Anna és Bori ovis koruk óta barátok voltak, de nagyon különböztek egymástól. Anna népszerű volt az iskolában, míg Bori visszahúzódó, csak Anna társaságát viselte el. Érdekes páros voltak, sosem mutatkoztak együtt, pedig egy pillanatra sem szakadtak el a másiktól.
Anna tudta, hogyan hasson Borira. Kiemelkedő mestere volt a manipuláció minden formájának. Előszeretettel csalta bele barátját a legkockázatosabb helyzetekbe, soha nem érzett bűntudatod, megbánást. Az élvezeteket hajszolta, más nem számított neki.
Borit könnyen lehetett befolyásolni. Kétségbeesetten vágyott az emberi kapcsolatokra, és hihetetlen félelmet érzett olyankor, mikor Anna felszívódott. Persze aztán mindig visszatért, nem szívesen hagyta magára Borit. Tetszett neki, hogy hatalma volt a félénk lány felett.
Ám valami megváltozott.
– Mi van, kerülsz engem? – kiabált Anna Bori után az iskola folyosóján.
Bori lesütött szemmel próbálta kikerülni a lányt, de ő elállta útját. A többi diák mindezt furcsa tekintettel nézte végig
– Hagyj békén, kérlek! – szólalt meg végre Bori, majd sarkon fordult, és beszaladt a lány mosdóba.
Bezárkózott a leghátsó fülkébe. Anna ott volt. Mint mindenhol. A teremben, a folyosón, a fülkében. De legfőképp Bori elméjében, aki most üvöltve sírt és csapkodott. Mikor végre lenyugodott, elővett a táskájából valamit. Egy kis üveg volt az, tele pirulákkal. Mindet bevette.
A következő pillanatban Bori egy ágyon ébredt, fehér falak vették körül, a levegőben áramlott a gyógyszerszag.
Egy kedves női hang szólalt meg:
– Szervusz Bori, a nevem Dr. Szabó Erika. Mondd csak, szeded a gyógyszereid?
Bori némán elfordította fejét. Megszabadult tőle. Végre egyedül volt.
(Fotó: Polina Tankilevitch, kép forrása: Pexels)