A hajnali köd még nem szállt fel a tóról. A két férfi dideregve ült a csónakban. A horgászbotok bágyadtan hajoltak a vízbe, nem igazán volt kapás.
Tomi és Fetya előző nap érkezett a tóparti házba. Régóta tervezték ezt a közös hétvégét, de csak most, nyár végén sikerült összehozniuk. Hosszú évtizedek után néhány éve futottak össze egy bevásárlóközpontban. Azóta rendszeresen tartották a kapcsolatot, de sose volt idejük egy hosszabb találkozóra. Igazából Tomin múlt a dolog, aki elfoglalt, sikeres üzletemberként állandóan úton volt, és amikor volt egy kis ideje, nehezen hagyta ott a családját még egy rövid hétvégére is. Fetyának mindegy lett volna, főleg alkalmi munkából élt, és minden szabadnapját – különösen tavasztól őszig – többnyire itt töltötte, szülei régi nyaralójában. Büszkén vezette végig Tomit a kétemeletes lakon és a hozzá tartozó erdős részen. Tomi bólogatott, udvariasan lelkesedett, közben újra és újra ellenőrizte az e-mailjeit a mobilján.
Felriasztott vadlibák verték fel a kora reggel csöndjét, gágogva repültek el a tó szélén elterülő nádas felett. Tomi nagyon ásított, és nyújtózkodott egyet a csónakban. Már nem volt hozzászokva, hogy átbulizza az éjszakát, három éve töltötte be az ötvenet. Fetya azonban ragaszkodott hozzá. A régi szép kolis idők emlékére, amikor titokban négyig-ötig kártyáztak, iszogattak, és a hat órai ébresztőn meg se látszott rajtuk a másnaposság. Tegnap este Fetyának be nem állt a szája, csak mesélt, és visszaidézte még a legapróbb emlékeket is, sorra vették az összes osztálytársat és tanárt. Tomi valójában nem szívesen emlékezett vissza ezekre az időkre. Különösen az utolsó évre a diákotthonban, amikor az a megrázó dolog történt, ami után azonnal ki is vették a szülei a suliból. Fetyára eddig mindig hálával gondolt, mert hűséges barátnak hitte, de a többiektől kezdettől fogva felfordult a gyomra.
– Mi van, öregem, csak nem bóbiskoltál el? – kérdezte Fetya, és ő is nagyot ásított.
– Ugyan, dehogy, mit gondolsz!? Nincs kapás?
– Még nincs, de lesz. Ki kell várni.
– Halas reggelit ígértél.
– Meglesz, menedzserkém, ne aggódj!
– Ne szólíts így, nem szeretem!
– Jól van, na, ne kényeskedj már! Húzd meg azt az üveget, van még benne egy kis maradék kisüsti!
– Köszi, de azt hiszem, eleget ittam már az éjszaka.
– Itt a friss levegőn kitisztul a fejed. Hát, nehéz volt rábeszélni téged, hogy kijöjjünk a csónakkal, de megérte, nem?
– Igen, kellemes itt.
– Kellemes? Pazar, öregem, pazar.
– Tudod mit, add ide azt az üveget, a hideg ellen!
– A hideg ellen – mondta Fetya, és odaadta Tominak az italt. Miután visszakapta, kiitta az utolsó két kortyot, és imbolyogva felállt. A csónak elkezdett billegni, a férfi előrehajolt. Tomi hátulról ragadta meg a pólóját.
– Vigyázz, még kiesel!
– Ugyan, ne marháskodj már, stabilan állok, akár egy szikla! – válaszolta és közben ide-oda dülöngélve belehuppant az aljban összegyűlt vízbe. – A francba, csuromvizes lettem.
– Meg is érdemelted! Nagyképű vagy, öregem – mondta röhögve Tomi, és érezte, hogy körülötte is forogni kezd a világ.
– Dehogy vagyok az, én mindenre képes vagyok.
– Persze, persze.
– Nem hiszed? Akkor most fogom magam, és elúszok a partig.
– És a halakkal mi lesz?
– Leszarom a halakat, menedzserkém!
– Lehet, hogy az lesz belőle, haver – röhögött Tomi, miközben Fetya félig ülve, félig állva lerángatta magáról a vizes ruhát. – Na, ezt az eseményt meg kell örökíteni a jövő nemzedékének – mondta, és farmerzsebéből kihúzta a mobilját.
– Nem hiszem el, hogy még ide is kihoztad azt az átkozott kütyüt! – mondta Fetya.
