A Louisiánában gyorsan változó időjáráshoz képest is hirtelen borult be az ég, és sűrű, fekete fellegek gyülekeztek New Orleans francia negyede felett. A St. Louis és Bourbon utca sarkán álló háztömbben, melyben egykor Louis Armstrong is lakott, ma Sophie Sardou apró, faragott szobrokkal, színes koponyamintás pólókkal, keresztekkel és megszámlálhatatlanul sok vallási csecsebecsével telezsúfolt, füstölőktől ködös boltja állt. A nyitvatartási idő ellenére a bolt ajtaja zárva volt, a Closed tábla pedig ellentmondást nem tűrően rekesztette ki az érdeklődőket. Bár ebben a váratlanul viharosra fordult időben amúgy is mindenki inkább a hazafelé vezető utat kereste.
Bent az üzlet hátsó végében, egy rozoga falépcsőn Madame Sophie francia, afrikai és angol keveréknyelven furcsa imákat mormolva lépkedett lefelé. A pincehelyiségben kialakított kegyhelyre igyekezett, hogy elvégezze azt a titkos varázslatot, amelyre a legfelsőbb körökből kapott megrendelést két héttel ezelőtt. A megrendelő titokzatos volt, és azt mondta, hogy a világ sorsa van most Sophie Sardou kezében, mert minden más lehetőség csődöt mondott. Éppen most kapta kézhez azt a különleges csomagot, amelyben egy fésű és pár szőke hajszál lapult – és amely nélkülözhetetlen hozzávalója volt a személyre szabott, ősi rituálénak.
A sötét pincehelyiség falait feketére festett téglák borították, a szobában csak néhány gyertya pislákolt. Az egyetlen nagyobb fényforrást egy, a terem sarkában álló, vörös selyemmel letakart lámpa jelentette. A terem közepén egy hatalmas, legalább százéves mahagóni asztal állt, melyen egy vésett aranyszínű tálban, gyújtóanyaggal jól átitatott száraz ágak szépen elrendezve, türelmesen vártak a belobbanásra. Az asztal közepén – talizmánok és amulettek között – egy döglött fekete varjú és egy kisméretű szalmabábu feküdt.
Ahogy Madame Sophie közelebb ért az asztalhoz, úgy kántálta egyre hangosabban a szertartásához használt imákat. A kántálás felgyorsult, majd hirtelen elhallgatott. Határozott mozdulatokkal elrendezte a szeánsz hozzávalóit az asztalon, és meggyújtotta az előtte lévő tálba készített kis fadarabokat.
Ráncokkal szabdalt, fekete arcát megvilágította a táncoló lángok sejtelmesen vöröslő fénye, a szeme kidülledt, visszatartotta a lélegzetét, és izmait megfeszítve, karját magasba lendítve egy nagyméretű, színes tűt döfött a szalmából készített, woodoo bábuba.
– Szólítottál, hát itt vagyok újra! – szólt sejtelmes hangon a szalmabábu, miután New Orleans hírhedt fekete mágia királynője életre keltette. – Mit kívánsz hát tőlem, Madame Sophie? Hangod ismerős, de félelemmel teli. Ez meglehetősen szokatlan tőled. Á, már értem, miért! Ezt a szertartást, úgy hiszem, csak egyszer csináltuk, nem igazán van ínyedre az ilyesmi. Egy cseppet sem irigylem azt, akire ezt az átkot küldték. Úgy látom, férfi az illető, egy idősödő, szőke, öltönyös fickó. Alacsony termete ellenére egy félelmetes vadállat alakja dereng körülötte.
– Na, lássuk csak, hogy nézek ki? – elmélkedett tovább a bábu, ahogy tüzetesen végigmérte szalma-testét. – A jobb csuklóm biztosan eltörött, ilyen szögben normál esetben nem tudnám behajlítani, a vállam pedig kicsavarodott. A bal lábam térdből leszakadt, a jobb szintén nagyon furcsán áll, egész biztosan elszakadtak az ízületek. A májamból egy borostyán végű tű áll ki, a vesémben lévőket kék színű díszgombbal ékesítették. A tüdőmbe zöld színűeket döfködtek – legalább ötöt számoltam össze. A gyomromba egy meglehetősen vastag, fekete végűt böktek. Madame Sophie kezében pedig már látom az utolsót, amelyre piros szalaggal kötötte a hajszálakat, és amiket egyenesen a szívembe szán. Már szúrja is, miközben egyre erősebben és hangosabban kántálja a szavakat. Mindjárt eljön a vég, látom kezében a feketére mumifikálódott csirkelábat is, egyre jobban közelít felém. Háromszor hozzáüti a homlokomhoz és elsötétül minden. Csak a forróságot érzem, és már tudom, hogy a lángoló tűzben fejezem be halálos küldetésemet.
