2019. Levél a gyászcsoportból
Drága Anyukám!
Mindig féltem tőled, akár egy vádlott, aki várja a végső ítéletet: élet vagy halál. Ma már tudom, hogy a kifinomult, érzékeken túli észlelés adott alapot erre.
Talán már a negyvenes éveimen is túl voltam – mint most az unokád, Juli –, amikor megvilágosodott a kép: „Hiszen te vagy az egyetlen, aki mindvégig mellettem voltál, aki sosem hagyott el!” – ami elsődlegessé vált addigi életem fontossági tényezői között.
Aztán itt van a bátorságod! Talán magad sem tudtad, hogy annak idején mivel kísértetted a sorsot! Hogy volt merszed ahhoz, hogy megkíséreld a legvérengzőbb gyilkosokból is előhozni az embert? Elég, ha csak arra az SS tisztre gondolok, aki – miután hiányoztál a létszámellenőrzésről – az appelről –, elindult megkeresni téged. Te ott álltál a létra tetején, mert a barakk piciny ablakát pucolva elkapott a tériszony, és nem mertél lejönni. Egyszerű lett volna leszedni téged egy sorozatlövéssel, de te azt mondtad a katonának: „Gyere fel értem!”, és ő mit sem törődve a helyzet abszurditásával, felszaladt a létrán, hóna alá csapta a 30 kilós törékeny tested, és letett a földre.
Drága Anyukám! Ne hidd, hogy hiábavalók voltak az erőfeszítéseid! – bár annyira jó lett volna, ha nem teljesen az eltitkolt önmagadat látod bennem… Jó lett volna ölbe venni és ringatni, ringatni téged, és azt mondani neked, hogy már nincs okod a félelemre. Akármi is történt veled, büszke vagyok rád, és büszke vagyok arra, hogy én lehettem a lányod! Szeretlek, és ez már így is marad, amíg világ a világ!
Ringatva ölelő lányod, Kati
Jack Nicholson egyik filmjében, a Minden végzet nehézben egy 63 éves lemezkiadó playboyt játszik, aki a fiatal barátnőjével töltött hétvégén infarktust kap. A férfi a nő óceán közeli házában marad, ahol Ericával, barátnője szilárd elveket valló, író anyjával tölti a infarktus utáni felépülés időszakát. Az együtt töltök napok során mindketten változáson mennek át: útjaik elválnak ugyan, mert Harry folytatni szeretné addigi életét, és nem akar kötöttségeket, de a férfit megváltoztatja az elmúlás közelsége. A film egyik jelenetében Harry felkeresi az addigi barátnőit – akik az 55 éves Erica megjelenéséig évtizedekkel fiatalabbak voltak –, hogy megtudja tőlük, milyennek látták őt az egy vagy többéjszakás kalandok során. Keresi azt a szerethető Harryt magában, akit könnyebben tudna a múltjába integrálni, és akit esendősége miatt a minden nőt megkapó playboy álarcába rejtett.
2022. Kioldódás az inceszt szimbiózisból
– Már nem akarom azt az élve eltemetős álmomat megoldani – mondtam a terapeutámnak, Bélának.
– Nem akarom az élve eltemetett énemet összeolvasztani a lóval! Egyáltalán, úgy akarok az álmomra gondolni, mint a valóság egy kimerevített képére, amit nem „megoldani” kell, hanem elfogadni! Felébredtem.
– És mit akarsz, Kati? – kérdezi Béla.
– Hogy mit akarok?
Belenézni anyukám tekintetébe, és azt mondani:
“Sajnálom, ami veled történt! Köszönöm, hogy túlélted a legmélyebb poklot is, amit egy ember megjárhat! Köszönöm, hogy még ezután is nő és anya tudtál maradni, és lehetőséget adtál arra, hogy megszülessek! Nem cipelem tovább a sorsodat! Itt hagyom nálad, ez a tiéd! De belőled van az a küzdő Kati, aki ha élve temetik el, a sírból is kiássa magát!”
És szeretnék belenézni az apám szemébe, és azt mondani neki:
„Apa! Sajnálom, ami veled történt! Köszönöm a rokonaidnak, hogy azt az ötéves kisfiút, aki elvesztette a szüleit, magukhoz vették és felnevelték. Köszönöm neked, hogy megszülethettem. De nem cipelem tovább a sorsod terhét, itt hagyom most nálad, mert ez a tiéd! Általad él az a ló bennem, aki képes békésen, csendesen szemlélődni, legelészni, és aki olyan szabad, hogy elmegy akár a világ végére is, megmássza a hegyeket, hogy önmagában végül rád leljen!”
Belenézni az összes férfi szemébe, aki a „Schindler-listámon” szerepel, és bocsánatot kérni tőlük, amiért visszaéltem a bizalmukkal, hiszen esélyt sem adtam arra, hogy ami köztünk volt, igazán elkezdődhessen. Mert akit beengedtem az ágyamba, úgy tekintettem, mint potenciális gyilkost – akik sorban álltak az ájulttá erőszakolt anyám mögött.
Epilógus
– Át kéne keretezni a kapcsolatunkat! – mondta Béla a DREAM-terápia utolsó ülésén.
– Tudom, de annyira fáj! – válaszoltam egy sírós kislány hangján.
– Erről szól a tanítás: vége lesz…
– Igen, tudom, de olyan fájdalmas! Miért a fájdalomhoz kötődik a szeretet?
– Tőled hallottam, hogy a fájdalom ablakot nyit, hogy elindulhass afelé, ami mögötte van. Mit akarsz még tudni? – kérdezte.
Biztos lesznek olyan kérdések, amik nem a múlt titkaihoz kötnek. A jelenben akarok élni, és szeretni, amiért megszülettem.
A történet korábbi részei itt olvashatók:
(Fotó: Joanna Kosinska, kép forrása: Unsplash)