„Ha beszélni már nincs kedved, szétoszthatnád a szereteted.” *
Éppen nyolc éve temettük el a feleségemet, Magdolnát, a negyedik, immáron sikeres öngyilkossági kísérlete után. A temetés volt az ötödik trauma a gyermekeknek.
Nagyon szépen éltünk mi, templomba jártunk, jó keresztények módjára. De miután megszülettek a gyerekek, Magdolna teljesen megváltozott. Nem kellett neki többet a férfi, és csakúgy elvolt, még misére se akart menni. A harmadik öngyilkossági kísérletekor egyszerűen kiugrott az ablakon. Talpra esett, de eltört a medencéje, kilenc hónapig jajgatott a kórházban. Aztán a negyedik kísérletekor bevett 120 tablettát és nem kelt fel többet..
Misi ugyan lediplomázott, de ő sincs jól. Viszont a kisebbik fiam, a Pali azóta nagyon súlyos pánikbeteg. 270 tablettát nyeletnek le vele egy hónapban. Nekik így a legegyszerűbb kezelni. Tíznaponta kell megjelennie a rendelésen, akkor írják fel neki a Xanaxot. Azért kell tíznaponta feliratni, hogy nehogy össze tudjon gyűjteni belőle egy marékra valót. Volt egy doktornő, aki meg akarta vonni tőle. Tőlem aztán nem kapsz, mondta dr. Csóka Eleonóra, holott mindenki tudja, milyen súlyos függőséget okoz ez a szer. Nem csoda, ha tönkre van a mája, meg mindene a gyermeknek. Tíz éve szedi a havi 270 tablettát. Számolja csak ki! Húszcentis vágás is van a hasán, majdnem belehalt a hasnyálmirigy-gyulladásba. Úgy szivattyúzták ki belőle a zsíros lét, hogy megmaradjon. A múlt héten se mertem elaludni két napig, mert fájlalta a hasát, figyelnem kellett, hátha mentőt kell hívni.
Egy pincelakásban lakunk, albérletben, patkányok és egerek között. Rendes fény alig éri. Beteszem a szekrénybe a ruhát, amit az alapítványtól kapok, bezárom a szekrényt, másnapra minden penészes lesz. Vajon hogy nézhetünk mi ki belülről? Biztosan minket is penész borít.
Hogy miért nem kapok szociális lakást? Mert havi 50 ezernél magasabb a nyugdíjam, így nem vagyok rá jogosult. Pali 25 ezrest kap, havi tíz a gyógyszer, kilenc meg az ebédje.
Hetente kétszer eszünk meleget, annyiszor tudok főzni. Most is szerencse, hogy van még a két hete kapott olajból meg tésztából, így valamit össze tudok ütni. Ha nem lenne ez az alapítványi osztás a városban, sokan éheznének, higgye el. Pali kap ugyan kaját, úgy hozzák neki, „epés” van a dobozra írva, amiben szállítják. De ha kinyitjuk a dobozt és megcsap a belőle áradó szag, elfog a hányinger. Nincs abba semmi, zsírtalan, áttetsző lé. De hát hiába mondom nekik, hogy Pali nem epés, ő pánikbeteg! Na de a hányinger legalább elveszi az ember étvágyát.
A gyermeknek annyi ereje sincs, hogy felmenjen a felszínre! Nem megy az sehova, csak a Xanaxért. Mit is csinálna itt fenn?
Azt se mondták az önkormányzaton, hogy jogosult lehettem volna ápolásira! Honnan a fenéből tudhattam volna? Na de már nem vagyok jogosult, mert nyugdíjas lettem. Azok meg nem jogosultak. De nekem még ápolnom kell a Palit. Nincs senkije rajtam kívül.
Legalább 1400 vers várja, hogy kötetekbe sorakoztassam őket. Amikor még a vasútnál voltam, rendszeresen jelentek meg a verseim különféle újságokban, többek között a Holmiban. Még a legszebb versek közé is beválogattak egyet! De most már senkit nem érdekel az irodalom. Az én verseim sem. Jelöljön be folóvernek, ott olvashatja őket!
Annyira tehetséges voltam, hogy a hatvanas években be akartak volna iskolázni, művészetibe, de nem volt rá pénz. El kellett mennem az erdészetbe dolgozni. Hiába, szegénységbe születtem.
Pedig tudja, nekem milyen gazdag szívem van? Megölelem és magamhoz szorítom még a vakot is. Mint azt a kisgyereket a laborban. Annyira félt, hogy nyüszített. Megnyugodott, mikor magamhoz húztam. Az ápolók szerint minek, úgysem lát engemet. Micsoda lelketlenség!
Tudja nagyon előítéletesek ám az emberek. Amikor rám néznek és hallják, hogy milyen sors jutott nekem, azt mondják: hiszen te nem is úgy nézel ki! Miért, hogy kéne kinéznem? Baj tán, hogy mosdok? Meg hogy nem iszok? Az se látszik rajtam, hogy a föld alatt élek.
Szegénynek születtem, szegénynek is fogok meghalni. Mert hát ilyen ez. Különösen itt, ebben az országban, ebben a városban. És tudja mi a helyzet? Nem vagyok egyedül. Több ezren élnek hasonló körülmények között a „leghűségesebb” városban is. Csak az aggaszt, hogy mi lesz a Palival…