Kitti felkapta a kulcsot az előszobában lévő kerámiatálból és már nyúlt is a kilincs felé. Az a vacak persze beleakadt Dani kulcscsomójába, amin kábé száz kulcs volt, meg kisszék, kisbicska, bicikli és nyilván egy kávéfőző is, és tálastól rántotta magával az egész hóbelevancot. Az edény nagy csattanással ért földet, mire a macska nyávogva rohant az ágy alá, és Dani álmos feje is megjelent az ajtóban. Kérdőn pillantott rá és a limlommal keveredett cserepekre. Kitti lenézett a földre és megállapította: hát ez pont olyan, mint az életünk!
– Most filozófiát csinálsz a bénaságodból? – kérdezte Dani
– Kimondtam hangosan? – kérdezett vissza a lány.
– Ki, bazdmeg…
– Rohanok. Majd este feltakarítom – és már kint is volt az ajtón.
Kittinek, kora harmincas nőként, soha nem volt ideje semmire. Mint generációja jobbik fele, ő is a karrierépítés szakaszában volt, de már be-beköszöntött a pánik. Főleg a hétvégi családi ebédeken, amikor a sokaság nőtagjai lelkesen meséltek a szomszéd lányról, meg a Magdika keresztlányáról és a közértes Marika unokahúgáról, akiknek pont a múlt héten vagy a nyáron, esetleg ősszel lesz az esküvőjük. Egyébként hamarosan szülnek, vagy már szültek is. Nem tudta követni, de értette a célzást. Ezeken az ebédeken ott volt Dani is, de mindketten úgy csináltak, mintha nem tudnának olvasni a sorok között. Ahogy a mindennapokban is, maguk és egymás előtt is.
Hat éve éltek együtt. Már az egyetemen járni kezdtek, erős szövetség volt az övék. Az első perctől fél szavakból értették egymást, és gyakran előfordult, hogy egyszerre idéztek egy versből vagy ugyanazt a zenét hallgatták, és sokszor ugyanazzal az ajándékkal lepték meg a másikat. Mintha lett volna valami közös gyökerük, ami valahol szétágazott, hogy azután újra összecsomózódjon a jelenben. Amikor Kitti a gazdaságfilozófia előadáson leverte a tolltartóját a padról és Dani röptében elkapta, majd hang nélkül tette vissza elé, miközben rákacsintott, ő meg hang nélkül azt mondta, vendégem vagy egy kávéra, kiderült, hogy még csak beszélniük sem kell, anélkül is értik egymást. Aztán persze beszélgettek. Rengeteget. És attól a kávétól kezdve elválaszthatatlanok voltak. Kitti a miniben és tűsarkúban tipegő gazella, hosszú, sötét hajával és kék szemével és Dani, a trottyos nadrágjával, apatestével és gyéren növő szakállával. Senki nem értette, miért, mert náluk kevésbé összeillő párt ritkán lehetett látni. Amíg meg nem szólaltak. Onnantól mindenkinek világos volt, mi hozta össze és tartja egyben ezt a két, megjelenésében tökéletesen ellentétes embert. Danit, a huszadik század eleji Párizsból és Kittit, a kétezres évek New Yorkjából.
Még az egyetem alatt történt, hogy egy esti irodalmi klub után beültek egy körúti sörözőbe, megbeszélni az előadás utáni gondolataikat. A bárpulthoz telepedtek le, és Kitti – szokásos minijében a magas széken – egyből feszültséget keltett a helyiségben. A bárban a szokásos félhomály volt, hétköznap lévén már későnek számított az este tizenegy óra, és ehhez méltó módon a vendégek alkoholszintje is elérte a hétvégi éjjel kettő szintjét. A sarokban lévő bokszból fűrkésző tekintet lyukat égetett Kitti hátába, és Dani is észrevette a folyamatosan rájuk szegeződő szempárt. Igyekeztek elmélyülni a beszélgetésben, de ez a kitartó figyelem egyre zavaróbb lett.
– Szerinted ismerjük? – kérdezte Dani.
– Szerintem nem, de biztos, hogy engem néz? – nézett kérdőn Danira a lány.
– Nem. Biztos elfelejtettem felhúzni a sliccem és azt hesszeli – válaszolta Dani szarkasztikusan.
– Tudom, hogy vicces, de én biztos vagyok benne, hogy téged figyel. Nem is figyel, hanem vetkőztet – nézett pajzánul Dani öle felé Kitti.
Dani elvörösödött. Ez olyan poén volt, amit eddig nem engedtek meg maguknak, pedig nem voltak tabutémáik.
