novella

Benkő Imola Orsolya: Színeváltozás

Hirtelen mindannyian az alvilág legsötétebb bugyrában találták magukat. Isten elsápadt, a földi félőlények eltakarták szemüket, remegtek, mint a miskolci kocsonya.

Isten az igazgatói irodában körömcsipesszel vágta a körmét. A csattogás kihallatszott a titkárságra, a robottitkárnő szenzorai minden csattanó hangra ultraibolya színben villogtak. Isten nyugodtnak tűnt. Világoskék, jól szabott slim-fit öltönye világított az aranysárga falak között. Szakállát a reggeli kávé fogyasztása közben fiatalosra fazonírozták a barber shopban. Két csettintés közben meg-megsimogatta a puha, ősz szálakat. Készült a mai mérkőzésre. Szája szélén mosoly jelent meg, amikor kivágódott az ajtó és megjelent Éva, mögötte egy másik Éva, végül a sort egy Ádám zárta.

– Igazgató úr, a tantárgyfelosztás ügyében zavarnánk – alázatoskodott az idősebb Éva.

Isten úgy mérte őket végig, mintha nem tudná, mi az ábra. Arra volt kíváncsi, mikor surran be Lucifer, és kinek a háta mögé áll. Azaz Luci, mert amióta filmsztár lett, folyton az idegesítő klimpírozását kellett hallgatnia, és nem győzte levakarni róla a középiskolás Évukákat, akik folyton a nyomában lihegtek. Már amikor Luci látható volt egyáltalán az emberek számára. Bezzeg őt folyton el lehetett érni, minden pitiáner ügyben!

Isten komótosan befejezte a körömvágást, kihúzta nehéz íróasztalának jobb oldali fiókját, és laza mozdulattal behajította a körömcsipeszt, ami csodák csodájára mennydörgés hangot adott. A szerencsétlen kis földi halandók összerezzentek.

Isten lenézett rájuk, hatalmasra nőtt asztala mögül, majd tündökölni és lebegni kezdett felette. Ujjával jelezte, hogy ideje térdre ereszkedni.

– Közlöm, hogy korábbi döntésem végleges. Könyörögjetek lelki békétekért!

Közben Luci besurrant és a fiatalabb Éva mögött állt meg. Egyedül Isten látta, hogy iszonyúan másnapos. Sajnos már többször kiderült, hogy az ördög akár hullarészegen is képes volt fölé kerekedni. Éva mögött Luci felöltötte Hélél ben Sáhár hajdani kerub alakját, csillogó ékszerekkel borította testét, mintha még mindig Isten népének őrzője volna.

– Most is az vagyok – vigyorgott Istenre aranyozott fogaival Hélél ben Sáhár. Úgy nézett ki, hogy még Snoop Dogg is megirigyelte volna.

– Ugyan, ne álltasd magad! – vágott vissza Isten féltékenyen.

Tekintetét alattvalóira vetette.

– Igazgató úr, én négy osztályt párhuzamosan leérettségiztettem. Csak egy-két óra kedvezményt szeretnék, a sok túlóráért cserébe.

– Éva, meg se hallom, mit selypegsz, túl jól dolgoztál, még több órát kapsz. Ezt meg itt – mutatott Isten Ádámra –, ezt a nagyra nőtt mamlaszt, ezt a végzettség nélküli tanárt, aki most látott életében először gyereket, szóval ezt a férfiállatot bepanaszolta a 9. A osztályfőnöke.

– Akarod mondani, isteni fuvoládon játszott kicsit panaszos szájával – vágott közbe kajánul Luci, és észrevétlenül beleszippantott a fiatal Éva hajába.

– Szóval, Ádámtól elveszem óráinak nagy részét, így támogatom a semmirekellőt, és Te, Éva, még az ő óráit is megkapod, meglásd. Mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van – gyújtott rá pöffeszkedve Isten. Vagy talán nem emlékszel arra a fiatal Évára, akiért rajongtak a büdös kölkök? Ki kellett rúgnom. Egyedül értem rajonghatnak, értitek, ugye?

