kriminovella

Berill Shero: Laura és a paprikás krumpli

– Akarsz róla beszélni? Most, hogy Béla nincs itthon? – kérdezte Ádám olyan hangsúllyal, mint aki mindent tud a szomszédban zajló dolgokról. – Nincs miről beszélni. Nem akarok udvariatlan lenni, de menned kellene – toppantott Laura, mielőtt becsapta volna az ajtót.

Ádám nyolc éve lakott már a társasházban. A szomszéd lakásban sűrűn cserélődtek a lakók, de korábban sosem volt velük probléma. Reggel elment dolgozni, este fáradtan hazaesett, lefürdött, és másnap ugyanez a rutin ismétlődött. Viszont újabban állandóan felébredt a szomszédban menetrendszerűen fél tizenegykor kezdődő műsorra. Eleinte a fejére húzta a párnát, később beszerzett egy füldugót, de semmi nem segített. Egyre kialvatlanabb és ingerültebb lett.

– A kurva anyád, te ribanc, mit gondoltál? Hazajövök és majd megeszem ezt a szart? – kezdett rá a férfi.

–  Nem, nem édesem, van más, mindjárt hozom – felelt beletörődve a nő.

Aztán egy darabig csend lett. Majd újra a nő hangját hallotta: – Az egyik kedvencedet csináltam, oldalas van rizzsel, meg hoztam egy sört is, még hideg.

Aznap este itt ért véget a hangzavar. Ádám végre nyugodtan aludt és madárcsicsergésre ébredt. Fütyörészve indult a boltba. A lépcsőházban egy húsz év körüli, szőke, csontsovány nővel futott össze.

– Jó reggelt kívánok! Lebek Ádám vagyok, biztosan te vagy az új szomszéd – mérte végig tetőtől talpig a sápadt, de ennek ellenére vonzó ismeretlent.

– Neked is jó reggelt! Csontos Laura – biccentett félszegen a nő, majd sietve elslisszolt Ádám előtt.

A férfi elmosolyodott a név hallatán, ám szerencsére a másik ezt nem látta. Utána akart menni, de meggondolta magát. Ráér kifaggatni legközelebb. A napi rutint nem kellene felborítania. Megszokta, hogy társ nélkül minden percét maga osztja be. Ragaszkodott a szokásaihoz, ilyen volt a reggeli bevásárlás, a friss kávé a teraszon, időjárástól függetlenül, a fél tízes lefekvés, hajnalban a zuhany. 

Vasárnap a parkba indult futni. Hazaérve letusolt, magára fújt egy jó adagot a kedvenc parfümjéből, felvett egy laza pólót farmerral, és eltökélten kilépett az ajtón. Előző nap vett egy csokor tulipánt a piacon, úgy gondolta, azzal, meg egy üveg borral átcsönget a szomszédba. Remek alkalom, hogy megnézze magának a veszekedő párt! A sokadik csengetésre óvatos léptek közeledtek az ajtóhoz.

– Nahát, te? – vonta fel a nő szemöldökét, közben az arca fájdalmasan megrándult. A keze elindult a járomcsontja felé, de hirtelen abbamaradt a mozdulat.

– Ezt neked hoztam – nyomta Laura kezébe a virágot –, ha itthon van a kedves férjed, a bort átadnám neki.  Amolyan szomszéd köszöntő – mosolygott biztatóan a nőre.

– Béla nincs itthon – vörösödött el, riadt tekintete ide-oda ugrált Ádám és a tulipán között.

– Hát akkor én nem zavarok tovább, itt hagyom a bort, és majd legközelebb megvitatjuk az élet dolgait – fúrta bele tekintetét a nő kék szemébe.

– Kedves tőled, de Béla nem iszik bort, és a virágot se fogadhatom el – nézett Laura a férfira kétségbeesve, miközben visszaadta a csokrot.

– Akarsz róla beszélni? Most, hogy Béla nincs itthon? – kérdezte Ádám olyan hangsúllyal, mint aki mindent tud a szomszédban zajló dolgokról.

– Nincs miről beszélni. Nem akarok udvariatlan lenni, de menned kellene – toppantott Laura, mielőtt becsapta volna az ajtót. – Bocsánat! – hallatszott még az ajtó mögül elhaló hangja.

