Gigantikus karácsonyfa állt a Dubaji Nemzetközi Repülőtér főcsarnokában. Emberfej méretű, csillogó kék és sárga gömbök díszítették a több méter magas, szürreális képződményt. A tetején a csúcsdísz egy óriási aranyszínű DXB felirat volt. Rebecca megállt előtte, és elidőzött ezen az extrém képzőművészeti alkotáson. Minek állítanak karácsonyfát a muszlimok a kietlen sivatag közepén? – villant át gondolatain. Abszurdnak érezte Jézus születését ünnepelni egy olyan országban, ahol pár évtizede még a Dzsihád egy eléggé jól csengő társadalmi hívószó volt. De a turisták kedvéért persze mindent…
Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy megkezdődött a beszállás a 674-es New York-i járatra a hármas terminál B21-es kapujánál. Rebecca megmarkolta Louis Vuitton gurulós bőröndjének fogantyúját, és sietős léptekkel elindult a boarding felé. Hasított bőr tűsarkú Manolo Blahnik csizmája ritmikusan kopogott a reptér szürkésfehér márványpadlóján. A nő imádta ezt a hangot, az igazi elegancia muzsikáját.
Andrew, szokásához híven, az utolsó pillanatban, őrült tempóban rohant a B21-es kapu felé. Az egyik túl nagy ívben bevett kanyarnál himbálózó laptoptáskájával majdnem agyoncsapott egy karácsonyfát bámuló turistát. Puta madre! – visszhangzott a válasz a terminál folyosóján. A férfi nem lassított, gondolataiban már otthon volt és egy jéghideg Budweisert pattintott a kanapéján fekve. Nem igazán érdekelték az ünnepek, csak egy kötelező, röpke pihenőnek tartotta minden évben a januári üzleti utak előtt.
A repülő már tele volt, mire sikerült becsekkolnia. A modellalkatú stewardess kacér mosollyal kísérte a középső sorba, a first class-ra. A lány észrevehetetlenül végigsimította sötétkék zakójának ujját, és felajánlotta Andrew-nak, hogy szóljon, ha bármit kíván. A férfi egy kávét rendelt, majd ledobta magát a kagyló formájú kényelmes bőrülésre. Elővette MacBookját, és a szingapúri iroda eredményeit kezdte olvasni.
– Hmm, micsoda véletlenek vannak! – törte meg a csendet egy ismerős női hang. A férfi balra fordult, és látta, hogy a volt felesége, Rebecca ül a mellette lévő, alacsony, kárpitozott fallal elválasztott fotelben.
– Rosszul megy az üzlet, Andrew, hogy nem volt pénzed magángépre? – kérdezte cinikus mosollyal a nő.
– Rebecca! Mindig öröm téged látni – válaszolta fásultan a férfi. – Mit keresel Dubajban? New Yorkban már nincs egy gazdag pasi sem, akit kifoszthatnál?
Andrew-nak megfordult a fejében, hogy azonnal másik ülést kér. Annyi kedve volt exfeleségével beszélgetni, mint Sztálinnal vitatkozni a kapitalista piacgazdaságról.
– Bár semmi közöd hozzá, de üzleti útra jöttem – válaszolta a nő, majd a kezében lévő pezsgős poharát koccintást imitálva emelte fel.
A férfi hangosan nevetni kezdett. Napra pontosan emlékezett arra, amikor Rebecca évekkel ezelőtt kitalálta, hogy versenylovakat fog tenyészteni. Hiába mondta neki, hogy attól még nem lesz szakértő, hogy az apja coloradói birtokán vannak lovak, és az Instagramra posztolt már hegyekben lovaglós képeket.
– Történetesen magának a koronahercegnek adtam el egy angol telivért a ménesébe – húzta ki magát a nő az ülésben. – De ez nem olyan érdekes – legyintett. – Anyád hogy van? – kérdezte iróniával a hangjában.
– Mióta elváltunk, csodásan, épp a scarsdale-i házban készül a jótékonysági karácsonyi bálra. Ha jól emlékszem, a mexikói árváknak gyűjt.
Rebecca orrán kispriccelt a pezsgő. A volt anyósa és a mexikói árvák, ez az év vicce, gondolta. Az a nő egy humanitárius katasztrófa. Dollármilliókkal támogatta Trump menekültellenes hadjáratát, hogy – ahogy ő fogalmazott – egy rühes kis szombrérós tacotöltelék se jusson át a határon.
– Elképesztő asszony – válaszolta nevetését elfojtva Rebecca –, nagyon fájhat neki a demokrata Biden adminisztráció.
Andrew elmosolyodott. A családi eseményeknél néha hiányzott neki volt felesége, aki folyton megbotránkoztatta rideg anyját.
– Amúgy jól nézel ki, új mellek? – tért vissza gúnyosan a férfi a beszélgetésbe.
