. Láss csodát, másnap Zalaszentsárkányon ébredt fel. Beleszeretett egy helyi lányba, aki egyébként a Kecskés Luca lánya volt, letelepedett és megnyitotta a pubot.  Ez az első, és azóta is egyetlen autentikus skót pub Magyarországon. Csak a bűbájnak köszönhető, hogy a fővárosi turisták és bebírók nem tették tönkre miatta a falut.

Péntek esténként a pubban gyülekezett a falu krémje, hogy megünnepeljék a hétvégét. Zalaszentsárkányon minden péntek ünnep volt. Az itt élő emberek nagyon szerettek dolgozni, de még jobban szerettek nem dolgozni. Az ünneplést pedig még annál is jobban szerették. Amikor pl. fiú született, az egész falu összegyűlt, hogy olyan nevet adjanak neki, ami ezidáig nem volt, mert így aztán több névnapot lehetett megünnepelni. Az utóbbi években így kaptak Alpár, Bátony, Kocsárd, Vadony neveket az újszülöttek.

Ma egy speciális péntek volt. A pubban már kora este tömeg gyűlt össze. Mivel ez volt az első péntek Azután, ezért kicsit még többen is voltak, mint a szokásos ünnepnapokon. Lazán, a pultnak támaszkodva állt feszülő, narancssárga Lacoste pólójában a helyi sikeres NER-es vállalkozó, Kovács Táltos. Mellette támasztotta a söntést a falu egyetlen értelmiségije, Kis Szelemér, aki az iskola felső tagozatának tanára volt. Matematikát, testnevelést, történelmet és hittant is tanított, meg minden mást, ami volt még az órarendben. 

– Miért kaptunk ki? – kérdezte Szelemér, már némileg ittas hangon. Szelemér egyébként nagyon tudományosan ivott. Kifejlesztette, és az évek alatt tökéletesítette az íven ivás elméletét és gyakorlatát. Most felszálló ágban volt, ami várhatóan este tíz és éjfél között tetőzik majd, utána indul a hidratálás. 

– Miért, kikaptunk? – kérdezett vissza magabiztosan mosolyogva Táltos. Táltos mindig magabiztos volt és mindig mosolygott. Minél többet ivott, annál szélesebben mosolygott és annál magabiztosabb volt. 

– Jaj, te is? – mondta erre Szelemér.

– Miért, azt gondoltad talán, hogy azokra szavazok, akiknek semmi sem szent? Biztos te is hallottál a volt finn belügyminiszter peréről, aki bibliai idézetet posztolt a homoszexualitásról – felelte igazsága biztos tudatában Táltos, és ledöntött egy pohár whiskyt.

– Ja, a Päivi Räsänen! Ki ne ismerné? Aki 2004-től 2015-ig a kereszténydemokrata párt elnöke volt, és egyben a finn lutheránus egyház aktív tagja is – felelte erre Szelemér.

– Akkor tudod, hogy 2019-ben Twitteren vonta kérdőre egyházát azzal a támogatással kapcsolatban, amelyet az egyház az egyik LMBTQ-rendezvénynek nyújtott, s mindezt egy Pál apostol, a rómaiakhoz írt leveléből vett idézettel támasztotta alá. Ezért perelték be. Aztán a pereskedés eléggé elhúzódott, az egész tiszta agyrém volt. 

– Persze, persze Táltikám (Szelemér csak akkor nevezte így Táltost, amikor már sokat ivott), magam is írtam a Római levélhez egy kommentárt, de azért az ott mégiscsak Finnország, ez meg ez itt Zalaszentsárkány.

– De résen kell lenni! Az élet küzdelem, az ellenség meg támad! – veregette meg Szelemér vállát Táltos.

– De hát te is hallottál a gender diszfóriáról, nem? – kérdezte a tanár. – Azért az mégiscsak árnyalja a képet!

– Persze, Fisk írt róla ’74-ben. A felnőtt populáció 0,3-0,5 %-át érinti. Szar ügy – felelte a Lacoste pólós.

– Az – mondta reményt vesztve Szelemér, majd mélyen belebámult az üres pohárba és eltűnődött az élet teljes hiábavalóságán. Aztán kisvártatva megszólalt:

– És a feleséged?

– Áh! – legyintett Táltos. – Helyre tettem. Most szobafogságban van. Nem kellett volna visszabeszélnie!

– Hát azt nem kellett volna! Abban, látod, igazad van! – helyeselt Szelemér, közben meredten nézett maga elé. Egy gyanútlan ember azt gondolhatta volna, hogy elérte a telítettségi szintet, de nyilván csak az hihette ezt, aki nem ismerte Kis Szelemért. 

A pubban felszolgáló nagymellű nőszemély – Zalaszentsárkányban évszázadok óta minden nőszemélynek, aki a pubban felszolgált, nagy volt a melle, és ugyan senki nem értette, hogy ez miért és hogyan lehetséges, de elfogadták az élet kellemes és megmásíthatatlan részeként – váratlanul leöntötte a pultnál elmélyült beszélgetést folytató Táltost és Szelemért. Ennek az volt az oka, hogy Mészáros Manó, a falu postása – a postás egyébként nagy tiszteletben álló, veszélyes szakma volt, hiszen a postások korán halnak, ahogy a költő is mondta, mert egyszerűen nem bírja a májuk – jól rácsapott a nő seggére, aki ezen némileg meglepődött. Amit persze nem lett volna neki szabad, hiszen benne volt a munkaköri leírásában, de mégis megtette és meglepetésében a kezében tartott söröskorsók tartalmát ráborította Táltosra és Szelemérre. Szelemér, hogy elnyerje Táltos tiszteletét, visszakézből úgy vágta pofon a csaposnőt, hogy az beesett két asztal közé. Táltos közben csak bámulta a narancssárga Lacoste pólóján terjedő sörfoltot. 

– A kurva anyádat, te köcsög! – szólt barátilag Manóhoz. – Nézd meg, most milyen lett a pólóm!

– Jaj, ne haragudj, Táltos! – rimánkodott a postás. – Veszek neked másikat, sőt, nem is egyet, inkább kettőt!

– Te hülye pöcs! Nehogy már te vegyél nekem pólót! Inkább nyald fel a sört a padlóról!

Miután a postás lement kutyába és elkezdte lefetyelni a padlóra folyt sört, a nagymellű nő pedig feltápászkodott és elnézést kért, minden visszazökkent a normális kerékvágásba. Ismét egy jó hangulatú péntek esti ünnep volt kialakulóban az elvarázsolt Zalaszentsárkányon.

(Fotó: Dovi, kép forrása Unsplash)

Leave a Reply

%d