– Hát persze, hogy kihoztam, sose lehet tudni, mikor kell. Most pedig én fogom lefotózni a te meztelen részegségedet, ahogy te az enyémet a régi rohadt időkben, és én is mindenkinek mutogatni fogom.
– Ne, izélj már! Az éjjel megbeszéltük, és azt, mondtad, hogy minden oké.
– Hát persze! Igaz, utána évekig pszichológushoz kellett járnom, hogy kiheverjem azokat az ocsmány éveket, de sebaj, csak megerősített a dolog. Bár azt, hogy pont az akkori legjobb barátom csinálta azokat a képeket, most egy kicsit nehéz megemésztenem. Eddig miért nem bírtad elmondani?
– Mondtam már, hogy nagyon sajnálom. Nagyon fiatal voltam, nem láttam át a következményeket.
– Ja, Fetya, a következmények, azok mindig súlyosak. Mindegy, elmúlt – mondta Tomi, és megnyomta a mobilon az indító gombot. – Felvétel!
Fetya egy szál alsóban, libabőrösen egyensúlyozott a csónak orrában. Vézna, sárgás karját dörzsölgette, aztán a sok ledöntött sör ellenére meglepően mesteri fejest ugrott a vízbe.
A köd időközben lassan felszállt, messziről piroslottak a nyári lak tetején a cserepek. A férfi félig kiemelkedett a vízből, vékony, beesett mellkasát egy kicsit előredöntötte, aztán lassú karcsapásokkal elkezdte körbeúszni a csónakot. Tomi követte a kamerával, közben kommentált.
– Fetya, a bátor úszó, a nagy haver, mindannyiunk nagy büszkesége, az osztály kedvence, minden idők legnagyobb mókamestere, akinek vadabbnál vadabb ötleteit senki se vonhatja kétségbe, követjük őt, tűzön-vízen át!
Miután Fetya körbeért, a partnak vette az irányt. Komótosan, kényelmes mozdulatokkal haladt előre. Tomi a mobil képernyőjén keresztül figyelte. Az úszó most megállt, megfordult, integetett. Tomi ráfókuszált. A férfi feje alámerült, helyette két láb meredt ki a vízből. Tomi távolította a képet, ráirányította a nádasra, a nyári lakra, a part fáira, aztán vissza a tóra. Fetyát nem látta sehol. Körbevitte a kamerát, a víz sima volt, szinte mozdulatlan. A férfi hirtelen felbukkant a vízből. Megint integetett. Valahogy másképpen. A marhája, ússzon már, sose jut el a partig, ha ennyit idétlenkedik! Minek integet annyit? Most megint elmerült. Mit bohóckodik? Mindegy, gondolta Tomi, jó felvétel lesz. Na, tessék, most csak a két keze látszik ki a vízből! Őrült. Majd felteszem a facebookra, és odaírom, így halt meg Fetya, a régi barát, aki megkeserítette a hülye fotóival a gimis éveimet. Aztán nagyot nevetett.
A felhők mögül kibukkanó nap Tomi szemébe sütött. Tomi kicsit megingott, megtörölte az arcát. A tó vize újra elsimult, sehol egy hullám, egészen a partig, sehol egy rezdülés.
– Fetya! – kiáltotta Tomi – Ne baromkodj már, elég a hülyéskedésből!
A férfi bedobta a mobilját a csónakba és idegesen lerángatta magáról a cipőjét, a nadrágját, a pólóját.
– Ha ez egy idióta vicc, akkor nagyon megbánod, haver! – ordibálta, miközben nagy karcsapásokkal úszott a part felé. – Hol vagy, Fetya?
Amikor nagyjából ahhoz a részhez ért, ahol utoljára látta a férfit, alámerült. Tomi kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a szemét. Sose volt erőssége a víz alatti úszás. A tó tiszta vizében, nem messze, meglátott egy sápadt foltot. Fetya már nem küzdött, ernyedten adta meg magát. Tomi aláúszott, és felhozta a víz felszínére.
Amikor kiért vele a partra, egy éppen arra sétáló házaspár azonnal kihívta a mentőt. A férfi még megpróbálta Fetyát újraéleszteni, de a szirénázva megérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
Később a rendőrautóban, szúrós pokróccal a válla körül, Tomi csak arra tudott gondolni, hogy mennyi időbe fog telni, mire magával is el tudja majd hitetni a szőke őrmesternek előadott magyarázatot.
(Fotó: Quang Nguyen Vinh, kép forrása: Pexels)