A nyaram utolsó pihenőnapjait töltöm éppen a horvátországi Korcula szigetén, férjemmel, Dodóval, aki a helyi búvárbázis vezetője és oktatója. Ilyenkor, augusztusban jellemzően teljes intenzitással pörög a búvárbázis élete, így gyakran napközben csak integetek neki, amikor elmegy, vagy épp visszajön a búvárhajóval. Szóval ő dolgozik, én pedig pihenek. Akik ismernek, jól tudják, hogy nálam ez a szó időnként teljesen speciális, egyéni tartalmat nyer. Most például magammal hoztam a masszázságyamat. Hiszen a gyógymasszőr tanfolyamon befordultunk a célegyenesbe, készülünk az október végi vizsgákra. Gondoltam hát, nem árt egy kis gyakorlás, csak találok itt a búvárok és barátok (vagy a búvárbarátok) között egy-két önfeláldozó személyt, akik a személyes fejlődésem támogatása jegyében hajlandók a kezem alá feküdni. Persze, mint mindennek, ennek is szeretem megadni a módját. Így az apartmanunkból kiköltöztettem Dodó biciklijét és bicikliszerelő állványát, és felállítottam a masszázságyat. Hoztam magammal fehérgalléros pólót és fehér nadrágot is, és külön háttérzene-repertoárt állítottam össze, a Morcheeba zenekar Dive deep albumának számait középpontba helyezve. Már csak a megfelelő dekoráció hiányzott, amikor megakadt a szemem Dodó nagy, plüss házi cápáján, melyet egy korábbi szülinapjára kapott itt, Korculán, a búvárbarátaitól. Remekül mutatott a masszázságyon, igazán stílusos lett így az ideiglenes búvármasszázsszalonom. Ebbéli örömömet azonnal megosztottam a masszázsakadémiás csoporttársaimmal is, posztolva a fotót a csoportos Messenger levelezésünkben. Társaim kíváncsisággal teli érdeklődéssel gratuláltak új, speciális ügyfélkörömhöz, és azonnal be is indult a szakmai vita, melyben olyan kérdések hangzottak el például, hogy porcos halaknál (mint amilyen a cápa is) lehetséges-e csonthártyamasszázst végezni. Hiába, no, az igazi szakmai fejlődést egy remek csapat nagyban tudja támogatni. Végül is igaz, hogy ha itt a tengerparton masszírozok, érdemes megkeresni a helyi viszonyokból adódó piaci réseket, nem? Persze néhány kihívást azért át kell gondolni, mielőtt belevágok…
Legelőször is, valahogy le kell küzdenünk a légzési szokásokból adódó különbségeket. Ebben tudok rugalmas lenni, hiszen búvárként akár mehetek házhoz is, vagy nyithatok egy víz alatti szalont a sarki szikla árnyékában (kellő távolságban a strandolóktól, mert azért az érkező páciens, ha történetesen épp egy cápa, ne riogassa a gyanútlan fürdőzőket). Ha házhoz megyek, akkor a lakóhely mélysége meghatározza a masszázs hosszát: mélyebb lakóhelyeken csak rövidebb idejű masszázsokat tudok vállalni, hiszen a mélységgel nő a nyomás, és így kevesebb ideig tart ki a palackban magammal vitt levegő. Persze, ha jól logisztikázom, akkor rövidebb masszázsokat a hazaúton kötelezően teljesítendő biztonsági megállókra is tervezhetek. A lényeg, hogy én is rendben hazaérjek. Részletesen ki kell dolgozni, ahogy a kockázatokkal növelt tevékenységhez kapcsolódó díjtételeket is.
Apropó, kockázatok. Nos, a potenciális ügyfélkör áttekintése elengedhetetlen a szolgáltatási feltételek meghatározásához, hiszen némely ügyfél komoly veszélyeket jelenthet. Ott vannak például a mérgező tüskékkel rendelkező sziklahalak, pókhalak vagy a veszélyes medúzák. Náluk csak részmasszázst vállalhatok, hiszen a saját egészségemre is figyelnem kell. Szóval náluk nincs hát- vagy csápmasszázs. A medúzáknál ugyanakkor a technikára is figyelmet kell fordítani: esetükben nincs egykezes és kétkezes kiemelt gyúrás, hisz ezek a fogások rájuk nézve végzetesek lehetnek.
A veszélyességi kockázatok miatt nem vállalom murénák, cápák arcmasszázsát sem. Az elektromos vagy zsibbasztó rájákkal egyelőre nem tudom, mit kezdjek. Valamiféle szigeteléssel esetleg vállalhatom őket… Tudom, a masszázsnál fontos a közvetlen érintés, de nem szeretnék a jelenlegi lelkesedésemnél jobban felvillanyozódni. Szóval lehet, hogy ezt a kérdést majd közzéteszem valamelyik facebookos masszőrcsoportban, hátha kapok jó ötleteket!
Akiket viszont kategorikusan nem tudok vállalni, azok a tengeri sünök. Sajnálom, még részmasszázsról sem lehet szó. Hiába adják ők itt helyben a legnagyobb vízalatti ügyfélkört, profit ide vagy oda, nem fog menni. Esetleg egy üzletfejlesztés után szóba jöhet a tangentor (víz alatti vízsugármasszázs), ha nagyon reklamálnak majd a diszkriminatív eljárás miatt.
Rákoknál az ízületek kimozgatását vállalom (homároknál csak bekötött olló esetén), de nem lesz olcsó. Mert hát időigényes. Még úgy is, hogy az enyhe trakcióban végzett circumductio az esetükben szerintem az ízületeik többségénél nem jöhet szóba.
Na és akkor ott a polip. Ezen sokat gondolkoztam, és végül úgy döntöttem, hogy polipoknál csak fejmasszázst vállalok. Akármilyen kedvesen, őszintén vágyakozva, csábítóan is néznek a gyönyörű, emberéhez hasonló összetett szemükkel, nemet kell mondanom a karmasszázsra. Tudom, tudom mekkora lehetőség rejlik a nyolc karban, de a masszázsetikát is szem előtt kell tartanom. Ez nekem fontosabb, mint a profit. Ezért nem vállalhatok fel olyan helyzetet, mely a túlzott ragaszkodás és el nem engedés kockázatát hordozza magában. És higgyétek el, az a sok-sok tapadókorong nem kis rizikót jelent e téren. Szóval nem, az én masszázspraxisomba ez nem fér bele, csábító tekintet ide vagy oda, erős leszek és határozott! Akkor inkább jöjjenek a tengeri csillagok az öt karjukkal!
(Fotó: Elaine Bernadine Castro, kép forrása: Pexels)