Csattanó hang jelezte, hogy a rakodók végeztek, készen állnak az indulásra. A teherautó mellett álló nő türelmetlenül nézett körbe.
– Gréti! Gréti!
Nem érkezett válasz, ezért növelte a hangerőt.
– Gyere, Gréti, indulunk!
Az egyik földszinti lakás erkélyén Kati néni letette a locsolókannát, és igyekezett átkukucskálni a házat körülvevő bokrok ágai között. Látta, hogy a nő és férje indulatos karmozdulatokkal beszélnek, majd elindulnak ellentétes irányba, valószínűleg meg akarták kerülni a háztömböt.
– Hol lehet az én kis tündérkém? – csóválta fejét Kati néni.
– Itt vagyok – súgta egy gyerekhang a szomszéd erkélyről.
Az idős asszony meglepődve fordult arrafelé.
– Jaj, te lyány! Nem szabad oda bemásznod, az már nem a tiétek!
– De én itt akarok lakni! – zokogott Gréti.
– Mássz át ide gyorsan, keresnek a szüleid!
A kislány fürgén a szomszéd erkélyen termett, és mindketten leültek a termetes növények fedezékében elhelyezett kerti székekre.
– Apáék már év közben el akartak költözni – panaszkodott. – Alig tudtam kikönyörögni, hogy legalább a hatodikat befejezhessem.
– Hatodikat? Akkor a dédunokám is már ilyen nagy? – Egy pillanatra elhallgatott, majd vigasztaló hangon folytatta. – Biztos jó lesz a nagyvárosban is, találsz majd új barátokat – mondta gépiesen, de arcára szenvedő grimasz ült ki.
Gréti fejét rázta.
– Apa azt mondja, hogy ha majd egyetemre járok, nem kell kollégiumban laknom. De az még olyan soká lesz! Én kidobósozni akarok Era barátnőmmel, meg egyérintőzni Tibivel a harmadik emeletről, meg … ebbe az osztályba akarok járni.
– Tetszik egy fiú? – mosolygott Kati néni.
– Dehogyis! – csattant fel a kislány. – Csak Gyuri, aki mögöttem ül, olyan finoman tudja simogatni a hajam. Anyuék nem tudják így. De az bukott fiú, nem hozzám való! – tette hozzá öntudatos arccal.
– Igazad van, tündérkém. Kit érdekel, mi lesz öt év múlva, itt és most akarunk élni!
– Kati néni, meg tetszik engedni, hogy itt lakjak magával? – Hevesen az asszony nyakába ugrott, majd’ felborultak mindketten.
– De jó is lenne! – kiáltotta ábrándozó hangon a néni. – Hoznál nekem a kisboltból tejet meg zsemlét, ha fáj a lábam, kiváltanád a receptemet, ha szédülök.
– Igen, igen! És anyáék majd megbánják, hogy elmentek, és… – Ijedten elhallgatott és felállt, mert zajt hallott a lakásból.
– Mama, megjöttünk, elkészült? – kiáltotta egy határozott női hang.
Kislány és asszony összenéztek, majd Kati néni lehorgasztotta a fejét.
– El.
Az erkélyen koppant a nő cipősarka.
– Nem téged keresnek odakint a szüleid? – kérdezte.
Gréti ijedten kapaszkodott Kati nénibe.
– Itt akar lakni – mentegetőzött az asszony. – Ahogy én is.
Az ajtóban megjelenő férfi és a nő sóhajtva egymásra néztek.
– Kislány, tedd szépen, amit a szüleid mondanak – szólalt meg a férfi. – A néni is elköltözik.
– Tényleg?! – döbbent meg Gréti. Hátrálni kezdett az ajtó felé. – Hova?
– Öregek otthonába visznek – felelt Kati néni panaszosan.
A kislány kitámolygott, a férfi meg felkapta a bőröndöt.
– Várj, fiam, ezt a fényképet is vigyük! Ezek a kislányok többször küldtek nekem karácsonyi képeslapot, mint a saját unokáim.
– Meglátod, mama, jó lesz ott, kiszolgálnak, vigyáznak rád, találsz új barátokat!
– Aztán locsoljátok majd a virágaimat!
Az asszony búcsúpillantást vetett a foteljére, amiből a tévét szokta nézni, benézett a hűtőbe, nem hagyott-e benne tejet, mert az megbüdösödik. Benyitott a hálóba is. Szokatlan volt ágynemű nélkül az ágy, mintha kihaltak volna a házból.
– Na, menjünk! – sürgette a menye.
Kati néni szótlanul, magába roskadva ült az autóban. Egyszer csak megpillantotta Grétiék teherautóját pár kocsival előttük. Épp az elsőbbségtáblánál kanyarodtak jobbra.
– Ott van az én tündérkém! Mi is arra megyünk?
– Nem, mama, mi az ellenkező irányba.
(Fotó: inanc avadit, kép forrása: Unsplash)