– Figyelj, kislány! Ez tényleg nem vicces. Az a csávó nem engem néz, hanem téged. Ez nem egy melegbár! Legalábbis remélem…
A szexszel viszonylag későn, megismerkedésük után néhány hónappal próbálkoztak meg először. Ez is olyan volt, mint az az elvárás, hogy leérettségizel, egyetemre mész, lediplomázol és keresel egy jó állást. Megismerkedsz, szexelsz, összeköltözöl. Tiszta sor. Elvileg. Csók, matatás, beindulás, és így tovább. Elméletileg. Hát, náluk ez nem működött. Este az albérlet kanapéján összebújva filmet nézni, oké. A Duna-parton egy pokrócon feküdni és nézni a naplementét, oké. Buliban inni, táncolni, röhögni, húzni egymást, oké. De ennél tovább nem jutottak. Nem volt baj a másik szagával, érintésével, puszijával, de ennyi. Nem vágytak arra, hogy ennél tovább menjenek. Kitti vett mécseseket, bort, parfümöt, de nem jutottak tovább a testvéri összebújásnál. Próbálkoztak még egy ideig, de aztán ez is elkopott és tudomásul vették. Annyi minden volt, vizsgák, tanulmányi versenyek, ösztöndíj pályázatok, aztán az egyetem után jött a munkakeresés, a bizonyítás, a beilleszkedés, majd a magasabb pozícióra törekvés. Mindig volt egy újabb cél, amit el akartak érni. A szex volt az utolsó a sorban, amire gondoltak. A problémát nem is érezték problémának, vagy ha néha mégis, becsukták egy dobozba, a leghátsó polcra tették és nem beszéltek róla.
– Kitti, ez nem normális! – mondta összehúzott szemöldökkel Mesi.
Mesi Kitti legjobb barátnője volt már gyerekkoruktól kezdve. Ismerte az egész Kitti-Dani sztorit, és kicsit irigy is volt barátnőjére, hogy ilyen tökéletes társat talált magának, míg ő az egynapos, egyéjszakás, egyhetes – maximum néhány hónapos – történeteket gyűjtötte. De sehogy sem fért a fejébe, hogyan lehet teljes egy kapcsolat szex nélkül, bármennyire is legyen tökéletes minden más téren. Az ő filozófiája szerint, ha a szex nem működik, nincs miről beszélni, ezért amint valaki felkeltette az érdeklődését, igyekezett rövid időn belül tesztelni a képességeit. Ezzel a módszerrel rendre zsákutcába futott, mert ritkán jutott túl az ágyon az épp aktuális kapcsolata. De azt vallotta, hogy ha egyszer majd tovább jut valakivel, akkor ő lesz az igazi egy életre… vagy kettőre. Addig meg legalább jól szórakozik.
– Ki dönti el, hogy mi a normális? – tette fel a kérdést Kitti kissé indulatosan. – Szerintem az is normális, hogy te minden jöttmenttel lefekszel, meg az is, hogy nekem erre nincs szükségem. Nincs egyféle normalitás. Mások vagyunk, és ezt tartsd tiszteletben, kérlek! Ez a mi döntésünk.
– Oké, Kitti, de az ember nem így van behuzalozva. Fogalmad sincs, hogy mit hagysz ki! A szexualitás hozzátartozik az emberi kapcsolatokhoz. Te még sosem érezted azt, hogy bele akarsz bújni a másikba? Hogy eggyé akarsz válni vele, és nem tudsz elég közel lenni hozzá, mert az is kevés lenne, ha a te ereidben folyna az ő vére?
–Jaj, Mes! Ezt hol olvastad? Coelhónál? A szellemi kielégülés is felér egy orgazmussal! Ahogy mi egyesülünk Danival, az sokkal magasabb rendű kapcsolat, mint egy maszatolás.
– Olyanok vagytok, mint a testvérek. Ikerlelkek. Oké, ha ennyi neked elég, én feladom és elfogadom. De majd tíz év múlva, ha rájössz, hogy nincs gyereked, Dani meg arra, hogy neki mégsem ez az élet a tökéletes, akkor kapkodhatsz, hogy találj egy megfelelő donort. Azért gondolkodj el rajta! Csak ennyit kérek. Gondolkodj!
