Szalontai Erika Asszonysorsok töredéke c. könyvét ajánljuk
Szalontai Erika első regénye a múlt századba nyúl vissza, négy asszony életét meséli el. A történelem viharainak emlékeit asszonyok élettörténetein keresztül látni egyrészt megrázó, mert közös múltunk legsötétebb bugyraiban megmerítkezve metsző rettenet járja át az olvasót. Ugyanakkor felemelő is, mert minden rettenetet átsző a túlélés elvitathatatlan reménye és az élet értelmének makacsul újrarügyező öröme. S a félelem és a remény dinamikus érzelmi elegye teszi letehetetlenné a könyvet.
A négy asszony különböző életutakat jár be: Ilona és családja a fővárosban élt, Tilda és szerettei falun. Berta és családja Erdélyből települtek át Magyarországra. Ágota ugyan jómódban cseperedett, mégsem volt felhőtlen a gyerekkora, hiszen édesapja megjárta Auschwitzot. Életükben közös, hogy mindannyian hordozzák a történelem embert próbáló tragédiáinak súlyát, mint egy súlyos és viseltes szőttest – ahogy Szalontai Erika írja –, melyből kilógnak itt-ott a szálak.
Az életutak egyediek és olyan korba nyúlnak vissza, mely a legtöbb olvasónak valószínűleg csak a történelemkönyvekből vagy a családi legendáriumból ismerős. Mégis az az érzésünk, hogy minden novella rólunk szól. A saját életünk, családjaink múltjának lenyomatai jelennek meg, amit együtt viselünk kollektív emlékezetünk révén a történetek főszereplőivel és anyáinkkal, nagyanyáinkkal. Emlékeink szövete olyan fájdalmakból és veszteségekből szövődik, amelyektől minden nő szeretné távol tartani magát és a családját: a gyermekhalál, az éhezés, az erőszak, a végtelen munka, az alkohol és a depresszió fojtogató szálaiból.
A borzalmakat azonban minden történetben kiegészíti vagy felváltja a bizakodás. A kötet egyik legnagyobb erénye pont az, hogy nem hagyja az olvasót végleg elsüllyedni a történelem mérgező mocsarában.
Ilona, aki kezdetben üres maghéjnak érezte fiatalsága be nem váltott ígéreteit, amit elsodortak az élet viharai, végül erőt tudott meríteni saját gyermekéből. Felejteni nem akart, mert nem szerette volna eldobni identitása szerves elemeit, inkább megerősödött, hogy viselni tudja múltját.
Tilda élete végéig emlékezett szülei töretlen szerelmére és szeretetére, amit éhezés, gyermekhalál, háború megtépázott ugyan, de elpusztítani nem tudott.
Berta öregségére elmagányosodott, álmai ködbe vesző emlékekkel keveredtek. A sóvárgás, amivel a természet szépségét itta magába, mégsem fakult meg lelkében. Még a kukára vetett hortenziabokrot is hazahozza, hogy megmentsen egy megfakult életet.
Ágota fiatal szüleinek hosszú évekbe került, mire a sejtjeikben élő félelmet megbocsátásra tudták váltani. Neki pedig egy édesapjával, a koncentrációs tábort megjárt, megtört férfival folytatott mélyenszántó beszélgetés hozott megértést, enyhülést és bátorságot, amivel aztán képes volt a dolgok felszíne mögé nézni.
Szalontai Erika történelmi korokba visszanyúló, egyéni élettörténetei egyben gazdag etnográfiai visszaemlékezések is. A kor szellemét hiteles, színes képekkel festi meg. Az első szám első személyben reflektáló elbeszélők különös és érzékletes hangsúlyt adnak múlt és jelen kapcsolódásának. Lírai hasonlatai és metaforái gazdagon árnyalják a szöveget. Nyelvezete nyugodt víz, mely kimért méltósággal hömpölyög, és egy-egy forgó után erővel sodorja tovább az olvasót a napfény felé.
Szalontai Erika: Asszonysorsok töredéke
Litera-Túra Kiadó, 2022