Hátulról látta meg, a lisszaboni járat check-in pultjánál. Ez ő, ez csakis ő lehet – gondolta. Marinak megremegett a térde, és egy pillanatra elsötétült előtte minden. Homályos foltokként érzékelte a körülötte álldogáló embereket. Foszlós fehérkenyér-bél ízével telt meg a szája, még a textúráját is érezte. A szakításuk után minden kapcsolatot megszakítottak Bendével – Mari azt gondolta, így könnyebb lesz az el- és leválás. Lezárt narratívaként kezelte ezt a kapcsolatot, de néha azért rácsekkolt Bendére az instán, és miután megkönnyebbülve konstatálta, hogy nincs új nő a láthatáron, gyorsan bezárta az alkalmazást, és nem gondolt rá többet. Viszont most, amikor meglátta zilált hajboglyát, ami olyan barna volt, mint a rozskenyér ropogósra sült héja, úgy érezte magát, mint Swann, amikor beleharapott abba a bizonyos madeleine-be. Hirtelen rázúdultak az emlékek, és ő nem tudott gátat szabni az áradásuknak.
Karanténszerelem volt az övék. Egy hónappal a lezárások előtt randiztak először, és Bende akkor éppen albérletet keresett, ezért úgy döntöttek, hogy együtt vágnak bele a kényszerű rabságba. A pandémia hamar egységgé kovácsolta, vagy ha úgy tetszik, kovászolta őket – a lezárás harmadik napján elhatározták, hogy ők márpedig saját kenyeret fognak sütni. Megalkották szerelemgyereküket, a kovászt, aki a Zsazsa nevet kapta a keresztségben, Gábor Zsazsa után, aki kilenc férjet fogyasztott el és élt túl. Abban reménykedtek, hogy az ő kovászuk is soká fog élni, de hogy az ő kapcsolatukat is túléli majd, azt akkor még nem sejtették.
A Zsazsa testéből vétetett első kenyértésztát a Laid Back Bakerman című számára dagasztották. Kisebb színházi performansz kerekedett a kenyérsütés aktusából: a szeánszot a Kenyérherceg és a Kenyérhercegnő celebrálta. Két marokkal szórták a lisztet, szitált a porhó a konyhában. Miután betolták a vaslábost a sütőbe, Bende egy pohár vizet löttyintett alá, ami a hő hatására felsistergett, és szinte azonnal elpárolgott. Gyorsan bezárták a kenyérszauna ajtaját, majd a közös teremtés eufóriájától áthevülve vadul egymásnak estek. Hevesen, kapkodva csókolóztak, de időnként mind a ketten hátrapillantottak a sütőre. Hamar be kellett látniuk, hogy a tészta sorsának alakulása fölött érzett kíváncsiság ezúttal fölülírja a szexuális vágyat, úgyhogy odahúztak két kisszékeket a sütő elé, és mint két sóvárgó gyerek, érdeklődve fürkészték a sütő ajtaján túl dagadozó tésztát. Amikor megsült a vekni, képtelenek voltak kivárni, hogy kihűljön, kézzel hasították fel a ropogós kérget, és egymás kezéből ízlelték meg az első falatot. Még nem volt tökéletes, de az övék volt.
Miután áprilisban megnyerték a karanténkenyér-sütő bajnokságot egy aszalt paradicsomos-pirított hagymás gyökérkenyérrel, arról kezdtek el ábrándozni, hogy felszámolják a korábbi vállalkozásaikat, és pékséget nyitnak. Bende megtervezte a brand arculatát (Bake with Zsazsa), Mari pedig haikukat írt az általuk megálmodott kenyérkompozíciókról. Hosszú és boldog délutánokat töltöttek el szerény méretű kenyérbirodalmuk építgetésével.
Aztán jött a nyár és a nyitás, megsűrűsödött az élet. Kapcsolatuk kikerült az egyszerre biztonságot és elszigeteltséget jelentő inkubátorból. Mari tolmácsként dolgozott, gyakran hívták vidéki konferenciákra. A néhány hónapos intenzív együttlét után most alig-alig látták egymást. „Nem erősségem az online kommunikáció, meg a telefonozás” – mondta Bende Marinak mentegetőzve, amikor két hosszú hét után végre találkoztak, és gyámoltalanul széttárta a karjait. Pedig Marinak nagyon is lett volna igénye arra, hogy megossza Bendével a külön töltött napok történéseit.