– Már megbocsáss, de nem nekem kellene ezt-azt megnagyobbíttatnom – kortyolt nagyot a nő a pezsgőjéből, és a férfi nadrágjára nézett.
Őszintén szólva amúgy, Andrew testével soha nem volt baja. Minden barátnője irigykedett rá, hogy hozzáment az olümposzi istenek legszebbikéhez.
– Ugyan már, Becky, legalább magadnak valld be, hogy szeretted azt, amit tőlem kaptál! Gondolj csak Bora Borára… – kacsintott a férfi. Rebecca csak forgatta a szemét. Közönséges, mint mindig, gondolta.
– Uram, elkészült a kávéja, extra habbal a tetején – jelent meg a légikísérő. Ahogy lepakolt a kis asztalra, egy szalvétát ejtett a férfi ölébe. –Szóljon, ha tehetek önért még valamit!
Andrew felvette a szalvétát; egy telefonszám volt rajta. Írással felfelé, látványosan hajította az asztalra, és fáradtságot színlelve elnyújtózott.
– Jaj, szegény naiv kislány! Azt gondolja, majd te leszel a herceg fehér Porschéval, aki mint a filmekben, beleszeret és megváltoztatja az életét – reagált megjátszott sajnálattal a nő. – Fogalma sincs, milyen jövő vár rá, talán 365 napból kaphatna belőled úgy ötvenet egy évben, ha jól viselkedik – folytatta Rebecca a színészkedést.
– Na, megszólalt Hestia, a családi tűzhely őrzője! Mondd, drágám, téged mennyire érdekelt, hol vagyok, amikor Henryvel kúrtál Aspenben? – csattant fel Andrew. Egy idős úr a másik oldali sorból hátrafordult, hogy szemügyre vegye a veszekedő párt.
– Légy szíves, ne rendezz jelenetet! Két éve elváltunk, lépj szépen tovább, és foglalkozz csak az apád cégével, úgyis az a legfontosabb neked… – válaszolt sziszegve Rebecca. – Felőlem ezt a húszéves stewardesst is felhúzhatod…
– Újra a régi lemez… Nem tudod elengedni, ha nem körülötted forog ez a kibaszott Föld… – és teljes testével a volt felesége felé fordult. V Féltékeny vagy?
– Rád? Ezt te sem gondolhatod komolyan – felelte zavartan kacarászva a nő, miközben egyre erősebben markolta a pohár szárát.
Andrew elkapta Rebecca csillogó tekintetét, amiben a másodpercek alatt feltépett sebek fájdalma égett. A smaragdzöld szemek és a szőke loknik mindig megvadították. Mások talán azt hihették, a világ legcinikusabb jégkirálynőjét vette el anno, de ő tudta, hogy a porcelánfehér bőr és a szigorú arc mögött egy szenvedélyes és érzelmes amazon rejtőzik.
***
A fekete, sötétített Audi A8 csak úgy siklott az úton, amikor északi irányból rákanyarodott az 5th Avenue-ra. Manhattan teljes ünnepi pompában díszelgett. A millió apró égősor az örökké nyüzsgő várost Télapó karácsonyi csodaországává varázsolta. Az utcán nagykabátos emberek sétáltak, ajándékokkal megpakolt papírszatyrokkal. A sült gesztenye árusnál hatalmas sor állt a Central Park szélén. A frissen pörkölt téli csemege illata belengte a környéket.
Az autó megállt a 67. utcánál, Rebecca és Andrew együtt szálltak ki belőle. A férfi bólintott a portásnak, és máris a lift felé igyekeztek. Alig záródott be a nagy fém tolóajtó, azonnal egymásnak estek a felvonóban. Andrew a hideg tükörhöz nyomta Rebeccát, feltűrte a szoknyáját, belemarkolt formás combjába és végigcsókolta a nyakát. A nő felnyögött és kigombolta volt férje nadrágját. Érezte, mennyire forró a bőre a ruha alatt. Mohón csókolóztak, mint az éhező vámpírok. Kétévnyi elfojtott vágy feszítette szét minden porcikájukat. Rebecca beleharapott Andrew alsó ajkába, erre a férfi egyetlen mozdulattal tépte szét volt felesége ingjét. A gombok elgurultak a lift padlóján. A finom csipke csak halványan engedte láttatni a nő mellét.
Két halk pittyenést hallottak. A lift megállt, majd kinyílt az ajtó.
Andrew megfogta a nő kezét, és behúzta a nappaliba. Rebecca a haját igazgatva, zavartan nézett körbe a legénylakásban. Az új otthon egy tetőtéri loft volt, ahonnan egész Manhattant be lehetett látni. Andrew a nő mellé lépett, közelebb hajolt hozzá és beleszippantott kókusz illatú hajába.
– Hiányoztál… – súgta mély, nyugodt hangon.
– Pont, mint a régi karácsonyok – válaszolta Rebecca, és megcsókolta volt férjét.
(Fotó: Aaron Burden, kép forrása: Unsplash)