A sárga kapucnis felső bal ujját szétvágtam ollóval, óvatosan a varrás mentén, hátha még egyszer összevarrom, vagy varratom. Bár lehet, hogy jobb, ha én varrom meg sárga cérnával, apró öltésekkel, és közben biztos könnyezni is fogok néha. Talán ép lesz megint, nem tudom. Én vettem ezt a felsőt kékszemű nagyfiamnak, szereti a napot, a sárgát. Nagy méretet vettem, hogy jó legyen rá, fel is próbáltam, mint a kabátját, nem jött már el velem vásárolni.
Álltam a nappaliban, a felső véres volt, alvadt vér volt rajta, már bebarnulva, megkeményedett tőle az anyag. Óvatosan vágtam, mert már vége volt a kábulatnak, érezte a fájdalmat. Volt kötés a seben, nem volt már nyitva. Beáztattam a kapucnis felsőt és hullottak a könnyeim, ahogy saját fiam élettelen szövetdarabjait és vérét mostam a hideg vízben, hogy ép legyen, ami eltörött, pedig ilyen nincsen, a sebhely megmarad. Nagy volt a seb, téglalap alakú, kivágta magából a fehér ínig a húst, körömvágó ollóval, késsel. Hajnal 5-kor kopogott a szobám ajtaján, vasárnap, anyák napján.
– Nézd anya, mit csináltam magammal!
Mutatta a sebet, láttam a fehér ínt, a vért és öltöztem némán, hangtalanul. Beültünk az autóba, irány az orvosi rendelő, be kell kötözni. Még kábult volt, még hatott a drog, egyszerre fű és amfetamin.
– Megtámadtak a démonok, ők mondták, hogy ezt tegyem. Támadt drón az ablakból, ő is itt volt – kásásan beszélt még.
Nem volt szavam, könnyem sem, csak vezettem, nagy sebességgel át az alvó városokon. Megdobta a vonatsín az autót. Akkor felsikoltott, fájt neki a rázkódás, én meg csak hajtottam, gyorsan, gyorsan, lássa orvos. Az egyik kórházban ellátták, és vittek is tovább minket mentővel, mert ott nem volt traumatológia. Kértem, hogy nézze meg pszichiáter, de először a sebet kellett kezelni.
– Lehet, hogy műteni kell, mert hiányzik a bőr – hangzott a kórházban az ítélet.
– Adok bőrt, adok a magaméból, vágjanak ki belőlem – mondtam az orvosnak.
– Normális maga? Nem kell a bőre, és itt nincs pszichiátria. Az egész ország pszichiátriai rendelő, én is pszichiátriai eset vagyok, utálok már emberekkel foglalkozni.
Értem én a kiégés szindrómát, de valaki lássa el a fiamat, aki a halált választotta, nem az életet, és most mégis élni szeretne. A vágása nem ért artériát, ideget, begyógyulhat a seb, és megint választhatja ezt az utat. A halálra szültem, pedig életet akartam adni, és ő a halált választotta végül, ez járt a fejemben. Ez az ő döntése, tiszteletben tartom, nem tudom visszaperelni a haláltól azt, aki nem szeretne élni. Hol és mikor nem voltam ott, és mégis miért választja valaki ezt az utat, mikor annyi más lehetőség van?
Mostam a vért, mostam a szöveteket, dermedt voltam, kába. A halál az végleges, pedig őt életre szültem. Volt halott gyerekem, az első fiam holtan született, a második él, a harmadik is, s a legnagyobb lányom már kisunokámnak tovább is adja az életet. Legyen neki szerencséje és ne kelljen soha halott szövetet, vért mosni saját gyermeke után, aki önkezével csonkítja magát.
Utána elvittem a fiamat kötözésre, pszichiátriai rendelésre nem sikerült, mert nem országos, ahova beutalót kapott. A másik helyen nincs addiktológia, meg amúgy is, végül nem feküdt be, úgyhogy csak vártam békés türelemmel, szorongva, félve, mikor támad újból az iszonyat. Mire érek haza, és mégis hogyan?
Csendben voltam. Hallgattam a csendet, halott lesz nálunk, halott! A drog nagy úr, uralja az agyat, a gondolatokat és az érzelmeket. A fiam halott lesz nemsokára, temetésre hív az ének, elbúcsúztam tőle magamban, felidézve a szép perceket.
– Tegyél ki, tegyél ki! – hadonászott sérült karjával. – Én nem élnék együtt ilyen emberrel, aki ilyet tesz.
– Nem tehetlek ki, beteg a karod. Dolgozni se tudsz most, hova mennél, mit csinálnál sérülten, pénz nélkül?
– Megint gyerek vagyok, eltartasz. Miért csinálod ezt?
– Anyád vagyok, feltétel nélkül szeretlek, nem tehetek máshogy. Egyre kérlek: itt, ebben a házban nem drogozhatsz többet! Itt nem, nem élek együtt függővel! 17 évet éltem együtt alkoholistával, elég volt anyámmal. Gyerek voltam, nem tudtam még, hogy egy függő csak magától dönthet úgy, hogy nem használ szert. Gyere, gyakoroljunk meditációt!
– Boszorkányság, nem segít semmit…
A seb összeforrt, megmaradt a helye, végül a tanévet is befejezte, kőművesnek tanul. Dolgozik újból és most végre üzenetem érkezett tőle:
„Eldöntöttem, hogy többet nem fogok drogozni soha„
Életem egyik legnagyobb ajándékát kaptam: az életet választja, miután megjárta a saját poklát és csatázott a démonaival. Az ő döntése, tiszteletben tartom, s megvarrom szép, apró öltésekkel a szétvágott, sárga kapucnis felsőt.