Kitti becsukta a bőrönd tetejét, behúzta rajta a cipzárt, a talpára állította és kihúzta az előszobába. Dani a fotelben ült és őt figyelte. A tekintete még mindig értetlenkedést és megdöbbenést sugárzott. A tegnapi, éjszakába nyúló beszélgetésükben bejárták az összes érzelmi hullámvölgyet. Mikor Kitti elmondta, hogy átköltözik egy másik albérletbe, mert úgy érzi, zsákutcában van a kapcsolatuk, Dani annyira meglepődött, hogy szinte szóhoz sem jutott. Mint aki egyáltalán nem számított erre. Eddig ismerte Kitti minden gondolatát, minden érzését, és persze a történeteit, de fogalma sem volt róla, hogy a lány milyen komoly dilemmába került az elmúlt hónapokban. Pedig a lelke mélyén érezte ő is, hogy bármennyire különleges a kapcsolatuk, az az ősi ösztön, amit nem tudnak szabadjára engedni és megélni, előbb utóbb komoly hiányérzeteket fog szülni Kittiben. Minden nő arra születik, hogy anyává váljon? Sokáig azt gondolta, ez döntés kérdése, de most inkább úgy hiszi, ez egy olyan erős ösztön lehet, amit ha elnyomnak, akkor is utat talál magának. Gondolhatta volna, hogy így lesz, mégis pokolian fájt. Mindkettőjüknek fájt, de meg kellett hozni ezt a döntést, mielőtt még felőrli azokat az értékes kötelékeket is, amelyek köztük voltak. Legjobb barátok, testvérek. Mint azok a genetikai csodák, akik ikrekként különböző bőrszínnel, de egy anyától és apától jönnek a világra.
– Most ne vágd földhöz a kulcstartós tálat, légyszi… ha kérhetem! – próbálta könnyeit egy viccel elütni a fiú.
– Holnap felhívlak. A macskát etesd meg reggel, és ne felejts el tiszta pólót venni! A kávéfőzőt vízkőteleníteni kell, majd egyik este munka után átjövök és megcsinálom – mondta Kitti, de tökéletesen racionálisnak szánt hangja sokkal halkabb volt a szokásosnál.
Átölelték egymást, és mindketten próbálták lenyelni a gombócot a torkukból. Kitti kifordult az ajtón és Dani nézte, ahogy karcsú alakja távolodik. Beleégett ez a kép, tudta, sosem felejti el. Még tornacipőben és farmerban is olyan tökéletes volt, hogy bármelyik férfi megőrült volna, hogy megkapja. De ő nem érzett semmit, csak olyan veszteséget és magányt, mint amikor az anyja gyerekként ott hagyta egyedül a nyári táborban. Csak állt és nézte a becsukott ajtót, ahogy a kulcscsomója a százféle kütyüvel csilingel a zárban, majd lassan elcsendesül, és várja a következő ajtónyitást.
– Ha ma este is lelépsz valami szerencsevadásszal és itt hagysz, esküszöm, nem jövök veled többet sehova! – mondta Kitti Mesinek, amikor beléptek a kedvenc romkocsmájukba. Végre lezárta a futó projektjét és ezt meg kellett ünnepelni.
– Esküszöm, hogy ma csajbuli van! Nem mozdulok mellőled, ígérem – kacsintott Mesi és máris a termet pásztázta, hogy felmérje a potenciális hímeket. Kicsit lejjebb húzta feszes fekete bőrdzsekijén a cipzárt, hogy tökéletes dekoltázsa a legjobb pozícióban legyen.
– Jó estét, hölgyeim! Mit hozhatok? – kérdezte mosolyogva a jóképű pincér.
– Vörösbort kérünk! – mondta azonnal Mesi. Kacéran nézett felfelé, és csavargatni kezdte egyik hosszú hajtincsét.
– Pohárral vagy üveggel? – kérdezte a srác, pontosításképp.
– Üveggel! – mondták egyszerre a lányok.
Kittiben most kezdett tudatosodni, hogy szingli lett, ezért lassan szoktatta hozzá magát, hogy emelje fel a fejét és nézzen körül ő is. Sosem lehet tudni. Danival minden nap beszéltek, és próbálták a kapcsolatuk értékes részét megtartani, de szép lassan elindultak a saját útjukon. A csajos este kellemes volt, a koncert fergeteges, és mikor hajnalban elindultak a kijárat felé, az elfogyasztott néhány üveg bor hatására felhőtlen jókedvük volt. Elindultak a körút irányába, hogy taxit fogjanak és akkor Kitti felfigyelt két előttük haladó pasira, akik fogták egymás kezét. Már éppen kuncogva Mesi felé akart fordulni, hogy felhívja a figyelmét a párra, amikor a jobb oldali ismerőssé vált. Trottyos gatya, aputest, kicsit mackós mozgás és egy Nike felső, épp olyan, amilyet ő is vett Daninak a harmincadik születésnapjára. Abban a pillanatban Mesi is észrevette. Egymásra néztek, és hirtelen mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt.
– Örökké szeretni foglak, Dani – mondta Kitti némán, és mosolygott a könnyein át.
(Fotó: the blowup, kép forrása: Unsplash)