Csáki Pali tizennégy éves volt, mikor először nyitotta magára a gázcsapot. Igazából nem meghalni akart, hanem abbahagyni az életét. Elkéredzkedett a napköziből két órakor, hazament, megevett egy Balaton szeletet, olvasott néhány sort a Tao Te Kingből, felvette a kedvenc Buddha pólóját és rendet rakott a szobájában. Az anyja négyig dolgozott, pont két órája volt arra, hogy meghaljon. Leellenőrizte, hogy zárva van-e minden ablak, aztán begyújtotta a gáztűzhely mind a négy gázrózsáját. Korábban már kipróbálta, két percig nem szabad elfújni a lángokat, mert másképp elzár a biztonsági szelep. A nappali szőnyegén feküdt, arra gondolva, hogy ki fog eljönni a temetésére, mikor váratlanul hazaért az anyja az új szeretőjével. Valika két másodperc alatt felismerte a helyzetet, gyorsan elzárta a gázcsapot, kinyitott minden ajtót és ablakot, hazaküldte a lovagját, aztán tizenöt percig sírva üvöltözött, hogy fel akarsz minket robbantani, te nagyon hülye gyerek, te meg akarsz mindenkit ölni, de aztán elmúlt a haragja, és egy óra múlva már higgadtan ültek a körzeti gyermekpszichológus rendelőjében. Három találkozó után mindenki megnyugodhatott, elmúlt a fiú halálvágya, csak a hormonok zavarták össze az agyát, nem volt szükség további ülésekre.
Valójában Pali csak a gázhalálról mondott le, mert a pszichológus elmondta neki, hogy a fulladás utolsó mozzanata a széklettől való megszabadulás, amit undorítónak és megalázónak talált, ezért elhatározta, hogy úgy fog meghalni, hogy az esztétikus legyen és ne sokkolja a környezetét. A szakember még arra is figyelmeztette, hogy egy öngyilkossággal tönkreteszi azoknak az életét, akik szeretik őt, így eldöntötte, hogy ezentúl úgy fog élni, hogy őt senki se gyászolja majd, ha meghal.
Pali sosem házasodott meg. Egy nagy szerelem volt az életében, Jucika, de szakított vele. Tudta, hogy fölösleges, nincs értelme az érzelmeknek, mert egyszer úgyis véget ér minden, feleség, gyerekek, barátok, ismerősök, ezek mind csak potenciális gyászolók. Nem akart másokban nyomot hagyni, nem akarta sokkolni a környezetét azzal, hogy egyszer elveszíthetik őt. Éveken keresztül élt úgy, mint az árnyék. Minden évben, szeptember tizedikén, „Az öngyilkosság megelőzésének világnapján” letesztelte a környezetét, hogy mennyire él láthatatlanul, és egyben adott egy esélyt a világnak arra, hogy megpróbálja őt visszaszerezni. Minden évben ezen a napon öngyilkos lett.
Az idén csütörtökre esett a halálnap. Délelőtt nem is próbálkozott a meghalással, nem volt kedve gondolkodni sem. Az utolsó ebéd minden évben ugyanaz volt, rántotthús sültkrumplival, ez valamiféle tiszteletadás volt a szülői ház felé. Ebéd után Frei málnás kávét főzött, kicsit mérgelődött, hogy már csak két adagra való van, a múlt héten akciós volt a Lidlben, akkor kellett volna venni. Megnézte az árukeresőn, hol a legolcsóbb a száz kiló terhelhetőségű, poliamid anyagú, körszövött, félstatikus kötél. Elbiciklizett a Tescoba és vett egy tízmétereset, ötezer forintot fizetett, aztán hazatekert, és felakasztotta magát. Kicsit csalódott volt, mikor a szomszédasszony rátörte az ajtót. Ugyanúgy, ahogy tavaly és tavalyelőtt, meg azelőtt. Már évek óta ugyanaz a műsor, bármilyen halálnemmel próbálkozik, Jucika jön és megmenti. Jövőre éhen fog halni. Akkor majd hiába jön Jucika.
(Fotó: KWON JUNHO, kép forrása Unsplash)