A lángok hirtelen csaptak fel, egészen a mennyezetig, amikor Madame Sophie a tűzbe hajította a bábut. A láng egy szempillantás alatt kialudt, és a sűrű, fekete füst tovakúszott a plafonon, majd a bedeszkázott pinceablak résein át tovaszállt. A Madame kimerülten a földre rogyott, és tudta, hogy a halálos átok immár megállíthatatlanul száguld célja felé. New Orleans francia negyede fölül eltűntek a sötét fellegek és újra felragyogott a napsütés.
Mindeközben tízezer kilométerrel távolabb a Köpcös – egy messzi ország uralkodója, akit azóta néhányan már mészárosnak is elneveztek – testőrei gyűrűjében sajtótájékoztatót tartott. Az elmúlt hónapban már sehová sem ment négy tagbaszakadt gorillája nélkül, mert a titkosrendőrség szerint több merénylet is készült ellene. Sokan kedvelték, de még többen gyűlölték. Kegyetlen és ostoba király volt, közeli és távoli világok is rettegtek tőle. Számtalan halott: nő és gyerek, fiatal és aggastyán, bűnös és ártatlan áldozat ékesítette kétes dicsőségét. Az egész világot uralni akarta, és nem hátrált meg soha. Ma, egy nemzetközi sajtótájékoztatón be fogja jelenteni, hogy bármi áron, de eléri, amit akar. Egy új, mindennél halálosabb fegyverre tett szert, és használni is fogja a győzelemért. Most majd az egész világ rettegni fog tőle! – alig várta, hogy a pulthoz érjen, és belekezdhessen fenyegető szónoklatába.
Még mielőtt azonban nekifoghatott volna, hirtelen megtorpant. A megdöbbenéstől egy hangot sem tudott kiadni a torkán, egy váratlan jelenség megbénította. Testőrei azonnal leteperték és ő csak azt érzékelte, hogy felfordult vele a világ. Egy test tompa puffanását hallotta, egy velőtrázó sikolyt és hosszadalmas, fájdalmas hörgést, mint amikor valaki a haláltusáját vívja. Gorillái gyűrűjében, a földön fekve félrefordította fejét, és látta, amint Szergej, a testőre összeesik. Végtagjai mintha maguktól kifacsarodtak és darabokra törtek volna, a belső szerveiből egyszerre eredt el a vér, bőre felhólyagosodott, majd egész egyszerűen lángra lobbant. Nem maradt más belőle, mint egy kupac hamu, és egy lassan felfelé gomolygó, nehéz, fekete füstfelhő.
Szergej már reggel úgy érezte, hogy ez nem az ő napja lesz. A szokásosnál is korábban ébredt, és annyira feldúlt volt, hogy még szeretőjének feszes teste sem hozta lázba. Ingerülten lépett ki a hálószobából, és hogy mielőbb feloldja a nyugtalanságát, kihagyta a szaunát, és egyenesen belesétált a merülőmedence jéghideg vizébe. Egy hátborzongató érzés kerítette hatalmába, úgy érezte, hogy ma meg fog halni. Ritkán gondolt a halálra, hiszen erős volt és hatalmas, izmai pattanásig feszültek az egyenruha alatt. Fontos és elismert megbízatása volt, hatalmát és képességeit a környezetében soha nem kérdőjelezte meg senki. Megpróbálta elhessegetni magától a nyomasztó gondolatokat, hiszen ez egy fontos nap volt. A Köpcös ma is igényt tart a szolgálataira. Reggel hatra kell mennie, és egész nap ott lesz. Azt mondta, hogy egy pillanatra sem mozdulhat el mellőle, még a sajtótájékoztató alatt is ott kell állnia rezzenéstelenül a közvetlen közelében.
Szergej azonban ma először nem teljesítette a feladatát. Követte a Köpcöst a pulthoz, majd hirtelen a májához kapott, azután a gyomrához és a veséjéhez. Összegörnyedt, a görcsök nem engedtek a szorításból. Egy megmagyarázhatatlan erő belülről darabokra szakította a testét, majd hirtelen lángra gyújtotta. Szemmel láthatóan iszonyú kínok között lehelte ki lelkét, a Köpcös szeme láttára.
Senki nem tudhatta, hogy Szergej pár nappal ezelőtt is szolgálatban volt. Amíg a Köpcös aludt, ő beosont a fürdőszobájába, és ellopta a fésűjét, hogy New Orleansba küldje valami rajongónak, aki ötezer dollárt ígért érte. Szergej azonban okos fiú volt, és a sajátját küldte el neki, mert egy másik vevő tízezret ígért az eredetiért.