– Szerinted létezünk? – kérdezte Peti, miután lehajtott egy kortyot a whiskyből. Vizezett, állapította meg magában.
– Mi van? – Dietz értetlenül nézett Petire. Már elmúlt éjfél, tompa volt már ő is.
– Mármint, hogy van olyan, ami köztünk van? – merengett Peti. Egy romkocsma kerthelyiségében üldögéltek Krakkóban. Majdnem mindenki cigizett. Ő egy vékony szivart szívott. Megpróbálkozott egy karikát fújni a füstből, de most sem sikerült.
– Miért, mi van köztünk? – kérdezte szemöldökét felhúzva Dietz.
– Szerinted?
– Hát, nem is tudom. Az biztos, hogy nincs még egy olyan pasi az életemben, mint te – hunyorított rá zöld szemével. Apró termetével és vörös hajzuhatagával olybá tűnt, mintha egy mesekönyvből lépett volna elő.
– Emlékszem, milyen hülye gyerek voltál elsőben a gimiben – folytatta. – Soha nem tudtalak komolyan venni. De aztán valahogy mégis itt vagyunk. Te lettél, azt hiszem, a legjobb barátom. Jaj, Istenem, úgy tűnik szentimentálisra ittam magam!
– Az nem baj, kérsz még egy pohárral? – kérdezte Peti
– Aha.
Miután Peti felállt, pár röpke perc múlva meg is jelent az asztalnál egy pohár vörösborral és egy whiskyvel. Nem volt magasabb, mint tizenöt évesen és már akkor is hátul volt a tornasorban. A haja helyenként már őszült – állapította meg magában Dietz. Túl egy váláson, egy nagylánnyal. Most egy fiatalabb csajjal élt, és ez most komolynak tűnt. De a szeme ugyanolyan huncutul villant, mint a gimiben. Dietz talán azt szerette benne, hogy soha egy percre sem vesztette el a humorérzékét.
– A legtöbb táncos pár előbb-utóbb összejött – mondta Peti, miközben letette a poharakat az asztalra. – Mi meg nem.
– És ezt bánod, vagy most miért mondod? – kérdezte Dietz.
– Nem. Azt hiszem, nem – mosolyodott el. – Azt hiszem, nekem túl fontos voltál ahhoz, hogy ezt elcsesszük. Na látod, én meg őszintére iszom magam.
– Ja, de azért nekem segített, hogy táncoltunk. Emlékszem, az elején sok fiúval táncoltam, és meg kellett tanulnom, hogy hiába nagyon intim, de ez akkor is csak tánc, és három perc múlva vége van. Mint a színészeknél. Te meg kurva ügyes voltál! A Szöllősi is nagyon jól táncolt, csak ő túl magas volt hozzám.
– A Fecó? Vajon mi lehet vele? – révedt a krakkói éjszakába Peti.
– Közgázt végzett, nem? Lett valami vállalkozása is, ami nagyon sikeres volt, aztán azt is eladta. Szerintem kőgazdag. De már vagy tíz éve nem találkoztunk.
– Legalább van az életemnek egy területe, ahol előny, hogy alacsony vagyok – mosolyodott el Peti. – Neked is mindig magasabb pasijaid voltak.
– Igen, tényleg. De egyikük sem táncolt. Az valahogy hozzád kötődik az életemben.
– Tibor mit szólt hozzá, amikor pár hónapra kimentünk Buenos Airesbe? – kérdezte Peti. – Akkor már túl voltam a váláson.
– Szerintem neki rendben volt. Inkább a gyerekek voltak a fókuszban. Azzal volt nehéz megbirkóznia, hogy egyedül maradt velük. Azóta is folyamatosan benyújtja a számlát. De tök hálás vagyok neki ezért. Tudta, hogy ez nekem milyen sokat jelent. Meg amikor megismerkedtünk, te már megvoltál. Szerintem ez olyan, mint a kettő az egyben a hülye reklámokban. Meg szerintem bír is téged. Legalábbis azt hiszem. Soha sem mondta, hogy féltékeny lenne rád. Tudod, olyan nagyon liberális családból származik.
– Ja, Kingának is bejössz. Csak egy kicsit a mumusa vagy, mert mindig azt mondja, hogy soha nem fog olyan jól táncolni, mint te. Ebben speciel szerintem igaza van – húzta össze huncutul a szemét Peti.
– Figyelj, lehet, hogy most a vörösbor beszél belőlem, de ha már itt tartunk, soha nem értettem, hogy téged miért nem érdekel a pénz. Lehetnél egy kicseszett sikeres építész is. Rohadt tehetséges vagy. Nem tudom, pontosan miért váltatok el, de ha jól emlékszem, ez akkoriban volt, amikor otthagytad azt a menő irodát, mert éppen rád jött az önmegvalósíthatnék, és elkezdtél nagybőgőzni, meg néptáncolni. Ez még azelőtt volt, hogy kimentünk Argentínába. Én azt hiszem, mindig is irigyeltem, hogy mennyire szabad vagy. Baromira bejött nekem. De ha én lettem volna a feleséged, lehet, hogy én is elválok. Tudod – folytatta felhevülten Dietz –, te olyan vagy, mint egy örök gyerek. De tényleg! Ugye nem bántalak meg? – Nem hoznál még egy pohárral?
– Ha nem akarom, engem nem lehet megbántani – mosolyodott el Peti, azzal felállt és némileg imbolyogva elindult a pult felé.
A harmadik whisky meg a szivar kicsit megütötte. De jól volt ez így. Kellemes őszi este volt, vénasszonyok nyara. Ma nyerték meg a krakkói nemzetközi argentin tangó versenyt a senior kategóriában. Volt ok az ünneplésre. Peti élvezte az életét. Világéletében azt csinálta, amihez kedve volt. Semmiért nem cserélt volna Tiborral. Tudta, hogy a Dietzéknél Ordnung muss sein. Fegyelem, szorgalom, munka. A Dietz. Már a gimiben is fogalom volt. Vékony, alacsony csaj, és elképesztő nagy száj. Állandóan pörgött és mindenkit a helyére tett. De nagyon jól táncolt. Ebben is a tökéletességre törekedett.
– Egy pohárral a vörösből – könyökölt a pultra.
– Whiskyt? – kérdezte a csapos.
– Nem, köszi. Igen, csak egy pohár.
Nem is tudta, hogy miért kérdezte meg. Hiszen nyilvánvaló volt. Tudta, olvasta, hogy a szex, meg a kötődési hormonok. De nekik erre nem volt szükségük. Megéltek együtt mindent, csak függőlegesen.
Amikor visszatért, Dietz az asztalra borulva aludt. Elmosolyodott. Megint cipelhetem vissza a szállásra, pont, mint Buenos Airesben. Felkapta és a vállára dobta, mint egy krumpliszsákot, és dülöngélő léptekkel elindult az éjszakában.
(Fotó: Natalie Runnerstrom, kép forrása: Unsplash)