K. Aladár már több mint két éve élt Bécsben. Párja miatt költözött a városba, haza már nem kötötte senki és semmi. Döntését nem bánta meg, hiszen párjával boldogan élték a kényelmes, nyugodt, nyugati életet, de lelke mélyén mindig ott motoszkált benne egy érzés. Az, hogy ő bűnös, bűnt követett el és bűnhődnie kell. A bűnt magát nem tudta megnevezni, de egyébként is lényegtelen volt, hisz a bűnösség érzése minden racionális okot felülírt. Mérhetetlenül vágyott arra, hogy megbüntessék. De nem csak úgy, ahogy az iskolában a gyerekeket, vagy ahogy a párja, amikor szeretetmegvonással bünteti. Nem. Egyre inkább vágyott arra, hogy jogilag ítéljék el, mondja ki a bíróság, hogy bűnös, és legalább tízévnyi fegyházra, ha nem húszra tegye őt hűvösre. A Mariahilferstraßén sétálva egyszer csak felötlött benne a rég elfeledett fantáziája. Milyen lehet lopni? Épp egy DM mellett ment el, ahová gyakran be szokott térni, hogy a parfümöket szagolgassa. Hm, talán most ki lehetne próbálni – gondolta –, alig vannak még az utcán. Belépett a boltba, s egyenesen a parfümök felé vette az irányt. Körülnézett, senki sem volt a közelben. Nem telt bele két másodpercbe, és a legdrágább parfüm a zsebe mélyén landolt. A lebukás veszélye olyan adrenalinlöketet adott neki, ami borzasztóan izgatta, de meg is rémítette. Szíve a fülében dobogott, azt hitte, menten infarktust kap. Nem bírta leplezni idegességét, elkezdett fel-alá járkálni a boltban. Majd rájött, hogy ez is épp olyan feltűnő, így inkább összeszedett néhány filléres dolgot. Fizetett, majd áthaladt a bejáratnál lévő kapun, ami természetesen beriasztott. Már majdnem elrohant, amikor eszébe jutott jöttének célja. Megtorpant, zsebéből kivette a bűnös tárgyat, s így szólt a pénztároshoz, magyarul: – Tessék, itt a parfüm, amit elhoztam! Hívja a rendőröket! – A pénztáros, bár a szavait nem értette, jelzését annál inkább. Hívta a főnökét, az pedig a rendőröket. Aladár alig várta, hogy a rendőrök megérkezzenek és brutális kényszert alkalmazva letartóztassák. Már el is képzelte, hogy a legkeményebb akciófilm-jelenetek egyike fog vele hamarosan megtörténni. A fejében lejátszódott trailer alapján azonnal vett is volna egy jegyet erre a mozira. Az osztrák rendőrök kedvessége azonban meglepte. Hatalmasat csalódott. Se bilincs, se kényszer. A parfümöt még a helyszínen visszaszolgáltatta, de a rendőrökkel kellett tartania a két sarokkal odébb található őrsre. Bár bilincs nem volt a kezén, arcáról büszkeséggel teli szégyen sugárzott. Németül alig tudott, de volt köztük egy magyarul beszélő rendőr, aki készségesen tolmácsolta Aladár szavait, s így töviről hegyire elmondhatta történetét. Hogy neki ez a parfüm nem is kellett, van ebből otthon kettő is, amiket korábban már tisztességesen megvett. Csak azért emelte el, mert mérhetetlenül vágyik arra, hogy elítéljék. Bűnösnek érzi magát már a puszta létezése okán is, nem még hogy édesapja halála miatt, aki épp azután hunyt el, hogy ő kiköltözött. Bűnösnek érzi magát, hogy el kellett jönnie otthonról, és azért is, hogy sokkal jobban él itt alkalmi munkákból, mint ismerősei otthon a gürizésből. Addig-addig sorolta az okokat, míg a jelenlévő rendőrök egyike – meghatódva történetén – el nem sírta magát. Miután a jegyzőkönyvvel végeztek, elengedték őt. – Na, de kérem! Bűnös vagyok! Loptam! Követelem, hogy büntessenek meg, csukjanak le! Verjenek bilincsbe! Én egy utolsó gazember vagyok! – Először a magyar rendőrt kérlelte, majd torkaszakadtából ordított mindenkivel, immáron németül. – Verhaften! Verhaften mich! Ich schuldig! Ich stehlen! – A rendőrök megpróbálták lenyugtatni, elmagyarázni neki, hogy ez a vétség nem indokolja a letartóztatást, de Aladár egyszer csak felkapta az asztalon heverő bilincset és magára csapta, mintha mindig is erre készült volna életében. A rendőrök megértéssel, de határozottan léptek fel ellene. Lecsatolták róla a bilincset és kikísérték az őrsről, kényszerítve őt, hogy élje tovább szabad, ártatlan és kényelmes nyugati életét.
Gerendás Beáta: Bűnös vagyok!
A Mariahilferstraßén sétálva egyszer csak felötlött benne a rég elfeledett fantáziája. Milyen lehet lopni?