Marci a konyhaajtóban állt és nézte Anyát, aki vacsorát főzött. Vagyis tableten rendelt valami dobozos izét, aminek doboz íze volt és azt kell mondani, nagyon finom, mert Apa szerint bitang drága és finom, edd meg! Marci a Nagymama kelkáposzta-főzelékét szerette, kunkorira sütött virslivel és igazi kenyérrel, amiért a Nagymama mindig elment a piacra a Lipótihoz. Ők sosem mentek piacra. Anya arcán rángatózni kezdett egy izom, Marci tudta, ilyenkor nem lehet hozzászólni.
– Mit akarsz?!
– Kérdezni szeretnék, Anya – felelte Marci, mert azt mondta neki Gyuri bácsi, az ember szeretne és kér, nem pedig akar.
– Mondjad már? Mi kell?!
Marci megszeppent, mert igazából nem kell neki semmi. Anya kellene és az, hogy beszéljen vele. Figyeljen rá. Hogy kézen fogva menjenek a három utcával arrébb lévő suliba és ne az autóból dobja ki egy:
– Siess már, itt nem lenne szabad megállnom! – kiáltással.
Egy ölelés kellett volna ott, Anya puha ölében, azzal az Anya illattal, ami csak neki van és hogy nézhesse azt a barna szeplőt, ami a fülén van és vicces.
– Mondjad, mert nem érek rá!
Anya sosem ér rá. Mert rohan. A munka miatt. Meg a háztartást vezeti, pedig autója is van. Apáé hivatalos vagy milyen, pedig az csak egy kocsi, ami vacakabb, mint a főnökéé. Anya autóval megy mindenhová. Gyuri bácsi azt mondta, meg akarja előzni a saját életét, amit csak gyalog járhat végig az ember. Marci szeretett gyalogolni. Nagymamával sokat sétáltak a városban, amit majd Marci a szívébe fog zárni, mert olyan szép. Nagyon szerette a régi épületeket, hogy Nagymama mindenről tudott egy mesét, a sarkoknak neve volt, itt kaptam életem első csókját, itt borult fel a tejes kanna, mert játszottam a Terussal, itt volt a legjobb fagyis, meg ilyenek. Nagymama nem rohan, arra az ő lestrapált csülkei nem alkalmasak. Marci nem tudta mi az a csülök, aztán egyszer látta a tévében és arra gondolt, megmondja a Nagymamának, hogy neki nincs olyan, hiába van lestrapálva. Ami biztos valami kozmetikum lehet, ami a nőknek kell. Anyának is rengeteg van a saját polcán. Mert Apának külön polca van. És Anya most is rohan, mert ő ilyen.
– Megmondod végre, mit akarsz? Na?!
– Gyere velem könyvesboltba, Anya! – mondta Marci.
Anya felkapta a fejét a tabletről. Fáradtan nézte a kócos barna srácot a vakondos kertésznadrágban, ahogyan ott áll komolyan, mégis mosolygó szemekkel. És Apát látta, mikor fiatalok voltak, neki is ugyanilyen szeme volt, amiben csak Anya volt, meg a Szerelem.
– Hogy hová? Könyvesboltba? Minek? Ha könyvet akarok, veszek a neten. Micsoda butaság ez, fiam?
– Az nem butaság. Könyvesbolt. A Gyuri bácsi vezeti és Aliz néni csinál kakaót nekem. És azt mondta Gyuri bácsi, mindenkinek jót tesz, ha könyvesboltba jár. Elmehet az álmaival és újra mosolyogni fog.
– Ki az a Gyuri bácsi?
– Övé a könyvesbolt. Nagymamával járunk oda. Mert Aliz néni mondta, hogy ők nem könyveket árulnak, hanem élményt az embereknek. Olyanokat, amitől egy másik világba mehetnek. És az Neked is jó lenne, Anya.
Anya akkor arrébb tolta a tabletet, pedig éppen licitálni lehetett volna egy designer ruhára, amitől a Fejes Babett epeömlést kapott volna. Nézte a fiát és Apa szemét.
– Ezt kérem a szülinapomra. Lehet?
Anya szemét akkor elöntötte a könny és megölelte a fiát. Marci érezte a vállán a nedvességet, de tudta ez most nem bánat, ez valami olyan szívbe zárós dolog.
– Lehet, Marci. Elmegyek Veled szombaton a Gyuri bácsihoz.
– Juj de jó! Tudtam, tudtam! Meséltem Aliz néninek, milyen kávét szeretsz! Már vett hozzá olyan vidám kakaóport is.
Anya mosolygott és megtörölte a szemét.
– Vegán, Marci, vegán. Ezt is tudja? És megcsinálja nekem?
– Persze. Szereti a könyveket. Aki szereti a könyveket, az szereti az embereket is.
Anya nevetett.
– Azt tudod, Marci, hogy Apával egy könyvesboltban ismerkedtünk meg?
– Hűűű, tényleg?!
– Gyere, elmesélem – kuporodott a padlóra tett párnára Anya, ölébe húzta a fiát és mesélt neki.
Marci mosolygott és teli volt Anya illatával. Ami a legjobb a világon.