– A tiéd. Biztosan a tiéd.
Pim sírása még azelőtt felcsendül, hogy a döbbent feszültség leülepedhetne Meerle és Jan-Peter közé. Mindketten a kisfiú felé fordulnak, aki a sátor bejáratánál, a hasára fordulva gőgicsél, miközben mindkét kezében egy-egy játékkockát szorít.
Jan-Peter megköszörüli a torkát. – Csinálom én – motyogja, majd felemeli Pimet a sátor szőnyegéről. A kisfiú először boldog felismeréssel vigyorog apjára, aztán ahogy megindulnak az ágyként használt matrachalom felé, ismét nyugtalan sírdogálásba vált. Meerle felkapja a koszos edényeket, és a mosogató lábassal a hóna alatt elindul a közös fürdőépület felé. Nem köszön el Jan-Peter-től.
A kemping napközbeni zsivaja után üdítő az este nyugalma. A szomszéd sátor előtt ülő pár ismerősen integet felé, arcukon a fektetési hercehurca utáni megkönnyebbültség látszik. Meerle biccent és továbbsétál. Bár egyidősek a gyerekek, az előző évből tanulva Meerle idén nem barátkozik senkivel. A következő lámpabúra által megvilágított házikóhoz érve borospohár csilingelése hallatszik. Egy fiatal pár iszogat a teraszon, előttük egy kontaktgrillen húspogácsa serceg. Meerle egy szempillantást vet rájuk, aztán elfordul.
Meerle a mosdó falánál kialakított mosogatótálcákhoz lép. Percek alatt végez a tányérokkal, aztán egy ideig a mosdótál szélét fogva a koszos, fehér csempét bámulja. A fröcskölő víz lassan sötétkékre festi pólóját. Becsukja a szemét, és Jan-Peter döbbent arckifejezése nyilall belé fájdalmasan. Elzárja a vizet, és a habot a tálcába simítja. A fehér zománcot most közel sem érzi olyan hidegnek, mint azon a bizonyos éjszakán.
Akkor felszisszent a csempe hideg érintésétől, ahogy a férfi felemelte a pultra és felrántotta nyári ruháját. Még mindig emlékszik a napolajjal kevert füstös izzadtság illatára. Most is érzi az ujjaiban a feszült remegést, ahogy lerántotta a férfi pólóját és körmeit belevájta a férfi hátába. Fel tudja idézni a férfi ujjainak sós ízét, ahogy a szájára tapasztotta őket, nehogy valaki meghallja feltörő sikítását. Mint a tinik, úgy vigyorogtak egymásra utána, miközben suttogva ismételgették, hogy soha többet. A sátorhoz visszaérve a férfi még lopott egy csókot. A limoncellótól és az izgalomtól aztán Meerle egész éjjel nem tudott aludni.
Ekkor eszébe jut a kisfia, úgyhogy megfordul, felkapja a tányérokkal teli mosogató lábost és elindul a sátor felé. Túl akar lenni a veszekedésen, hadd szóljon, aztán találják ki, mi legyen. Végül is, ő is elvált szülők gyerekeként nőtt fel. Ha minden kötél szakad, ha Jan-Peter azt akarja, ám legyen. Bármi jobb, mint hazugságban élni.
Férjét a sátor előtt, a nyugágyon ülve találja. A férfi üveges tekintettel néz maga elé. Egy megbontott sör van a kezében, de nem iszik belőle. Talán mára kopott el a kezdetben még izgalmas nyáresti piálgatás bája. Vagy talán ő is érzi, ehhez a beszélgetéshez kevés lesz a sör.
– Hányszor csináltátok? – kérdezi, ahogy Meerle a sátorhoz ér. Ahogy felnéz a feleségére, szemét feketére festi a szomorúság.
Meerle a földet nézi. – Csak akkor, az utolsó este. De emlékszel, mind nagyon sok limoncellót ittunk, részegek voltunk…
Jan-Peter kínosan felnevet. – Annyira ezek szerint mégsem, ha… Ha egyáltalán felmerül, hogy…
– Nem az övé, mondtam – válaszolja Meerle alig hallhatóan.
– Honnan tudod?
– Hidd el, tudom. Elég Pimre ránézni, ahogy nevet, a szeme… Nem lehet más az apukája. – A férje mellé guggol, megfogja a térdét. Jan-Peter szemében tovább mélyül a fájdalom, és Meerle arra vágyik, bár ne mondott volna semmit.
Jan-Peter megfordítja a sörösüveget, annak tartalmát szétlocsolja a nyugágy körül. A bugyborékoló ital sűrű, fehér habbal ér földet, Meerle lábára is spriccelődik belőle.
– Milyen rendszeresen beszéltek? – Jan-Peter hangja megremeg.
– Soha. Egy hete írt, kérdezte, mikor jövünk a kempingbe. Egyébként sosem.
Közéjük ül a csend. Meerle közelebb lép a sátorhoz.
– Pim? – kérdezi halkan.
– Alszik. Szerintem teljesen kiütötte a medencézés.
– Olyan, mint az apja, nem bírja a meleget – csúszik ki Meerle száján.
A sátor belsejéből ekkor, mint egy lassan beinduló motor, felzendül Pim sírása. Jan-Peter felkel a nyugágyból, és a levelek közé dobja az üres sörösüveget. – A tiéd – biccent a sátor felé, majd Meerle mellett elsétálva eltűnik az este félhomályában.