Marit a pécsi agrárkonferencia idejére egy kétes hírű panzióban szállásolták el. Szomszédjában, a papírvékony falon túl, egy meglehetősen szerény, ámde annál vulgárisabb szókincsű férfi éppen két idétlenül viháncoló hölgyeményt (legalábbis Mari két különböző női hangot azonosított be) fűzött. Mari kinyúlt a fülhallgatójáért az éjjeliszekrényre, mikor beszakadt alatta az ágy. Feküdt a ferde matracon, lába a levegőben kalimpált, és nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Aztán úgy döntött, hogy felhívja Bendét, és együtt fognak nevetni. De Bende nem vette fel, és Marinak már egészen a fejébe tolult a vér, úgyhogy feltápászkodott az ágyról, és írt Bendének egy üzenetet, hogy hívja vissza, amint tudja. Fel-alá járkált a szobában, aztán megpróbálta megszerelni az ágyat, nem sikerült. Bende nem jelentkezett. Végül kivette a matracot az ágykeretből és a túlsó szobából hallatszódó nyögések kíséretében álomba sírta magát.
Másnap körülbelül tíz percenként nézte meg a telefonját, hogy nem hívta-e Bende. De nem. Délután háromra aztán annyira feldühödött, hogy írt neki egy nem éppen mérsékelten passzív-agresszív üzenetet („Kösz, hogy visszahívtál, örülök, hogy ennyire érdekel, hogy mi van velem”), amire Bende persze rögtön válaszolt („Este fáradt voltam, ma meg dolgoztam, bocs”). Mari azt érezte, hogy távolodnak, és hogy az ő Kenyérhercege csak a négy fal között létezik.
Amikor szakítottak, elfelezték Zsazsát – közös gyermekük volt, nem lett volna igazságos, ha valamelyiküktől elszakítják, ebben mind a ketten egyetértettek. Mari azóta is lelkiismeretesen etetgette a kovászt, a kovászukat – de kenyeret, azt nem sütött. Bár gyakran gondolt rá, hogy kéne.
A check-in pulttól a repülőbe való beszállásig Mari végigpörgette magában az egész kapcsolatukat. Közben meredten bámulta Bende hátát. Ha újra belevágnának? Ha berendeznének egy közös életet, egy közös vállalkozással, kiküszöbölve ezzel a közönyt és a távolságot? A repülő folyosóján már nem volt köztük senki. Mariban megszületett az elhatározás: odalép hozzá és megfogja a vállát. Bende erre majd megfordul, elmosolyodik, megölelik egymást, és ott folytatják, ahol abbahagyták. De előtte még nyaralnak egyet Lisszabonban, reggelire pastel de natát esznek, napközben a strandon fekszenek majd, kacskaringókat rajzolnak a nedves homokba, amit a tenger hullámai a következő pillanatban már el is mosnak, este pedig felfedezik az éjszakai piacot. Bende megállt az egyik széksor mellett, Mari keze elindult a levegőben, de a fiú ekkor oldalra fordult, Mari mozdulata pedig félbeszakadt. Nem Bende volt az. A srác behuppant a sorba, Mari szinte sokkos állapotban zuttyant le mellé. A fiú a Marival közös karfájukon pihentette a könyökét, kicsit meg is bökte az oldalát. Mari, amennyire csak tudta, összehúzta magát. Zavartan nézegetett körbe. A stewardess már belekezdett a balesetvédelmi oktatásba a repülőgép folyosóján. Ekkor Mari felpattant, kis híján fellökte a kifogástalan frizurájú légi utaskísérőt, és a repülő ajtajához rohant. Még nyitva volt, és a lépcsőt sem tolták el a bejárat elől. Mari végigszaladt a folyosón, majd az előcsarnokban előkotorta a telefonját a táskájából, és kikereste Bende számát. Vett egy nagy levegőt, majd rányomott a hívás gombra.
(Fotó: Wesual Click, kép forrása: Unsplash)