Az idősebb Éva és a földbe tiport Ádám engedelmesen leszegte fejét. Megadóan imádkoztak, halkan, mormogva dicsérték az Urat. Nem így a fiatalabb Éva, aki dühösen felpattant.

Lucifer szeme felcsillant Éva lázadó magatartásán, az égig növesztette magát, és egy göndör felhő mögül szólt le az asztal fölött lebegő Istennek.

– Lejárt az időd, vén pojáca!

Fiatalabb Éva továbbra sem látta az ördögöt, indulatosan ki akart rontani az irodából, ám Lucifer bőrcipőjének sarkával megállította, és visszapenderítette Isten elé.

– Uram, én nem vagyok jó bárány. Hiába próbálod, engem ugyan nem terelsz be a mennyei akolba!

– Pokolfajzat! – csattant fel Isten, és villámokkal szórta meg az iskolát. Sebesült gyerekekkel teltek meg a folyosók. – Azt bünteti, kit szeret – tette hozzá engesztelő hangon, néhány perccel később.

Lucifer közben újra átváltozott. Óriási teste a Pokol legmélyén, a föld középpontjában, a Kocitus tavának jegébe fagyva feküdt. Hirtelen mindannyian az alvilág legsötétebb bugyrában találták magukat. Isten elsápadt, a földi félőlények eltakarták szemüket, remegtek, mint a miskolci kocsonya.

– Azt bünteted, kit szeretsz? – hörögte a Sátán death metál hangon. – Királyok királya, Főigazgatók igazgatója.

– Még hogy én? – csattant fel újra Isten. – Ki akar örökké fölém kerekedni, átkozott Mefisztó? Te vagy az én kénköves büntetésem!

– Nekem meg a rohadt iskolád a büntetés! – jajdult fel a fiatalabb Éva. – Tengernyi portfólió, hazug adminisztráció, büntetőintézet, öngyilkos gyerekek, kolduló tanárok.

Erre Lucifer hirtelen felindulásból Isten formát öltött, nem is értette, ez miért nem jutott sokkal hamarabb eszébe. Isten pedig egy ideig test nélkül lebegve próbálta kitalálni, ki legyen. Az égő csipkebokor unalmas, Jézus a vízen elcsépelt, Buddha kommersz, Mária Magdaléna a női test miatt izgalmas, s amíg tanácstalankodott, az új Isten szabadságot bocsátott az iskolákra, majd csapot-papot hátrahagyva Elvisként portyázta végig Amerikát. Később a híradóból értesült, hogy Magyarországon összeomlott az iskolarendszer. Ugyanis az egyik celeb tanár, azaz fiatalabb Éva, istenségének első számú tanúja, hűséges fegyverhordozója, totális demokráciát hirdetett. Senki nem tudta, mi az, tapogatták, mint egy ismeretlen tárgyat, próbálták felosztani, irányzatokra bontani, közösségekre formálni, megvenni, eladni, újranevezni, felfegyverezni. Idősebb Éva örömmel mondott fel, és elkezdett bio zöldségeket termeszteni egy ökofaluban. A nagyra nőtt, mamlasz Ádámot úgy megviselték az események, hogy vízre szállt saját kezűleg barkácsolt csónakján, és soha többet nem látták hajdani kollégái.

Évek múlva előkerült a bukott isten – a hajdani Öregisten –, akire már senki sem emlékezett. Végre megtalálta magának a megfelelő testet, azaz kütyükbe, mobilokba és a levegőből lehívható mesterséges intelligencia képébe bújt, és megregulázta az Ádámokat és Évákat. Így lett végül mindenki ugyanolyan, fegyelmezett, testetlen lebegő lény.

Egyedül Elvis bolyongott boldogan az embermentes üres bolygón, egész nap énekelt meg zongorázott, hordozható elektromos hangszerén. A dús erdők, a derűsen zuhogó vízesések és a vadállatok között nem gondolt többet a teremtésre. 

(Fotó: Andrea Piacquadio, kép forrása: Pexels)

Leave a Reply

%d bloggers like this: