A Nyújtó ikrek ötven fillért kérnek a tetvek darabjáért. Kinyitom a gyufásdobozt, négy darab kövér, barna tetű mocorog benne, ráadásként ajándékba kapok öt fehér serkét is. Húszfilléresekkel fizetek. Ha tetűt találnak a hajamban, akkor egy hétig nem jöhetek iskolába. Holnapután matekból témazárót írunk, ha ez is egyes lesz, Borzáné félévkor megbuktat, és akkor apám garantáltan megöl, vagy legalábbis agyonver, de ha később írom meg, akkor le tudják súgni az egészet.
Az iskola mögött, a kukáknál bonyolítjuk le az üzletet, tanúk nélkül. A biznisz lezárásaként mindketten beleköpnek a tenyerükbe, és egyszerre nyújtják felém a kezüket. Először Jenőét szorítom meg, mélyen a szemébe nézek, érzem meleg nyálát a tenyeremben, aztán Előddel is kezelek, az ő nyálas tenyere hidegebb. Nyálszerződés három vezérrel, Előddel, Jenővel, én meg álmos vagyok, gondolom magamban, de nem merem hangosan kimondani, mert nagyobbak és erősebbek, mint én, és ha nem találják viccesnek, jól megvernek. Csak mikor hátat fordítanak, merem megtörölni a nadrágomba a kezemet. Ma nem megyek focizni a fiúkkal, sietnem kell haza, fürdés előtt már tetves leszek.
Útközben magam elé képzelem anya arcát, mikor rám szól, hogy miért vakaródzol fiam, tán tetves vagy, én meg odatolom a fejemet, hogy jaj, anyuka, úgy érzem, valami mászkál a fejemen, ő meg észreveszi a hajamban sétálgató tetveket, és felsikolt, hogy ez tényleg tetves, úristen, most mit csináljak, holnap nem mehetsz iskolába, én meg majd kétségbeesek, hogy de témazárót írunk matekból, ő meg majd rám kiabál, hogy tetvesen nem mehetsz sehova!
Szorosra húzom hátamon a táskát, hogy ne verje a derekamat, és végigfutok a főúton, be az utcánkba, szúr az oldalam, már alig kapok levegőt, mikor meglátom apám autóját a házunk előtt. Korábban jött haza, így nem fogom tudni begyakorolni a fejvakarást és a kétségbeesést. A kulcsot nesztelenül fordítom el a zárban, belépek az előszobába, kinyitom a gardróbot és beteszem a cipőmet. Megtapogatom a zsebemben a gyufásdobozt, megvan, remélem nem kaptak agyrázkódást az állatkáim a futástól. Apám hangját hallom a nappaliból, valakinek magyaráz, hogy értse meg, nem teheti, nem rúghatja fel csak úgy az egészet, a család az család. Megint veszekednek.
A nő válaszol, de ez nem az anyám hangja, egy idegen, fiatal nőé, már hallottam, ez az apám titkárnője, Ilike. Érzem, hogy ezt a beszélgetést nem kellene hallanom, ezért bebújok a gardróbba és magamra csukom az ajtaját. Most veszem csak észre, hogy be van akasztva a szekrénybe egy piros női pulóver, ami nem az anyáé, és ez a fűzős, fekete magas sarkú cipő sem az övé. Mint egy kutya, szaglászom a kötött kardigánt, bódító, édes illata van, már éreztem ezt, apának van ilyen szaga, mikor késő este jön haza az értekezletről.
Bebújok anyám szürke télikabátja mögé, az leér a földig, mögötte takarásban maradok akkor is, ha kinyitják a szekrényajtót. Ilike a nappaliban zokogni kezd, és azt kiabálja, hogy akkor én csak kaland vagyok, hát ennyit érek, akkor maradj azzal a tehénnel, és kirohan az előszobába, feltépi a gardrób lamellás fenyőfa ajtaját, leakasztja a pulóverét a vállfáról, a vállára dobja, lehajol és elkezdi fűzni a cipőjét. Apám még a nappaliban van, hallom, hogy öltözik, a nadrágszíját csatolja. Kihasználom a pillanatot, előveszem a zsebemből a gyufásdobozt, kinyitom, majd a télikabát rejtekéből kinyújtom a bal kezem, és Ilike szőke, hosszú hajára szórom a skatulya tartalmát, aki az egészből semmit sem vesz észre. Ilike kirohan a házból, apám utána, hallom, hogy beindítja a Zsigulit. Kikászálódok a gardróbból, megnézem a gyufásdobozomat. Üres, egy nyamvadt kis serke sem maradt benne.
Ebben a pillanatban apám kinyitja az ajtót, belép, felkapja az iroda kulcsát a cipőtartóról, és zsebre teszi. Rám néz, elfehéredik, becsukja maga mögött az ajtót. Elém áll, hüvelyk- és mutatóujja közé fogja az állam, felemeli a fejem, mélyen a szemembe néz. Az arca lassan, alulról kezd el vörösödni, az összehúzott szemöldöke alatt kék szeme félelmetesen világít. Ráteszi a vállamra a kezét. Nehéz, mint egy zsák, érzem rajta az émelygős, édes női illatot. Halkan, szinte suttogva, tagoltan mondja, hogy fiam, nem tudom, mit láttál és hallottál, de hidd el, a dolgok sokkal bonyolultabbak annál, mint ahogy első látásra tűnnek. Nekem a család, a ti boldogságotok a legfontosabb. Remélem, elég nagy vagy már ahhoz, hogy tudd, most rajtad múlik az, hogy mi család maradjunk. Bármit láttál vagy hallottál, az maradjon köztünk, erről soha, senkinek sem beszélhetsz! Még félreértenék. Az pedig végzetes lenne. Legyen ez egy férfititok. Megértetted? Nem jön ki hang a torkomon, csak bólogatok.
Mikor anya hazajön és megpuszil, szorosan átölelem. Megkérdezi, hogy milyen napom volt, mi történt ma, azt mondom, semmi, ő azt mondja, nem hiszem fiam, látom, hogy sírtál. Én rákiáltok, hogy hagyjon már békén, tényleg nem történt semmi, csak viszket a szemem, biztos az allergia. Békén hagy, vacsorát főz, apám kedvencét, rakott krumplit.
Leülök matekot tanulni, holnapután témazárót írunk.
(Fotó: Artem Beliaikin, kép forrása: Unsplash)