Ádám leforrázva lépett a lakásába. Szentül hitte, hogy egy beszélgetéssel mindent megold. Mediátorként sok ilyet látott. Laura csinos volt, még úgy is, hogy lötyögött rajta a ruha, és nyilvánvalóan meg volt félemlítve.

– Mit műveltél, te anyaszomorító abortusz szökevény? Itt se lesz nyugtunk? Hajt a véred, és kurválkodsz, mi? Azért dolgozok éjjel-nappal, hogy mindened meglegyen, te meg le se szarod, csak mindenféle faszikkal hetyegsz? Ki az, akinek a szagát érzem? Milyen csávót cipeltél fel? Halljam! – csattant az első pofon.

Ádám minden egyes szót tisztán hallott a papírvékony falon keresztül, mintha ott állt volna a veszekedő pár között.

– Senkit nem hoztam fel. Tudod, hogy sosem csalnálak meg – zokogta kétségbeesetten a nő.

– A faszt nem! Veled mindig baj volt. Anyád is azért hagyott nagyanyádnál, mert nem bírt veled. Te meg a véreddel nem bírsz. De majd én megnevellek! – újabb csattanás. – Valld be, hogy valami kampival hemperegtél, míg én dolgoztam!

– Ne húzd a hajam, fáj! Kérlek, hagyd abba! – könyörgött a nő.

– Még úgy istenesen el se tángáltalak, ahogy megérdemelnéd. Ki volt itt? Utoljára kérdezem!

– A szomszéd szeretett volna megismerni téged…

– Ne hazudozzál, te riherongy! Hozzád jött, igaz? Adok én neked… más férfiakkal dugni!

– Hagyd abba, hidd el, nem történt semmi! Ha nekem nem hiszel, menj át hozzá, és kérdezd meg tőle!

Ádám eddig bírta. Magára kapta a délutáni pólót és egy rövid gatyát, majd úgy, ahogy volt, strandpapucsban, kócosan dörömbölni kezdett a szomszéd ajtaján.

– Mi a faszt akarsz? – tépte fel Béla az ajtót.

Ádám meglepődött. Szemmagasságban kereste a hang forrását, de Béla sokkal lejjebb volt. A maga száznyolcvan centijével bőven Béla fölé magasodott.

– Mi van köcsög, megnémultál? Neked beszélek – bökte meg Ádám mellkasát a kanárisárga garbóban parádézó akcióhős.

– Ez hiba volt – tornyosult fölé Ádám. – Azért jöttem, hogy véget vessek annak, amit már hetek óta műveltek. Nem tudok tőletek aludni, és nem vagyok kíváncsi a vitáitokra se.

– Mi közöd hozzá, hogy mit csinálok a saját lakásomban? Feljelentelek a picsába zaklatásért!

– Ez volt a második hiba – emelte fel Ádám fenyegetően az ujját, közben figyelme elterelődött Béláról. Laura óvatoskodott az előszobába, sírástól vörös szemmel, egyik kezében egy hagymát, a másikban egy jókora kést tartva.

– Azt hiszed, téged nem ütlek le a gecibe? – lendült Béla keze.

Ádám egy mozdulattal hárította az ütést, és csavart is egyet vitapartnere csuklóján.

– Ne bántsd Bélát! – sipított Laura – Áldott jó ember!

– Tessék? Biztos rosszul hallok. Minden este elver, úgy beszél veled, ahogy én a kutyával se, te meg véded?

Béla közben vöröslő fejjel térdelt a koszos járólapon; minél jobban kapálózott, Ádám annál inkább szorította a csuklóját. A többi egy másodperc alatt történt. Laura eszelős tekintettel megindult a férfiak felé. Ádám agya lázasan kereste a megoldást, igyekezett szemkontaktust teremteni a lánnyal. Amikor pillantásuk találkozott, Laura tekintete ellágyult, aztán az embere mögé ugrott. A késsel hirtelen átvágta a torkát, végül Ádámra mosolygott.

– Ezzel, azt hiszem, megvolnánk. Már elengedheted a kezét, innen többet nem kel fel. Mindjárt kész a paprikás krumpli. Kérsz?

(Fotó: CA Creative, kép forrása: Unsplash)

Leave a Reply

%d bloggers like this: