Jobb könyökével a padot támasztja, bal kezében görcsösen fogja a ceruzát. Mindig így fogja, mert azt csakis görcsösen, fogat csikorgatva lehet. Nincs más módja, vagy talán van, de ő arról nem tud. Épp egy sor k betűt ír, vagyis írna, ha nem radírozná ki újra és újra. Hiába szól rá a tanító, ne radírozzon annyit, mert megint kilyukad a papír, és persze, hogy kilyukad, mert nem tud nem kilyukadni, ha Boti egyfolytában radíroz. Tökéletes k betűt kell írnom, gondolja, pont olyat, mint Panni szokott. Akkor majd engem is agyonpuszilgatnak, miközben nagymama kimeri a húslevest. Bárcsak lány lennék! Akkor ügyesebben fognám a ceruzát, és nem kellene ceruzafogó, de fiú vagyok, ezért sosem fogok tökéletes k betűt írni, mert apa szerint a fiúk lusták, balfékek. Boti a füzete fölött görnyed, és az arca vörös, akár egy stoptábla.
Az apja rühelli a stoptáblát, mert meg kell állnia, ha egy rohadt stoptábla kerül elé, és ő utál megállni, mert van elég dolga, és azt is utálja, ha Boti miatt behívják az iskolába. Normális, normális, mi az, hogy normális, forgatja ilyenkor a szemét. Aztán meg túl sok papírzsebkendő is fogy, folytatja a tanító. A legjobb lenne, ha Botit… Erre az apa röhögni kezd. Csak nem gondolja, hogy a gyerek hülye?! Rajtam kívül senki sem mondhatja a gyerekemre, hogy hülye! A tanító csak tanítsa írni, olvasni, a többit meg hagyja a szülőre! Azok majd tudják! Vagy nem tudják, vág közbe a tanító, és ki-be kapcsolgatja a golyóstollát, amitől az apa ideges lesz, meg attól is, hogy ellentmondanak neki, majd döngő léptekkel elhagyja a tantermet.
Boti másnap is görcsösen fogja a ceruzát. Utálok bemenni az iskolába a hülyeségeid miatt, mert olyankor te is egy rühes stoptábla vagy! Fogadd el! Fiú vagy, fiúnak születtél, sosem fogsz normális k betűt írni, még ha belegebedsz, akkor sem, ismétli magában Boti, és görcsösen fogja a ceruzát, talán most még görcsösebben, mint egy perccel ezelőtt. Kimehetek pisilni, kérdezi, mire a tanító bólint, és Boti már szalad is ki a teremből. A tanóra további részét a vécében tölti, pedig általában gyűlöl bemenni a tömény húgyszagba, de most nem zavarja, sőt, jó neki a ragacsos wc-deszkán ülni.
Otthon is a mosdóba szokott bezárkózik, ha úgy érzi, nedves lesz a szeme. Az apja azt mondja, jobb is, ha nem őelőtte sír, és tovább példálózik Pannival. Boti ilyenkor úgy érzi magát, mint egy gyönge virág, amire bakanccsal rátapostak.
Az anyja esténként megsimogatja Boti fejét, és a fülébe súgja, hogy ne vedd magadra, kisfiam, apád csak nagyon fáradt, majd szemét törölgetve kimegy a szobából. Panni az egészből annyit ért, hogy ha az apja az ő nevét emlegeti, Boti napokig nem játszik vele.
Az iskolában Boti énekel a legszebben. A tanító bíztatja, el is küldené versenyre, de a kisfiú hangulata kiszámíthatatlan. Az apja nem tudja, hogy a gyerek énekből is jó, mert Boti az ötösöket nem kéri, nehogy azért is kitörjön a botrány, mint a rajzból kapott ötösöknél. Ha már fiúnak születtél, rúgjad a bőrt, szokta mondani az apja, és Boti rúgná, ha nem maradna le mindig a passzról. Próbál ő időben odaérni, de a pályamenti fák jobban érdeklik, ahogy kusza ágaikkal egymásba kapaszkodnak, és megtépázott leveleiket a szél ide-oda rángatja. Boti az iskolában minden nap egy vastag törzsű fát rajzol, mert attól úgy érzi, ő is egy erős fa, nem pedig egy gyönge virág vagy egy rühes stoptábla. De van, hogy a fára madarat is rajzol, ami épp egy másik madárra gondol, ahogy azt a vadász puskával lelövi.
(Fotó: Will Porada, kép forrása: Unsplash)