Az első utad Budapestre vezetett, ahol megálltál még időt tölteni a pesti barátokkal. A korai vonattal indultál tovább, minden ékszeredet gondosan elzártad a hátizsákod belső rekeszébe. A nyári meleg olvasztotta műbőr ülés még a hűvös augusztus végi éjszaka után is ontotta a műanyag szagot. Nem mertél elaludni, mert féltél, hogy a legalább egy hónapra csomagolt túlélési felszerelésedet birtokló túrazsákodat úgy húzzák ki a fejed alól, hogy meg sem ébredsz. Nem akartál előítéletekkel utazni, de mégiscsak az ismeretlen, sötét Borsod nagyvárosa várt.
Az érkezés sem volt egyszerű, elnyelt a Tiszai pályaudvar mocska, még ha szemetet nem is láttál a földön. Szokatlan volt, hogy nem érezted a Balaton illatát az állomáson. A nagyvárosi zsivajt kedvelő lelked bátran vitt előre, magabiztosságod még a hiábavaló segítségkérés sem törte meg. Valahogy senki nem tudta, hol van az egyetemi kollégium, rajtad kívül mindenki sötét ruhában járt, és csak később gondoltál rá, hogy a leszálláskor felkent rikító vörös rúzs talán mégsem illik egy kedd reggelhez. Fejben számadást végeztél, hogy belefér-e a taxi, legrosszabb esetben is két ebédedbe kerül. Szerencsédre tévedtél, mert a balatoni árakhoz szokott pénztárcád fellélegzett, miután kifizetted a tarifát. A kollégiumhoz megérkeztél ugyan, azt viszonyt nem tudtad, hogy fogsz innen visszajutni a pályaudvarra. De ezzel még négy hétig nem is kellett foglalkoznod.
A többiek már kis csoportokba verődtek, nyilván a korábban érkezők összeismerkedtek és bitorolták azt a lehetőséget, hogy eldöntsék, kit fogadnak maguk közé. Az utolsók csak várhattak az ottlévők kegyeire. Ráadásul taxival jöttél, ahogy senki más. Ennyit az előítélet-mentességről. Kerested a helyed, és nem akartad táplálni a reményt magadban, hogy talán már holnap jobb lesz.
A négyágyas szobákat látva meghökkentél, ez a Balatonnál éppen egy egyszobás apartman minimum mérete. A mosdót és a zuhanyzót a folyosón találod, ahogy a csapot is, a női-férfi részleg pedig szokásrend szerint működik. Jobb esetben egy férfi sem fogja ezt megváltoztatni, amikor éppen hajat mosol, mert a zuhanyfüggöny hiánya biztosítja Éva-kosztümöd teljes látványát. Bár ehhez elég résnyire bekukkantania a kórházfehér csempés elválasztófal mögé, ahol a sötétített üvegben visszatükröződik a meztelen sziluetted. A legjobb, ha nem leszel szégyenlős, itt az alkalom elkezdeni.
(Fotó: Viktor Vasicsek, kép forrása: Unsplash)
A szobatársak a környékről érkeztek. Sokkal kevesebbet utaztak a kollégiumig, mint te, mégis keresniük kell a közös hangot. Az pedig messziről kiállt feléd, hogy a veled való kapcsolatteremtés még inkább ráér.
Valahogy erőt veszel magadon, hogy a szekrénynek nevezett fatákolmányba beletedd a már összegyűrődött ruháidat. Kevés, de annál színesebb sminkcuccodat a neszesszeredben hagyva a szekrény aljára lököd. Az utazáskor rád ragadt műbőr szagot még most is érzed, tudod, hogy menni kell a zuhanyzóba. Az utolsó fülkét választod, a törülköződnek nem találsz akasztót, az ablakpárkányára teszed. Majdnem eléred a zuhany alól, ha kinyúlsz érte. A zuhanyrózsa hiányzik, erős sugárban ömlik a csövön a víz, de még éppen meleg. Pont megfelelő az idegen szag lekaparásához, a babapúder illatú tusfürdővel dörzsölni kezded a bőrödet. Hajat nem mosol, de engeded, hogy a testedről szétfröccsenő víz nedvessé tegye. Tisztának érzed magad, a szobába érve nem marad másra erőd, mint az otthon illatával átitatott ágyneműdbe bújva, kevés lámpafénynél folytasd a nyár elején félbehagyott Bűn és bűnhődést. A szobatársaid közül még senki nem látta a Balatont.